I Need Some Sleep

Például. Újabban nem alszom olyan jól, pedig ez nem jellemző rám. Éjszaka legalább 3-4-szer felébredek, és ebből egyszer kénytelen vagyok kikelni az ágyból és járni egyet. Hajnali 3 körül szokott ez bekövetkezni. Nagyon pihentető. Mondjuk az egész életem általában véve is marha pihentető. Gyakorlatilag nincs üresjáratom, amikor lehetne lazulni. Ennek eredménye, hogy újabban nem bírok felkelni reggel, mert "még öt percet", és ha csak öt percet töltök itthon két program között, akkor beborulok az ágyba, és mind az öt percet alvással töltöm. Pedig írhatnék például három esszét. Vagy készülhetnék a nemsokára beköszöntő vizsgákra. De nem. Azt még majd ki kell találni, hogy ezeket a hasznos tevékenységeket hova suvasztom be.

Tegnap megvolt az első óra. Jó volt. A szintet alullőttem, mondjuk a valóságtól eléggé távol álló infókat kaptam. Sebaj, most már tudom, hogy állunk.

Tegnap írtam Magyarics-féle zh-t. Nagyon izgis volt. Érdeklődve várom, mi sül ki belőle. Körülöttem mindenki puskázott, amerre csak néztem. Vicces volt.

Tegnap hazavittük Lizát.Azt a búbánatos, nagy, kerek két kutyaszemet, amikor rájött, hogy én elmegyek, ő meg ottmarad... De mára kiheverte a bánatát, teljesen jókedvű volt, mikor mentem.

Ma voltam UDV-Tagungon. Negyed egykor, az ebédszünet kezdetén megszöktem, és hazamentem anyuékhoz. Ebéd ott is volt, és velük beszélgetni jobban szeretek, mint ott ülni és előadásokat hallgatni. Szombaton. Pfff. Amúgy jelen volt mintegy 10 tanár (ez azért vicces, mert Ungarischer Deutschlehrerverband, tehát Magyar Némettanárok Szövetsége, ahha), mintegy 10 előadó, meg 15-20 befenyített germanista. Szerintem elég ciki. Az meg a másik fele, hogy a halálnak van kedve ott üldögélni szombaton 10-től 4-ig, én is csak azért mentem, mert kötelező (aki nem jelenik meg, az kap egy hiányzást a nénitől, nekem meg már van egy, mert egy másik szombatot már kihagytam, és nem kell még egy ilyen strigula).

Ma nem igazán haladtam semmivel. Voltam ugye konferencián, tartottam két angolt, aztán beszélgettem még a szüleimmel meg tutujgattam a kutyát, és már fél 7 is lett, mire hazaértem. Befejeztem keddre a fordítást, illetve a nyersfordítást, és semmit, de semmit nem olvastam :( Lenne mit :( Plusz esszék. De szép vasárnapnak nézek elébe :) Jeee.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai