Azért az se semmi,

amikor nem ismerem meg egy csoporttársamat a sulin kívül, mert teljesen biztosra tudom, hogy külföldön van, és hiába nézem már fél perce, ezt a logikai törést nem sikerül helyrerántani azzal, hogy eszembe jut, talán hazajött. Illetve sikerül, csak sokkal lassabban, mint jobb napokon. Most biztos bunkónak tart. Mondjuk megérdemlem. Ez már súlyos.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai