Vasárnap

Ma otthon voltunk anyuéknál. Katáék nem jöttek, van elég gondjuk-bajuk-dolguk a költözéssel meg Bencével, aki szerencsére már otthon van, bár holnap még megy vissza a kórházba, és nem világos nekem, hogy akkor most ott marad vagy nem. Inkább ne.

Ettünk húslevest, aztán székelykáposztát. Ez utóbbi azért vicces, mert pont tegnap gondoltam rá, milyen régen ettem már, és mennyire szeretem, kéne főzni. Nagyon finom volt, apu jót tud, nem mossa ki nagyon a káposztát, csak egy kicsit, ettől savanyú marad, és szerintem az úgy tökéletes. Aztán ettünk még tiramisut is, amit Tomi kivételesen egyedül csinált, én csak a kávét főztem hozzá, meg néha elmosogattam a műveletek között, mert most nem volt kedvem hozzá, éppen lelki válságot éltem át (már elmúlt, otthon mindig elmúlik).

Aztán beszélgettünk órákon át. Az anyukám megértő, és ez nagyon jó nekem. Meg aztán ismer is, úgy könnyebb. Közben Lizát vakargattuk, aki fog most már kapni valami bolhamentesítő cseppeket, mert hiába nem bolhás, tarthatatlan ez az állapot, nem lennék a helyében, ez a csepp meg állítólag más izéket is elpusztít, és neki hátha valami más izéje van. Aztán anyuék elkezdtek készülődni, mert 7-re színházba mentek, a Jézus Krisztus szupersztárt nézték meg. Én még a filmet sem láttam, pedig vagy tíz éve mondja el anyu legalább havonta egyszer, hogy meg kéne néznem, mert jó. Hátha egyszer arra is jut már idő.

Aztán hazajöttünk, megírtam a novellát. Tegnap is írtam egyet, de az annyira rossz lett, hogy nem mertem elküldeni. Ez a mai valamivel vállalhatóbb, ettől még Tominak megmondtam, hogy nem olvashatja el. Majd ha kiderül, ki nyert. Akkor esetleg. Addig senki, azt hiszem. Hát igen, Szabó Magda megmondta a tutit, de nehéz úgy tenni, ahogy mondta.

Találtam egy nagyon aranyos feladatlapot a Past Simple gyakoroltatásához, nyilván Charlie Brown és Snoopy a főszereplők :) Mondjuk tele van nyelvhelyességi hibákkal a feladat, és ezt csak a nyomtatás közben vettem észre, úgyhogy aztán kézzel javítgathattam, mert újranyomni már nem akartam, mivel a másik oldalán is volt már feladat. Kíváncsi leszek, mennyire értékelik. A vicces családfás feladat például nem nagyon jött be ennél a csoportnál. Azért még próbálkozom, hátha. A gugli barátom, nem tudom, mondtam-e már :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai