Nem tudok aludni

Szorongok. Ez nagyon király így hajnali egy után, pláne, hogy reggel fél 8-kor szeretnék kelni, hogy esetleg 9-kor már anyunál legyek. Kereken egy órán át próbálkoztam az elalvással, konkrétan fél 12-től fél 1-ig, és még csak elálmosodni sem sikerült. Ilyenkor az agykontroll szokott segíteni, de most a visszaszámolásig sem jutottam el, nemhogy a gyomorgörcs megszüntetéséig.

 

Felfedeztem nyűglődés közben, hogy mitől múltak el a pattanásaim nagyjából. Régebben a frusztrációm mindig pattanás-elvakarással jutott kifejezésre, míg mára új tünet lépett fel: a számról tépkedem a bőrt. Ez legalább akkora gáz, mint a pattanások buzerálása, de azért örülök neki, hogy egy méterről már nem a szétkapart kis pöttyöket látni, hanem a tiszta arcomat. Még a számat lenne jó békén hagyni. Mondjuk ez még mindig szerencsésebb, mintha például felfalnám a hűtő tartalmát ilyenkor, de azért jobb lenne valami egyéb pótcselekvést találni. Van valakinek valami ötlete?

 

Nyűglődés közben azt is próbáltam elemezni, mitől vagyok állatira lehangolt és frusztrált. És rá is jöttem, bár nem kevés energiámba került (és még így sem álmosodtam el, hihhetetlen). Például idegesít, hogy az orromra nőtt egy k. nagy púp - belülre. Akkora bazi púp, hogy látszik (ill. kitapintható) kívül, de az is látható (ill. tapintható), hogy ez a púp bizony nem kívül van. Nem értem, minek az a púp oda, de mondjuk dögöljön meg. Aztán még az is van, hogy tegnap este egy nagy beszélgetés során olyan sokéves (még feris) emlékek rohantak meg, amiktől teljesen elszomorodtam, és azóta is sajnálom magam, és azon tipródom, miért nem vettem észre, illetve miért hagytam dolgokat. Persze ez mintegy öt-nyolc (!) év távlatából annyira rohadtul mindegy, hogy nincs is rá szó, mégis ezzel szórakoztatom magam. Aztán nagyon elszomorodtam Cseh Tamás halálán is, miközben fényképet most láttam róla először, és ismerek tőle mintegy három dalt. Majdnem még bőgtem is, mikor olvastam, hogy meghalt, és láttam videón, hogyan járt indiántáncot pár hónapja. Ez sem normális dolog. Természetesen aktuális a régi nóta is, miszerint k.vára nem haladok a szakdogámmal, de már kitaláltam, hogy amennyiben holnaptól naponta két fejezetet megírok, csütörtökön akár be is fejezhetem a művet (nevezzük inkább first draftnak, tehát nyilván lesz még mit alakítgatni rajta), és akkor helyreállt lelki békével megyek Lipótra Tomival.

 

A frusztrációm és szomorúságom és szorongásom legfőbb oka külön bekezdést érdemel. Ő pedig nem más, mint Liza. Már attól is befordulok (ha van egy alaphangulatom), ha arra gondolok, hogy kb. 16 éves, tehát emberévekben számolva kb. 80 éves nénike. Előfordult már, hogy csak ettől a gondolattól végigbőgtem egy éjszakát. Aztán felzaklat, hogy mekkora sebet kapart magára. Felzaklat az is, hogy mindenütt szemölcsök nőnek rajta. De ami a legjobban felzaklat, az az, hogy púpok is elég sok helyen nőnek rajta. Én nem tudom, mik azok a púpok, lehet, hogy például porckinövések, de engem zavarnak. Jó hír, hogy őt legalább nem. Próbálom gyógyítani, és bízom benne, hogy ezek a szörnyűségek el fognak múlni róla. Ha már a reumás tünetei elmúltak, és újra helyből pattan be a kocsiba... Ja, az egész Liza miatti görcsölésnek kiváltó oka, hogy amíg mi nyaralunk, ő anyuéknál lesz. Ez alapvetően jó hír, mert szereti anyuékat, anyuék is szeretik őt, és nagyon szeret ott lenni velük. Ami viszont kikészít, az a két agresszív dög a kertben. Komolyan mondom, már félek tőlük. Komolyan nem merek bemenni, ha kint vannak, a kapu előtt várom meg, míg előkerül egy gazda, aki bezárja őket. És akkor még sokszor jobban félek tőlük, ha velem van Liza is. Ez a bajom. Félek, nehogy valami fennforgás legyen a két döggel, míg mi nyaralunk. Mellesleg anyu is fél. Én az utóbbi időben otthon már csak úgy merem kiengedni Lizát, hogy előtte bejárom a kertet, hogy biztos nem bújtak-e meg valami alatt/mögött, közben a nevüket kiabálom, és csak akkor engedem ki Lizát, ha ez az eljárás meggyőzően bizonyítja, hogy a két dög nincs kint. Ha pedig látom őket, mert be vannak zárva a kennelbe, akkor Lizára tapadva közlekedem, mert nem egyszer megesett már, hogy kimásztak/kiásták magukat/kinyitották a kennel kapuját. Ja, ezt egyébként a gazdijuk vállvonogatva mondja: hát na, ki tudják nyitni a kaput, mit lehessen velük tenni. Hát nem is tudom... Mondjuk láncra verni őket. Ha nem is állandóra, de legalább arra az 5-10 percre, amíg Liza kint van. Utálom ezt. Utálok félni. És ha egyszer valami történne a kutyámmal (persze nem fog), akkor én azt a két dögöt bántalmazni fogom, esetleg intézek nekik szállást valahol máshol. Elegem van belőlük. És most ezzel heccelem magam, miközben tenni nem nagyon tudok ellenük. Legfeljebb annyi lehetőségem van, hogy anyut megkérem, csak úgy engedje ki Lizát, hogy előtte körbejárja az udvart ő is.