Van ugye

az a baba-mama-papa blog, amit azóta olvasgatok, hogy Kata Bencét várta, akkor akadtam rá. Nagyon izgalmas dolog történt vele. Népszerű lett, egy-egy poszthoz akár 3-400 hozzászólás is érkezett, és mivel így szépen kinőtte magát, az egyik oldal eladta a másiknak, ami egy női magazinszerű valami, és ahol egy-egy posztra nem érkezik 9 kommentnél több. Ezt úgy sikerült megoldani, hogy semmiféle előzetes figyelmeztetés nem volt, egyszer csak azt vette észre az ember, hogy máshová vitt a link, mint eddig. Ez még önmagában nem baj, a költözés semmi esetre sem, bár azért az előzetes bejelentés hiánya kicsit furi. Lett egy beköszöntő az új blogon, amiben leírták, micsoda csodálatos dologgá nőtte ki magát ez a blog négy év alatt, mennyien olvassák, mennyien kommentelik, mennyi sok jótékonysági és egyéb kezdeményezésben vettek már részt a szerkesztők és a kommentelők együtt, valamint minden úgy lesz, mint eddig volt, csak a háttér színe lett ronda. Majd következő mondatban taglalják, milyen témák lesznek: pl. olyanok, hogy a céklát hogyan lehet belesütni kisgyerekek sütijébe, meg lesz horoszkóp is, viszont minden említett témára van már saját szerzőjük, így aztán az összes réginek pápá, kivéve az eddigi főszerkesztőt. Gondolom, őt ciki lett volna csak úgy kivágni a francba. Csak erre a beköszönő posztra már most 400 komment érkezett, ennyit valószínűleg az új oldal összesen nem kapott fennállása óta, és persze mindenki értetlenkedik meg anyáz, valamint új blogot indítottak páran a régi szerzőknek és olvasóknak.

Kíváncsi leszek, mi lesz a fight vége, de az tuti, hogy ez így nagyon érdekes eljárás volt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai