Vasárnap

Megünnepeltük anyu szüli-névnapját. Kapott könyveket, fülbevalót, lyukas kétfillérest, Top 50 Hits of 1960 DVD-t (SK), Mindennapi Pszichológia előfizetést, na meg három szép virágot. Meghallgattuk az egész DVD-t, és tök jó számok vannak rajta (eddig nem volt idő végighallgatni őket), beszélgettünk, és Bence már ragoz. Már nem csak mutogat, és hajtogatja, hogy torta, ha azt szeretné mondani, hogy színes tortadara van rajta, hanem azt mondja: "Cukor tortán." Amúgy azonnal lecsapott anyu fufus csomagolópapírjára, és amikor hazamentek, nekem engedte meg, hogy felöltöztessem. A család tagjai a követekzők: apa, anya, papa, nyanyiiii, Poi (Tomi), Huca (ez lennék én), Lija (tehát Liza), Eppiiii (ez utóbbi elnevezés bekerült a családi nyelvhasználatba: Kata már elég gyakran szólítja így Matyit).

Ott jó volt, itthon nem jó. Nagyon fáj a fejem, hányingrem van, még nem írtam meg a féléves értékelést a csoportjaimról (amúgy nem is igazán értem, miért gondolja bárki, hogy bármit is tudok mondani a féléves munkájukról, de mindegy), nem mostam, és nincs kedvem holnap suliba menni. Az sem vigasztal különösebben, hogy kedden meg szerdán nem kell menni, mert hétfő délutántól szerda estig folyamatosan lesz mit csinálnom (készülni kell a németes államvizsgára, konzultálni kell a németes témavezetővel, valamint kedd délután tartani kell egy órát a nyelviskolában egy VIP vendégnek). Még bízom benne, hogy 30-án és 31-én (az utolsó államvizsgák utáni szombaton és vasárnap) nem megyünk sehová, ide se jön senki, és megengedhetem magamnak, hogy este 11-től délután 1-ig aludjak, aztán Rejtő Jenőt olvassak a kádban, később az ágyban, ne kelljen felöltözni, elég legyen a fürdőköpeny, béke és nyugalom legyen körülöttem. Úgy érzem, kell az a két nap, mert most már eléggé a végét járom.