Tegnap

azt hittem, már elég jól kiismerem magam az előszobában, ezért haladhatok töksötétben nagy lendülettel, mert pont a szekrény és a fal között fogok elmenni. Nem. Felkenődtem a szekrényre. Lendületből. Szerencsére valamiért magam előtt tartottam a bal kezemet, így csak azt zúztam le meg a bal térdemet. A tanulság az, hogy ennyire még nem vagyok haladó a tereptárgyak kerülgetésében.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai