Amelia Earhart

az első nő akart lenni, aki körberepüli a Földet, de 1937. július 2-án eltűnt, és soha nem került elő, soha nem derült ki, mi történt vele.



Lehet, hogy most majd ki fog. Ez a cikk a yahoon arról szól, hogy már régebben is találtak az eltűnése feltételezett helyén (Nikumaroro-sziget) olyan tárgyakat, amik hozzá és a navigátorához tartozhattak, valamint valószínűleg 1940-ben megtalálták Amelia csontvázának egy részét is, de az aztán a vizsgálódó orvos kezén eltűnt. Találtak egy táborhelyet, üres kagylókat, madarak és halak maradványait, amik mind arra utalnak, hogy épségben leszállt a gép a szigetet körülvevő korallzátonyon, és a rajta utazó két ember akár hónapokig is a szigeten élhetett. Ez olyan izgalmas, és olyan kíváncsi vagyok, vajon a most talált csontokból kinyert DNS alapján megállapítják-e, hogy tényleg ez a két ember járt ott.

Ha nincs kedvetek végigolvasni a cikket, 2:18 hosszúságú videón is meg lehet tekinteni a lényeget ezen a linken, miután kibír egy kb. fél perces idióta reklámot. A cikk jobb, mert részletesebb, ez meg jobb, mert mutatnak benne jó pár képet, amit a cikk képei közt nem, pedig izgalmasak.

Megjegyzések

  1. a star trek: voyager-ben volt egy epizód, ahol kiderült, mi is történt pontosan: http://memory-alpha.org/wiki/Amelia_Earhart

    VálaszTörlés
  2. Igen, szerintem is ez tűnik a legvalószínűbbnek. Vagy ők maguk voltak a földönkívüliek, és csak hazamentek. :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, Blanka, ez nagyon jó :D

    VálaszTörlés
  4. :D Djoko, erről az elméletről mindenképp írj könyvet, talán meg is gazdagszol belőle! :)

    VálaszTörlés
  5. Csak, hogy fokozzam: ebben az epizódban egyszerűen csudajó az a rész, amikor Ameliat végigvezetik az űrhajón, s a navigációs poszton elmagyarázzák neki az új technológiát :) Viszont érthetetlen számomra, miért marad bolygón...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai