Patrick Swayze

Nagyon meglepett, hogy meghalt, pedig egyelőre aki rákos, az meghal. Én az Észak és Dél című sorozatban láttam először, és szerelmes is voltam belé, aztán megtudtam, mennyi idős, és akkor már csak nagyon szerettem a figuráját. Szerintem nagyon jó az a sorozat, jó színészekkel, jó zenével. Eredetileg olyan képet szerettem volna feltenni szegényről, ami ebből a filmből van, de nem találtam olyat, amin egyedül szerepel, mindenhol ott van mellette George, akinek persze megint elfelejtettem az igazi nevét, és az egyik képen kb. az összes férfi főszereplő vigyorog együtt, úgyhogy ez az elgondolás megbukott. Akkoriban, amikor ez a sorozat ment, nem jutott még eszembe neten utánanézni dolgoknak, szerintem nem is volt még netünk. A sorozat véget ért, néha eszembe jutott, de nem kerestem rá neten akkor sem, amikor már sok mindenre ez volt az első reakcióm. Így történhetett, hogy egészen Patrick Swayze haláláig abban a hitben éltem, hogy Elizabeth Gaskell azonos című regényéből készült a sorozat. És amikor Patrick Swayze meghalt, és kerestem róla képet, és aztán utánanéztem a sorozatnak is, akkor kiderült, hogy marhára tévedésben vagyok, mert John Jakes három kötetes regényét filmesítették meg 15 darag 90 perces részben. Ezek után persze rám jött az is, hogy nekem kell ez a sorozat itthonra, mert tényleg nagy kedvenc volt, akkor is, ha A farm, ahol élünk címűt nem körözheti le semmi. Egyébként sok másban nem láttam, még a Dirty Dancing van meg friss élményként, de pl. a Ghostra nem nagyon emlékszem már, elég régen volt, hogy ráakadtam a tévében.

 

Egyébként nagyon érdekes élete volt ennek a pasinak. Kár, hogy gyereke nem lett. (Ez mindig mindenkivel kapcsolatban eszembe jut, aki gyermektelenül hal meg.) Ja, és kár, hogy így halt meg, hogy még él az anyukája, mert ezt átélni maga lehet a pokol. Nagyon érdekes egyébként, hogy az apukája is 57 évesen halt meg, mint ő. Az viszont szerintem teljesen romantikus, ahogyan a feleségét megismerte. A nő 14 éves volt, ő 18, és a nő Swayze koreográfus anyukájához járt táncot tanulni, így ismerkedtek meg, és aztán együtt maradtak az esküvőtől számítva 34 évig. Ez olyan szép. És nyugodjon békében!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai