Abszolutórium

Ilyet kéne szerezni. Sajnos pénteken nem sikerült a tangyak jegyének beírása, kedden van az utolsó esélyem rá, hogy sikerüljön. James nem írja be a konzultáció jegyét, mert holnap elutazik Afrikába, csak erről elfelejtett szólni. (Eddig minden évben szólt, idén elfelejtette. Előfordul, csak most nagyon nem jött jól.) Írtam a tanszékvezetőnek, hogy beírná-e, és hogy sajnos minden nap fél 2-ig dolgozom, nem tudok előbb eljönni. Erre visszaírt, hogy menjek be hozzá hétfőn dél és egy óra között. Most megint írtam neki, hogy nem lesz-e bent hétfőn vagy kedden fél 3 körül, de azért tiszta ideg vagyok, hogy mi lesz ebből. A német irodalom jegyét vagy szerdán 10-kor írják be, amikor én suliban vagyok, vagy januárban, amikor már késő. Így aztán Blanka tudja bevinni az indexemet az aláírásra. De mivel ehhez kedden már le kell adnom azt az indexet, mégsem Herminánál fogom leadni, mert a tangyakot 2 körül tudom beíratni, és akkor 3-ig pont nem érek be Herminához. Blanka, majd még írok azért, hogy hova adtam, de valószínűleg ebből porta lesz.

Nagyon izgalmas. És akkor még orvos, könyvtárból igazolás, hogy nincs nálam könyvük, stb., stb. Amúgy lenne kedvem megkérdezni az egyetemen, ezt is hogyan gondolták. Ha megkapom ezt az igazolást, akkor már nem vehetek ki könyvet a könyvtárból. Ha én decemberben megszerzem ezt az igazolást, és nem érek rá a könyvtárban üldögélni egész nap, mert heti 23 órában tanítok, akkor mégis hogyan kellene felkészülnöm az államvizsgákra? Nyilván nem rám optimalizálták a rendszert, de azért ez bosszantó.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai