Kedd

Az utóhospitálásomon fordított nap volt. Már a gimiben sem szerettem, mert idétlennek tartottam. Hát, még mindig idétlen.

 

Tegnap nem mentem szteppelni, mert a mai midtermre készültem. Hát, ma a tanárnő az órán azt mondta, úgy döntött, inkább mégsem most írunk, hanem majd jövő héten, és most inkább megnézzük a következő filmet. Kicsit azért elrontotta ez a kedvemet, be kell vallanom. És nem értem az okot sem. De mindegy, ez van. Megnéztük az Eve's Bayou-t, itthon utánaolvastam, és kezdek átállni az alapvető véleményemről (miszerint ez egy béna film) arra, hogy ez nem béna film, csak nekem nem tetszik.

 

Holnap már megyek rendesen suliba. Nem jó érzés ez nekem. De mindegy, muszáj. A metaforás órára nem olvastam, de még reggel bepótolhatom. Legalább át kéne futni a cikket, hogy hozzá tudjak szólni az órához. Utána meg pedagógia. Az pl. teljes időpazarlás, úgy érzem. És csak arra jó, hogy ne tudjak hazajönni napközben levinni a kutyát. Szegénykém. Még jó, hogy türelmes kiskutya, és a szerda az egyedüli ilyen gázos nap a héten.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai