Ma reggel

nem sikerült 6-kor kelni, ahogy azt szerettem volna, de a fél 7 azért megvolt. Nagyon büszke vagyok magamra, mivel 2-kor feküdtem, és akkor még pörögtem egy kicsit ezen a szakdoga témán. Konkrétan azon, hogy mit is kéne még írni, hogy meglegyen az 50 oldal, miután lazán elszáguldottam 49-ig (lazán, hehe), aztán még koncentráltam egy kicsit arra is, hogy embertelen módon fáj a szemem meg a fejem, és nem szabad ezt művelnem magammal, és nekem találták ki azt a pislogós szemüveget, amit a Heti Hetesben említettek. Aztán még belőttem egy programot, amely úgy szólt, hogy 6 és fél 7 között akarok ébredni, valamint hogy a 4 óra alvást olyannyira professzionálisan hasznosítom, hogy minden óra kettőnek számítson, mivel 6 és 10 között még el akartam olvasni a szakdogát. 6 óra 27-kor ébredtem, és egészen használható voltam egész nap, úgyhogy a programot sikeresnek nyilvánítom.

 

Durván megszenvedtem azért, hogy ezt a 49 oldalt kiköpje a nyomtatóm, fél órámba telt ez a projekt a kb. 4 perces normál idő helyett. Alkut kötöttem a nyomtatóval, amikor az első 10 oldal kinyomtatására elment negyed óra, és több lapot tönkre is tett: ha ezt most hajlandó kinyomtatni, mind a 49 oldalt, megígérem, hogy a szakdogával már nem zaklatom, sőt egy darabig amúgy sem. És akkor kinyomtatta.

 

Nem tudom, mennyi időt tölthettem a konzulensemnél, de közben elég méretes tömeg torlódott fel az ajtaja előtt, amitől lelkiismeret-furdalásom lett, hogy most miattam nem mehet el az irodából délben, de azzal vigasztaltam meg magam, hogy ekkora tömeg mellett amúgy sem lett volna készen délre. Jövő kedden mehetek a szakdogáért. Remélem, nem lesz vele nagyon sok probléma, mert jövő kedden már iszonyú közel lesz november 16., ami ráadásul hétfő, tehát legkésőbb 13-án a kezemben kell lennie a bekötött szakdogának. Ha nem felejtem el, bemegyek a TO-ra a héten, és megkérdezem, lehet-e szakdogát késedelmesen leadni. Rajtam akár két nap haladék is segíthetne.

 

Egész nap többször előfordult, hogy áramszünetszerű állapotba kerültem, vagyis másodpercekig révedtem magam elé a semmibe. Akkor is, amikor például éppen beszéltem. Vagy amikor a Quaesturában a srác visszaadta a diákomat a vadiúj matricával, és én még ott álltam egy ideig, és bámultam bele a táskámba. Mondjuk ez csak akkor tűnt fel, amikor megéreztem, hogy a srác furán néz rám. Végre van matricám. És csak 38 ember volt előttem, és az egész csak kb. egy órát vett el a napomból.

 

Ezek után visszamentem a múlt szerdai boltba a kabátért, mert hát ma volt szállítás. Állati messze van ám az innen, és még kabát sem volt, állítólag már nem is lesz olyan. Nekem olyan kell. Nagyon. Tényleg. Próbáltam neten rákeresni, de nem találtam listát, hogy milyen boltokban kapható. Amúgy Bennyfish. Vicces neve van, tagadhatatlan.

 

Odafelé láttam egy elütött kiskutyát (westie volt szegény), akit körbeállt három ember. A csaj időnként leguggolt mellé, a két pasi meg ordított. És egy oszlopnak támasztva állt egy motor. Ezekből persze összeraktam a magam elgondolását, de fene tudja, a csajé volt-e a kutya, és a pasik ütötték-e el. Mindenesetre én majdnem elbőgtem magam, annyira megsajnáltam a kutyát.

 

Visszafelé vettem reggelit. Ez délután 2-kor volt, amikor is éppen 20 órája nem ettem már semmit. Éhes mondjuk nem voltam, de gondoltam, valamivel azért kibélelem a gyomrom. Egy mexikói krémes abonett-szendvicsre esett a választásom. Senkinek nem javaslom. Hú, de rossz volt... Én nem tudom, milyen krémet nyomtak a két abonett közé, de hogy nem mexikóit, az majdnem tuti.

 

Itthon megnyitottam Dr. James küldeményét, a szakdogám javított változatát. Az első két oldalt elnézve széles vigyor ült ki az arcomra. Ebben a részben ugyanis egyszer már megjelölte, mik a hibák, javaslatokat is kaptam tőle, és ezek alapján ki is javítottam a szöveget. Most még egyszer annyit megjelölt. Ezek közül több olyan kifejezés, amit az ő javaslatára vettem be a szövegbe. No problem, majd most kiveszem. Kíváncsi leszek mind a 62 oldalra, tényleg-

 

Ma délután relaxa, este alvás, 9-nél előbb nem kelek fel, és holnap maratoni formázgatásba kezdek. Két szakdogát kell kipofozni. De jó lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai