Osztálytalálkozó
A délelőtt csupa rohanás volt. Tanításból egyetemre, egyetemről postára, postáról boltba. A boltban vettem egyrészt csokit, másrészt szalvétát és kis ládát. Itthon a szalvétával feldíszítettem a ládát, majd megtöltöttem csokival. Ezt fogja kapni Mama a szülinapjára. Most hulla fáradt vagyok, de ha majd kicsit magamhoz térek (holnap délután kb.), akkor teszek fel képeket a dobozkáról. Ezek után elmentem Lillához, majd hazatérve adtam enni a kutyának, és lefeküdtünk aludni másfél órára. Ébredéskor már meglehetősen aggódtam, mert reggel fél 10 óta nem értem el Tomit telefonon, csak a hangposta jelentkezett. Egyrészt több dolgot is meg kellett volna beszélnünk a hétvégével kapcsolatban, másrészt nem szokta kikapcsolni a telefont, sőt lemeríteni sem, ezért egyre idegesebb lettem, hogy mégis mi történhetett vele.
Gondoltam rá, hogy mégsem megyek el az osztálytalálkozóra, hanem bemegyek Tomi munkahelyére, és ha ott nem találom meg, akkor keresni kezdem. Végül úgy döntöttem, pozitívan állok a kérdéshez, és csak elromlott az a telefon, ő meg jól megvan, így elmentem a suliba. Voltak miniórák összesen hat volt tanárunktól, ezek többé-kevésbé viccesek voltak, bár engem meglepett a végén, hogy a töri milyen rövid, pedig nekem az volt a kedvenc tárgyam. Az órák után lementünk az énekterembe, és mindenki elmesélte, mi történt vele az elmúlt öt évben. Jó volt meghallgatni, ki hol tart. Engem ért egy kisebb ruházati baleset, és rögtön az jutott eszembe, hogy ez a hely szelleme lehet, mert hasonló pancserség máshol nem szokott velem megesni, csak ebben a suliban. A rövid bemutatkozások után megnéztünk egy diavetítést a régi képeinkből, és ismét megállapítottam, hogy rólam 8 év alatt kb. egy normális kép készült, aminek megvan ugyan a maga oka, de akkor is gáz. A másik meg, hogy minden osztálykiránduláson olyan fekete voltam, mint egy afrikai. Nyilván azért, mert minden osztálykirándulás előtt szénné égtem különböző vízpartokon, de akkor is... Közben elindult egy kíváncsi füzet is, és most először volt benne olyan kérdés, amire nem válaszoltam: nem soroltam fel a TOP 5 fiút az osztályból. Egyrészt nem akartam viccelődési alapot szolgáltatni, másrészt nem is tudtam volna végiggondolni, kit lenne érdemes odaírni.
Este 10 körül kellett eljönni a suliból, és a többiek átmentek Gergőhöz további bulizás céljából. Én viszont reggel korán kelek, ráadásul eddigre már tényleg sík ideg voltam attól, hogy nem érem el Tomit, plusz nem akartam éjszaka BKV-zni hazafelé, úgyhogy elindultam haza. A HÉV-en kitaláltam, hogy a Borároson nem hazafelé szállok fel a villamosra, hanem ellenkező irányba, és bemegyek Tomi munkahelyére, megkérdezem, volt-e bent ma, vagy essek kétségbe. Amikor odaértem, a konyha már be volt zárva, és be ugyan nem mentem, de a kollégák olyan békés jókedvvel csevegtek egymással meg a vendégekkel, hogy ebből egyértelművé vált számomra, Tomi megvan, csak már hazament. Éppen vártam a hazafelé tartó villamost, amikor végre felhívott, és kiderült, hogy még csak a kocsinál van, úgyhogy végül együtt jöttünk haza kocsival. Kiderült, hogy azért nem értem el, mert meghülyült a telefonja, egyébként meg ő is próbált hívni engem, sőt SMS-t is küldött, amit nem kaptam meg. Mindegy, happy end van, elég gyorsan el is múlt a gyomromból a feszültség. Még levittük sétálni Lizát, aztán ők már alszanak, én meg még fárasztom magam, mert mire hazaértem, megélénkültem, és most nem vagyok álmos. Azért mindjárt lefekszem, mert a korai kelés tényleg kegyetlen korai lesz, még hétköznaphoz képest is, hát még hétvégéhez, sőt nemzeti ünnephez képest...
Gondoltam rá, hogy mégsem megyek el az osztálytalálkozóra, hanem bemegyek Tomi munkahelyére, és ha ott nem találom meg, akkor keresni kezdem. Végül úgy döntöttem, pozitívan állok a kérdéshez, és csak elromlott az a telefon, ő meg jól megvan, így elmentem a suliba. Voltak miniórák összesen hat volt tanárunktól, ezek többé-kevésbé viccesek voltak, bár engem meglepett a végén, hogy a töri milyen rövid, pedig nekem az volt a kedvenc tárgyam. Az órák után lementünk az énekterembe, és mindenki elmesélte, mi történt vele az elmúlt öt évben. Jó volt meghallgatni, ki hol tart. Engem ért egy kisebb ruházati baleset, és rögtön az jutott eszembe, hogy ez a hely szelleme lehet, mert hasonló pancserség máshol nem szokott velem megesni, csak ebben a suliban. A rövid bemutatkozások után megnéztünk egy diavetítést a régi képeinkből, és ismét megállapítottam, hogy rólam 8 év alatt kb. egy normális kép készült, aminek megvan ugyan a maga oka, de akkor is gáz. A másik meg, hogy minden osztálykiránduláson olyan fekete voltam, mint egy afrikai. Nyilván azért, mert minden osztálykirándulás előtt szénné égtem különböző vízpartokon, de akkor is... Közben elindult egy kíváncsi füzet is, és most először volt benne olyan kérdés, amire nem válaszoltam: nem soroltam fel a TOP 5 fiút az osztályból. Egyrészt nem akartam viccelődési alapot szolgáltatni, másrészt nem is tudtam volna végiggondolni, kit lenne érdemes odaírni.
Este 10 körül kellett eljönni a suliból, és a többiek átmentek Gergőhöz további bulizás céljából. Én viszont reggel korán kelek, ráadásul eddigre már tényleg sík ideg voltam attól, hogy nem érem el Tomit, plusz nem akartam éjszaka BKV-zni hazafelé, úgyhogy elindultam haza. A HÉV-en kitaláltam, hogy a Borároson nem hazafelé szállok fel a villamosra, hanem ellenkező irányba, és bemegyek Tomi munkahelyére, megkérdezem, volt-e bent ma, vagy essek kétségbe. Amikor odaértem, a konyha már be volt zárva, és be ugyan nem mentem, de a kollégák olyan békés jókedvvel csevegtek egymással meg a vendégekkel, hogy ebből egyértelművé vált számomra, Tomi megvan, csak már hazament. Éppen vártam a hazafelé tartó villamost, amikor végre felhívott, és kiderült, hogy még csak a kocsinál van, úgyhogy végül együtt jöttünk haza kocsival. Kiderült, hogy azért nem értem el, mert meghülyült a telefonja, egyébként meg ő is próbált hívni engem, sőt SMS-t is küldött, amit nem kaptam meg. Mindegy, happy end van, elég gyorsan el is múlt a gyomromból a feszültség. Még levittük sétálni Lizát, aztán ők már alszanak, én meg még fárasztom magam, mert mire hazaértem, megélénkültem, és most nem vagyok álmos. Azért mindjárt lefekszem, mert a korai kelés tényleg kegyetlen korai lesz, még hétköznaphoz képest is, hát még hétvégéhez, sőt nemzeti ünnephez képest...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése