A Királynő - update

Már tudom, hogy ez volt az első és utolsó szépségverseny, amit megnéztem. Egyrészt zavar, hogy némelyik lány milyen fejjel kerül be a legszebb 21 közé. Nem mondom, hogy nekem szebb fejem van, mert nincs szebb fejem, sőt, de azért ez mégis gáz. Másrészt nem baj, ha nem fontos, hogy legyen eszük, tényleg, csak akkor ne mondogassuk már el percenként, hogy hú, nagyon fontos, hogy intelligens legyen, és majd meg is tudjuk, intelligens-e, amikor megszólal. Amikor megszólaltak, olyan információk derültek ki, mint hogy szeretik a gumicukrot és zsiráfokat gyűjtenek. Ettől még lehet valaki értelmes, Zitát például értelmes lánynak is ismertem meg, csak ez pont nem ebből az információból fog kiderülni. Ja, egyébként nagyon örülök, hogy Náray Tamás divattervező, de amilyen estélyi ruhákat ezekre a lányokra aggatott, hááát.... A leggázabb Budai Zsuzsa estélyije volt, nem tudom, hogy örült neki, hogy 2 órán át ebben kellett égetnie magát kb. 2 millió tévénéző előtt, de úgy sejtem, nem túlzottan.

 

A lényeg a lényeg: megnéztem, szurkoltam Zitának, aki a hét közé nem jutott be, végre egyszer szép arcú lány lett a szépségkiránynő, én meg ezt a műsort ezen túl is el fogom kerülni, hacsak nem szerepel majd benne újabb ismerős.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai