Péntek

Fordítottam. Gondoltam rá, hogy elolvasom és kipofozom a szakdogám első fejezetét, hogy aztán elküldhessem Jamesnek, aztán nem jutottam el odáig. A fordításból még van 6 oldalam, az már nem olyan sok. Mondjuk utána még át kell fogalmazni, hogy ne csak kb. legyen magyarul. És utána van még 40 oldal fordítás. Ezt legalább szeretem csinálni. Olvastam is egy keveset az egyik könyvből, ami a szakdogához kell. Még 100 oldal van belőle, ami már nem olyan sok. Ahhoz képest, hogy milyen kiszámítható és uncsi volt az eleje, ma letenni is alig bírtam. Igaz, a vége még így is kiszámítható, és ilyen szempontból szinte mindegy is, milyen úton jutunk el a tragikus végkifejletig, de mégsem. Hú, most már nagyon izgulok. A két tanítványból az egyik nem jött el, és nem is szólt, hogy nem jön. Amikor már negyed órája késett, írtam neki sms-t. Nem válaszolt. Ha holnap reggel 10-kor megérkezik, attól tartok, nagyon ideges leszek. Mert jelenleg nincs szó róla, hogy jön, és meg is kérdeztem az sms-ben, hogy mikor akar jönni. Ilyen dolgokon nyüglődöm. És még a vállam is fáj. Vettem tegnap négy könyvet.

 

Sue Grafton: P is for Peril --> Ez a krimi megvan DVD-n e-book formájában (Jamesnek köszönhetően persze), de úgy éreztem, 300 Ft-ot (!) megér, hogy ne folyjon ki a szemem. Persze ki tudja, mikor lesz időm elolvasni, talán csak az államvizsga után. Nem baj, kitartok, kivárom.

 

Lily Seafield: Scottish Witches and Wizards --> Ezt érti mindenki. (Aki nem, és nem tud aludni a bizonytalanságtól, kérdezhet :P)

 

Fiona Shaw: The Sweetest Thing --> Tetszett a címe meg a fülszöveg. Don't judge a book by its cover, és mégis. Folyton ebbe a hibába esem - mindkét irányba.

 

Alice McDermott: Child of my Heart --> Szintén a címe és a fülszövege miatt vettem meg. Meglátjuk, szuper-e.

 

Mind a négy könyvet 300 Ft-ért hoztam el, mert a bookstation ilyen szuper üzlet. Nekem az a bolt az első számú könyvbeszerzési helyem, mert mindig vannak szuper akcióik, amik keretében csodás könyveket, esetenként ritkaságokat lehet beszerezni fillérekért, kedvesek, jó kis honlapot üzemeltetnek, és ráadásul még a hírlevelük is vicces. Ja, és mindig van náluk játék a hírlevél keretében, és azt is szeretem, pedig sosem vagyok benne az első három megfejtőben, hogy nyerjek egy jó kis könyvet :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai