Mild depression

Ilyen hangulatom van tegnap óta.

Tegnap hárman is megbántottak, úgyhogy el kéne gondolkodnom rajta, hogy nem veszem fel a szavakat, hátha attól jobb lenne nekem. Az egyik, aki megbántott, a csoportom egyik tagja, és őszintén szólva rendkívül elegem van már belőle, nem bánom, hogy most nyári szünet következik, és szeptemberben találkozunk csak megint. Addig kitalálok valamit, amitől majd visszavesz az arcából. A másik kettőt meg sem szeretném említeni.

Ma Tomi is mondott több olyat, amit magamra venni szintén tiszta hülyeség, aztán mégis elszomorodtam tőle.

Végére értem a Curious Incidentnek, és nem tetszik a vége. Nem akarom lelőni a poént, mert hátha valaki még nem olvasta, és majd szeretné, de annyit azért elmondanék, hogy szerintem egy olyan anya, aki a szellemi fogyatékos gyerekét otthagyja egy pasiért, nem érdemli meg, hogy a gyereke újra vele éljen. Így aztán bántja az igazságérzetemet ez a befejezés. Utánaolvastam az írónak, mert érdekelt, miért tud autista mesélőt hitelesen ábrázolni, és meg is találtam a választ: fiatalabb korában sokat dolgozott autistákkal. A másik, amit olvastam, és szerintem nagyon érdekes, hogy az író úgy adta le a kéziratot a kiadónak, hogy felnőtteknek reklámozzák. Aztán megkereste a kiadó, hogy mi lenne, ha felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt reklámoznák, amin ő nagyon megdöbbent, mert nem gondolta, hogy a könyve gyerekkönyv. Pedig bizonyos szempontból szerintem is az. És az sem baj, ha a felnőttek mellett a gyerekek is belelátnak egy kicsit egy autista fejébe, sokkal könnyebbé teszi az elfogadásukat.

Elkezdtem olvasni egy új könyvet, mégpedig németül, végre rávettem magam. Jürgen Seidel írta, a címe Die Kopfrechnerin, a huszadik oldalon tartok, és egyelőre nem tetszik, ettől is csalódott vagyok. Nagyon lassú, és nagyon sok benne eddig a lelkizés, amire nem vagyok ráhangolódva jelenleg. Remélem, nem végig a lelkizésről fog szólni a történet, mert az nagyon keserves lesz akkor 326 oldalon. Persze jól kijön az óriási különbség az angol- meg a némettudásom között; ha angolul lenne, jóval kevesebbszer akadnék fönn ismeretlen szavakon. Utálom a németet, ezt csak úgy mellesleg jegyzem meg, köszi, német szak, de igyekszem változtatni. Hátha belejövök megint. Egyébként még a Sisis kleine Schwestert sem olvastam végig, és most már lehet, hogy az elejéről kell majd kezdeni, bár meglepően sok mindenre emlékszem belőle. Ha minden igaz, a nászéjszakánál tartok. Na, majd belekukkantok, és ha tényleg, akkor nem rágom át magam megint az első 200 oldalon. Azért milyen röhejes már, hogy pontosan 5 éve kezdtem olvasni, és még mindig tart.

Voltam a nyelviskolában, ahol a főnököm meg a vezetőtanárom jelenlétében értékelnem kellett a nyelviskolát, valamint a vezetőtanár is értékelt engem. Nagyon durva értékelést adott, olyat is beleírt, amit előtte nem mondott nekem, illetve olyan is van, amit mondott, de nem tűnt ennyire súlyosnak, amikor mondta. Ezen igyekszem nem fönnakadni, remélhetőkleg asszimilálódom majd a nyelviskolához, és jövő ilyenkor majd már rendkívül elégedettek lesznek velem. Na, azért azt mégis kiemelném, hogy megdöbbentett, hogy a vezetőtanár szerint frontálisak az óráim, mert én ezt marhára máshogy látom, viszont nem álltam le vitázni, ami Tomi szerint baj, én meg nem tudom, de akkor már elég rossz volt a kedvem, nem volt hangulatom semmihez.

Ma nagyon későn keltem, délelőttöm nem is volt, és utána is aludtam még kétszer fél órát, nem tudom, mi van velem. Néztem focimeccset is, de a végeredményt Tomi mesélte el, mert pont a végére esett az egyik fél óra alvásom. Aztán elmentem jazzelni, ezúttal a Koppány utcába. Meglepően könnyen odataláltam. Tavaly ősz óta eldurvult a középhaladó óra, azt hittem, kiesik a szemem, megfulladok, szívrohamot és agyvérzést kapok, ezt mind egyszerre. De azért mindent megcsináltam, és ügyes is voltam, minden ment. Nagyon durva volt, így még soha sehol nem izzadtam le. Most először kevés volt a 3 dl víz is, ami egyébként nem szokott elfogyni a kezdő órán. Most óra felére elfogyott, és óra végén benyomtam még ugyanannyit. Holnap még egy kezdő, csütörtökön még egy ugyanilyen, aztán Jani nyári szünetre megy. Egyelőre úgy gondolom, ősztől kétszer fogok járni hozzá, szerdán és csütörtökön. Ezzel az a gond, hogy a nyelviskolában mondták, ősztől lenne szerdán 7-től fél 9-ig óra, és a jazz meg fél 6-tól 7-ig tart, nyilván nem ugyanabban az épületben. Majd esetleg úgy alakítom, hogy a szerdai koreográfiás részen nem maradok. Persze van három hónapom kitalálni ezt, nem most kell.

Most lehet, hogy még felüléseket fogok csinálni, mert ma nagyon kövér vagyok (erről van egy piszkozatom, majd lehet, hogy valamikor kiteszem), aztán készülni kell a holnapi órára. És közben nagyon fáradt vagyok, pedig összesen 9 órája vagyok ébren.