Egy hét 5. - Kedd


Kedden reggel a Hungexpón néztek dínókat anyuval, míg én itthon szorgosan takarítottam. Negyed hatkor megtekintettük a Jégkorszak 3. részét. Így harmadszorra kezdett kicsit uncsi lenni számomra, de a halál hasadéka verhetetlen jelenet, akárhányszor meg tudnám nézni. "Ruuudirudirudiiii, ne hagyj lóóógva itt, wehhehehehe" :D A gyereknek is tetszett a mese, azóta is mondogatja, hogy ő nem merne átkelni a halál hasadékán, mert akkor biztosan meghalna. Itt el is gondolkodtam, vajon tudja-e, konkrétan mit jelent az, hogy meghalni, de ez végül is tökmindegy. Ha még nem tudja, majd megtudja, ráér. A mozi után itthon főztünk spagettit Tomival, és kaptam csokit meg rózsát. Négy szálat, mert kedden volt négy éve, hogy Schaffhausenben jártunk és megtekintettünk a Rajna-vízesést, ami pedig azért lényeges, mert onnan datáljuk a kapcsolatunkat. Szóval már négyévesek vagyunk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai