--

Nem volt könnyű napom, sajna :( Reggel megint nagyon korán volt az a fél 8-as kelés, de menni kellett tanítani. Miközben a Infopark felé tartottunk, sikerült egy kicsit összeszólalkozni Tomival. Több mindennek szerepe volt ebben. Részéről pl. annak, hogy kegyetlenül fáradt. Részemről annak, hogy szintén nem vagyok friss, valamint rettenetesen fáj a hasam (igen, tudom, menjek már el orvoshoz... tervben van...), amitől nem kicsit vagyok türelmetlen és ingerült. Szóval jó hangulatban váltunk el, rendkívül vidáman érkeztem meg az órámra. Nekem másfél óra alatt nem volt nehéz felvidulni, mert hát szépen haladtunk Beával, viszont Tomi ugyanolyan nyomott hangulatban várt, mint amilyenben volt, mikor kiszálltam a kocsiból. Szegény :( Ne haragudj, Manó! (L) Azért kaptam tőle egy pár óra múlva kedves sms-t, és akkor most helyreállt a családi béke. A megoldás meg az, hogy nagyon gyorsan nyerni kell a lottón vagy a kaparós sorsjegyen, nincs mese.

Az orvostól természetesen elkéstem. Szerencsére csak ketten voltak előttem, és összesen mintegy 3 percet töltöttek bent, úgyhogy nem tolakodtam senki elé, és nem is kaptam ki. A vizsgálat nagyon jót tett az eleve görcsölő hasamnak, mit ne mondjak. Annyira nagyon fájt, hogy azt hittem, el fogok ájulni. Teljesen leizzadtam, és a WC-ben a tükörben azt láttam, hogy falfehér az arcom. Nagyon jó volt... A vizsgálat után olyan fél órán keresztül még nem voltam magamnál a fájdalomtól. Felhívtam Tomit, mert kissé elködösült elmémmel nem jöttem rá, hogy baromira felesleges, hiszen segíteni nem tud rajtam, értem jönni nem tud, maximum csak jól megijesztem. Azt mondta, üljek le, visszahív pár perc múlva, és ha nem leszek jobban, akkor nem érdekli az étterem, eljön onnan és hazavisz. Ennek hatására összeszedtem magam annyira, hogy el tudjak indulni hazafelé, mert az világos volt, hogy nem jöhet értem, kirúgják. Mire a Határ útra értem (kb. 20 perc), már csak kicsit fájtam.

Aztán jött Anita angolozni, mert szombaton írásbeli. Csak sikerüljön... Anita után megérkezett Réka, és beszélgettünk két órát. Jó volt :) Nagyon-nagyon régen találkoztunk utoljára. Mondjuk három hónapja. Vagy négy. De gáz... Jövő héten megint találkozunk, ezt beszéltük meg. Este felhívott K. Andi, és azt mondta, jövő héten tudjuk felköszönteni J. Andit, aminek most már, lássuk be, ideje is lenne (szegénynek július 19-én volt szülinapja, és azóta mindig nyaral valamelyikünk, vagy egyéb okokból nem ér rá :(..). Most már lassan csak összejön.

Ma rossz voltam. Összefutottam valakivel, de ígérem, nem teszem többet. Így legalábbis nem. Tényleg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai