Betegség

Javaslatomra Tomi ma nem ment dolgozni, viszont saját ötletétől vezérelve ellátogatott az orvoshoz, aki kiírta hétfőig. Hiába lesz ez pénzkiesés, én nagyon örülök neki. Végre van öt olyan napja, amikor megpróbálhat kicsit pihenni. Úgy tűnik, a tegnapi rosszullét tényleg elmúlt, de továbbra is meg van fázva. Valamiért nem sikerült beizzítani a fűtést, mert vagy elalszik a láng, vagy be sem gyullad, úgyhogy holnap konzultálok apuval az ügyben. Így most kicsit sarkvidékire fordult idebenn az időjárás. A legtöbb nyílászárón befúj a szél, így aztán kezd hüvi lenni. Mondjuk a hőmérőm szerint még most is 22 fok van a lakásban. Ráadásul ezt itt az ablak mellett méri, ahol szépen fújdogál a szél. Hmm. Akkor talán mégsem akkora a baj. Egyelőre :) Mindenesetre Tomi melegítőben, két pulcsiban, zokniban alszik, én meg úgy, ahogy szoktam, csak most zokniban és paplannal plusz pokróccal. Félreértés ne essék, nincs semmi tragédia, a beteg melegben van, a kevésbé betegnek meg csak a talpa fagy, mert szokás szerint elfelejtett zoknit venni, mikor 25 fok alatt azonnal kihűl a lába. Szörnyű.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai