...

Csütörtökön hazavittük a kutyát, aki ettől nagyon szomorú lett. Jó nagyot veszekedtünk a kutyán két napon át Tomival, de asszem, nagyjából elmondta mindenki az érveit, úgyhogy lezártuk a témát. Tehát Liza hzament, a gépem meg végre átköltözött a Ferenc körútra. Hurrá :) Így most nem kell minden szirszart kinyomtatni,tudok gépen olvasni. Ettől persze kiesik a szemem, de asszem, jobban járunk így. Mindjárt el is olvastam tegnap James krimis órájára az első 130 oldalt. 5 órámba telt. Ez nagyon lassúnak tűnt nekem elsőre, nem is értettem. Aztán meglett a megoldás :) Közben jegyzeteltem szorgosan. Igyekeztem csak a leglényegesebbeket felvésni, de azért eltartott egy darabig a dolog. Tök jó a könyv, tetszik. Csak kicsit sokat aludtam utána :D Hajnali fél 2-ig olvastam, szóval a reggel nyolcas kelés és úszás elmaradt. 11-kor sikerült kikászálódni az ágyból. Tomi pont fél kettőre ért haza éjszaka, és meglepett egy rózsacsokorral, valamint egy dupla doboz Toffifee-vel. Jólesett, nagyon :)

 

Ma láttam együtt a szomszédban lakó ikerbabákat. Eddig csak az egyikkel találkoztam. Tündéri aranyosak. Éppen sírtak. Kórusban. Jó fárasztó meló lehet a családjuknak lenni, de legalább tényleg ennivalóan aranyosak :)

 

Kínában valami okos bébipapigyártó egy kis mérgező nyagot juttatott a termékeibe, aminek köszönhetően hat gyerek már meghalt, továbbá többezer másik fekszik kórházban. Azt nem értem, hogy miért nem vigyáznak a gyerekekre? Egy olyan országban, ahol ráadásul csak egy gyereke lehet egy párnak... Hihetetlen.

 

Szerdán néztem SzülFelt. Általában röhögni szoktam rajta, de ez a rész nagyon komolyan felpörgette a szívemet. Huhh, de micsoda utolsó öt perc volt :O

 

Kiderül, miért nem szolgáltat netet nekünk az Invitel. Hát azért, mert a T-Com egy rakás szerencsétlenség. Gyakorlatilag nincs olyan adat, amit sikerült volna hibátlanul feljegyezniük. Mivel az Invitelnél viszont ez a rész ment, a T-Com nem ad át minket, mert ők az Invitel által megadott címen és névre nem szolgáltatnak netet. Hogy lehet valaki ennyire idióta? Mindegy, megkérte apu az Invitelt, hogy inkább akkor szolgáltassanak ők is a hibás címre, nekünk tökmindegy, csak legyen már net végre.

 

Tegnap voltam otthon, és ott voltak Katáék is. Bence már álldogál, és ha anyukája fogja a kezét, akkor sétál is. És nagyon édes :) És mindjárt egy éves. Hogy telik az idő :O

 

Jahh, az említett időponttalan óra őrzi státuszát. Jeee. És németen nem vállalt szakdolizni az a nő, akit szerettem volna. Már betelt. Most szólok, hogy nem fogom hagyni, hogy a német szak szervezetlensége miatt csússzak (a tervemhez képest) fél évet. Legnagyobb kedvem ahhoz lenne, hogy hagyjam a francba az egész szakot, dehát azt azért mégsem lehet. Ezt az egy évet már fél lábon is.

 

Dorka nem jön, majd két hét múlva. Ez az utolsó infóm. Niki meg mindjárt megy. Keddhez egy hétre.

 

A fene nagy bátorságomról meg csak annyit, hogy ma délelőtt bírtam rávenni magam a hajmosásra. De legalább megvan ez is. És még csak meg sem fagytam.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai