Szétestem

Kettőig sem tudok elszámolni, olyan fáradt vagyok. Utána kellett számolni, mennyi 32-19, nem tudtam megállapítani, január közepétől-végétől április közepe mennyire van (állítottam, hogy 4 hónapra, miközben ugye 3-ra), és az a bonyolult matematikai művelet sem sikerült, hogy kiszámoljam, 1981 és 1987 között hány év is telt el (állítottam, hogy 7, miközben ugye 6). Ez azt jelentheti, hogy nagyon ideje lenne már aludni egy rendeset. Tehát nem 6 órát meg alig nyolcat. Tizet. Minimum. De ez sem most lesz persze, mert nem takarítottam ki, csak negyedig, ezért 8-kor kelek, és legalább délig el is leszek a maradékkal, ha olyan tempóban és olyan frissen haladok, mint ma. És még a könyvből is van 30 oldal. És még sokkot is kaptam egy emiltől, és most legalább annyira utálom a német szakot, mint amikor még napi kapcsolatban álltam vele.

Készen vagyok, végem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai