Az életem egy kabaré

Egyrészt itt blogolgatok ahelyett, hogy tanulnék, mert az a három óra tanulás, amin túlvagyok, teljesen kikészített és bedarált, és a tervezett fél órás pihenőm már legalább egy órája tart. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, közben azért találtam egy szuper (= rövid és velős) összefoglalást az általános pepszi-témámhoz.

Másrészt olyan emberek bukkannak fel az életemben, akik csak kabarékban fordulnak elő. Magam sem hinném el, hogy ilyenek tényleg vannak, ha nem én beszélnék velük. Az egyikkel beszélgetni olyan, mintha egy reklámforgatáson ülnék, a másikkal beszélgetni olyan, hogy a gyomrom forog (nem biztos, hogy mindenki szereti, ha egy nagypapája korabeli bácsi udvarol neki - én pl. nagyon nem szeretem, hogy csúnyát ne mondjak), a harmadik meg konstans stresszben tart, ugyanis eldurran az agyam, ha meglátom, és akkor még nem szólt hozzám. És persze ne hagyjuk ki a különböző hivatalos szerveket se, akik szintén gondoskodnak a napi idegrohamról - persze már egyre kevésbé sikeresen, mert edződöm.

Egy pozitívuma persze van ennek is: minden este van min visítva röhögni, amikor szokásos módon elterülünk az ágyon, és megbeszéljük a nap eseményeit.

BREAKING NEWS: Ugyan nem vág témába, de ettől breaking a breaking. Rozi az előbb életében először játszott a karácsonyi ajándékával, amely egy piros-sárga gömb, és az alján egy csengő lóg. Happiness!