A csokoládé lelke

A Millenárison volt este 6-ig, és amikor 5-kor megérkeztünk, rémülten szembesültünk a fél kilométeres sorral. De mivel bevállalósak vagyunk, beálltunk a sor végére, és 20 perc múlva már bent is voltunk. Egyébként sokkal okosabban csinálták ezt most, mint a Titanicot. Ott fél hattól kezdve mondogatták, hogy söprés kifelé, és aki akkor ment be, az kb. nem látott semmit szerintem. Itt meg 6-ig volt nyitva a kiállítás, de amikor mi kijöttünk, fél 7 volt. Vagyis kb. negyed 6-kor nem engedtek már beállni embereket a sorba, viszont aki bejutott, addig nézelődhetett, ameddig csak akart. Sokkal normálisabb eljárás.

 

A kiállításon főként nagy táblákon mutatták be a csokoládé történetét, és teljesen megdöbbentem magamon. Így elfelejteni, hogy Quetzalcoatl kakaót ivott :O Pedig tuti, hogy tanultuk, Csapody ilyen poént nem hagyott volna ki. (Elképzeltem a Tollas Kígyót pöttyös bögrével a kezében... hááát :D) Tettek ki kakaócserjét, termést meg kakaóbabot, ez utóbbiból mindenki el is pakolt egyet-kettőt. Aztán bemutatták, hogyan készül a csokoládé onnantól kezdve, hogy leszedik a kakaócserje termését. Lehetett kóstolni pörkölt kakaóbabot, és esküszöm, jobb, mint a pörkölt földimogyoró. Nyami :) A végén lehetett Cote D'Or csokikat kóstolni, nem is hagytunk ki egyetlen fajtát sem, mindből lecsúszott egy kocka. Lehetett venni is ebből a csokiból, gondoltam, biztos jóval drágábban, mint a boltban. Aztán megnéztük a Tescóban a csoki árát, és nagy meglepetésünkre az derült ki, hogy vagy egy százassal olcsóbban adták a kiállításon. Ettől még persze nem olcsó ez a csoki, viszont nagyon finom. És akarok itthonra kakaócserjét, hogy pörkölhessek kakaóbabot. Tényleg. CSak 28 fokos átlaghőmérsékletre és évente 1100-1500 mm csapadékra van szüksége hozzá, hogy jól érezze magát :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai