Tömören és röviden

nagyon-nagyon fáradt vagyok, pedig ez még csak a második napom volt. Tegnap este azt hittem, megbolondulok, úgy fájt mindkét lábam, úgyhogy itt jajgattam, miközben Tomi kért, hogy ne jajgassak, mert úgy nem tud aludni. Vasárnapról hétfőre kb. hatszor ébredtem fel éjjel, utoljára 3:20 körül, amikor is megállapítottam, hogy még van három órám aludni, és már vissza is aludtam. Tegnapról mára már csak mintegy háromszor riadtam fel. És nagyon fáradt vagyok. Még nem tudom, hogyan fogok így tételeket tanulni, de azért pozitívum, hogy végre felvettem az indexemet, és a tanulmányi előadóm megállapította, hogy amint beíratom az aktuális négy jegyemet, azonnal abszolutóriumot kaphatok. A suli eddig tetszik, bár az indítás nem volt egyértelműen pozitív. Van egy csoportom, ahol kicsit szembetűnő az érdektelenség, nem könnyen motiválhatók - első blikkre és tapasztalatra. Van egy másik csoport, akikkel még nem találkoztam, sok kolléga szerint ők lesznek a legdurvábbak. Remélem, nagyobb gondok nélkül megoldom ezt az egész helyzetet. Ami nagyon bonyolult nekem egyelőre, az az, hogy három csoportom is van, ahol ketten tanítunk, ezért ott nem lehet úgy haladni, ahogy kijön a lépés, mert a másik tanárral folyamatosan egyeztetni kell. Szokatlan, de majd belejövök. Mondjuk annak az osztálynak is fura lehet, ahol összesen négy angoltanár tanít, mindkét csoportot 2-2. Összességében jól érzem magam, és szeretnék minél előbb belelendülni, hogy könnyebben menjen, és tanulni is tudjak mellette. Az már tuti, hogy a lyukas órákra tételeket fogok magammal vinni, hátha nem osztanak be helyettesíteni, és akkor tudok tanulni ott is. Illetve akkor legalább ott tudok tanulni. Itthon tegnap nem sikerült, és ma se csináltam még semmit a témában, mióta megjöttem, mert még mindig regenerálódni próbálok. Lehet, hogy mégis stratégiát váltok, és bevezetem a délutáni alvást, de szigorúan csak egy órát engedek magamnak. Akkor talán használhatóbb lennék.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai