A műtét

Egész nap készültünk. Egész délután Liza mellett ültem, beszéltem hozzá, magyaráztam, hogy fel kell ébredni ebből az altatásból, és mindenki neki fog szurkolni, meg őt fogja várni. Aztán megejtettünk egy közös alvást a padlón: mi Tomival polifoamon, Liza a takaróján. Még fényképeket is csináltunk, mint négy éve, a legutóbbi műtétkor.

Fél 7-re mentünk, anyu is jött velünk. Szegény kutya nagyon félt, nem akart ott lenni. Az altatás nagyon simán ment, mint legutóbb: benyomták az altatót az infúziójába, és a kutya már aludt is. Mindhárman körülálltuk, és mantráztuk a teendőt: okosan, ügyesen bírni a műtétet, aztán felébredni, és hazajönni velünk. A műtét kb. egy órán át tartott, közben mi kint ültünk. Amikor bementünk, még benne volt a cső a kutya szájában, nagyon rossz volt nézni, ahogy kiszedték. Az orvos azt mondta, minden oké, ügyes volt a kutya, most már nem lesz baj valószínűleg, csak annyi a fontos, hogy reggelig elkezdjen inni. Ha minden oké, pénteken kiszedik a kanült, jövő pénteken a varratokat. És most azt mondta a doki, ne rakjuk rá a gallért, csak ha nagyon piszkálja a sebét. Hazafelé ébredezett, és nagyon sírt, az elég ijesztő volt, de mire hazajöttünk, megnyugodott. Kb. egy órás próbálkozás árán sikerült felállnia, és most már járni is tud, csak kicsit még bizonytalan. Most kicsit alszik, aztán feláll, kicsit arrébb sétál, aztán ott is alszik kicsit. Remélem, inni is elkezd reggelig. Holnap egész nap itthon leszek vele.

Örülök, hogy jól van, de teljesen nyugodt akkor leszek, ha kiveszik a varratait.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai