Péntek, szombat

Reggel nem sütöttem tortát, gondoltam, majd este, a ballagás után.

A délelőtt eltelt enyhe depis színezettel, aztán mikor összeszedtem magam, és kevés házimunka meg olvasás után aludtam már tíz perce a kádban, csörgött a telefonom. A csoportom egyik tagja keresett, hogy most van 2 óra, és őket most elengedték május 1. meg az anyák napi ünnepségek és a ballagások miatt, úgyhogy akár most ott teremhetnék a szokásos 4 helyett. 3-kor ott voltam. Megnéztük azokat a dolgokat, amik benne vannak a tesztben, de még nem tanulták, pánikba is estek rendesen, sőt néhányan utaltak rá, hogy a kialakult helyzetről én tehetek, amit visszautasítottam. Nem az én hibám, hogy X könyv alapján készül egy teszt, nekem a kezembe nyomják Y könyvet, hogy abból tanítsak, és aztán az X könyvhöz írt tesztet is odaadják, hogy írassam meg.

Az óra után egyik tanítványom felajánlotta, hogy elvisz a Népligethez. Igazából nem esik útba a Népliget, és nem is szükséges, hogy hazavigyenek kocsival, mert bkv-val még gyorsabban otthon vagyok, mint kocsival (két metró, összesen mintegy 15 perc, plusz még 10 perc séta, kocsival 30 percnél gyorsabb még nem sokszor volt), de mivel már sokszor felajánlotta, gondoltam, jó, kedves tőle, és tulképp csak 5-10 perccel érek haza később, mint bkv-val. Nagyon örültem, hogy hazaérek 5-re, és lesz még 6-ig egy órám pihenni kicsit meg átöltözni, és 3/4 7-re röhögve odaérünk a ballagásra. Nos, tegnap meccs volt a Népligetnél, tehát állt az egész város. (Utálom a focit, utálom a meccseket, utálom a randalírozó drukkereket, és utálom, hogy nyomi meccsek miatt lebénítják a várost.) Én fél 6-ig még jól viseltem a dolgot. Akkor kezdtem csak rettenetesen ideges lenni, amikor fél 6-kor még csak valahol a Stadionok környékén jártunk, és negyed óránként haladtunk 100 métert előre. Természetesen a Népliget környéke is le volt zárva, így aztán 6-kor tett ki a tanítványom az Erecsi úti metrómegállónál. Nos, ezzel semmi más gond nincs, mint hogy ugye 6-kor akartam indulni. Negyed 7-re estem haza, akkor még 10 másodperc alatt produkáltam egy átöltözést, majd jött a szokásos tökölődés, és fél 7-kor már el is indultunk. Úgy begörcsölt a fejem az idegtől, hogy azt hittem, komolyan agyvérzést kapok 23 évesen. Végül 18:50 körül érkeztünk, így pont nem maradtunk le semmiről. A ballagás vonulás része nem volt olyan hosszú, 3/4 8-kor már kiértünk az udvarra. Ekkor jött mintegy negyed óra üresjárat. Állt a tömeg, ültek a diákok, és nem történt semmi, sőt senki nem is mondott semmit azzal kapcsolatban, hogy mire várunk. Végül kiderült: az utolsó osztályt vártuk. Azóta sem értem, nekik miért tartott ennyivel tovább az iskola bebarangolása, mint a másik három osztálynak, de mindegy is. Ekkor aztán bemutatták Szanyi Tibort, az iskolaszék elnökét, majd beszédet mondott az igazgató. Fél méterre a mikrofontól. Egy büdös szót nem hallott a közvetlenül mellette állókon kívól senki. Mi ezen nem dúltuk fel magunkat anyuékkal, anyu mondta is, hogy tulképp a beszéd a ballagóknak szól, ők meg talán hallják. Ekkor közvetlenül mellettünk elkezdett ordítani egy idős néni: "Hangosabban! Nem hallani semmit!" Ettől mind a négyen röhögőgörcsöt kaptunk, és a beszéd végéig fuldokoltunk a jókedvtől. A néni párszor még bekiabált, nagyon vicces volt.

Aztán bejelentette a konferanszié, hogy most jönnek a buzogányosok (akik miatt egyébként meg kellett várni a naplementét), majd következett mintegy öt perc néma csönd az emelvényen. Aztán felállt az igazgató, és felsorolt a négy osztályból mintegy 40 gyereket, akik mind valamilyen kitüntetést kaptak. Mind ki is vonultak, át is vették. Ekkor kezdett nagyon fájni a lábam, komoly késztetést éreztem rá, hogy levegyem a cipőmet. Aztán véget ért a díjazottak sora, és tényleg jöttek a buzogányosok. Nagyon szép volt a műsoruk, egyedül az volt fura, hogy legalább öt számra mozogtak egymás után, de egyet se hallgattunk véget, és mindnek úgy lett vége, mintha elvágták volna. Mindenesetre készült róla videó, nagyon jó volt, tényleg.

Az egész ballagási ünnepségnek negyed 10-kor volt vége, fél 10-kor pedig már el is indultunk a legközelebbi Tescóba marcipánmasszáért. A kasszánál kiderült, hogy Tomi nem tart alkalmasnak egy marcipános csokitorta elkészítésére, mert majd pánikba esem, tönkreteszem, satöbbi. Nagyon jólesett, dehát... Hazaértünk fél 11-re, akkor neki is álltam a sütésnek, és nélküle is megvolt a torta 1-re marcipán szívecskés díszítéssel. Egyetlen hibája van: a krémben kicsapódott a vaj, így a torta teteje helyenként fehér. Ez nem szép, belátom, de nem történt semmi baj a sütés közben, és még torta is lett a végeredmény.

Ma anyuéknál ünnepeltünk, Tomi kapott tőlük egy akváriumot felszereléssel, halakkal. A halak ma még a befőttes üvegben ill. a vázában alszanak, mert még nem jó a vizük. Kapott még Katáéktól szerencsehozó elefántot és harmóniát hozó delfinpárt, tőlem meg A manók nagy enciklopédiáját és a Játék Anno nevezetű boltból egy mágneses építőjátékot. (Mindjárt mutatok róla képet.) Minden szép volt meg jó, de aztán estére jól összevesztünk, miután közölte, hogy ezzel a tortával nem bizonyítottam semmit, ettől még neki van igaza, és egy normális 23 éves lány már tud tortát sütni. Ezen egy darabig veszekedtünk, hogy épp most sütöttem tortát a születésnapjára, de nem győztem meg. Hiába, átlagon aluli vagyok, és sosem tanulok meg főzni. Majd megszokom ezt is, csak kicsit nehezen megy.

Délre anyukájához megyünk ünnepelni, és mivel egyedül megyek át Lizával, mert Tominak előtte Magdit is el kell hoznia, van esélyem az ajándék utolsó kis kiegészítőjét beszerezni. Szerintem nagyon jópofa lenne, de sehol nem láttam, csak ezen az egy helyen a Bakátson. Remélem, holnap nyitva lesz a bolt.