20 nap

Hát... Tök jó bakancsom lett, viszont a túrán nem értünk végig :( Feladtuk miattam :( Nagyon fájt a lábam. Rosszul kötöttem meg a cipőfűzőt, nem volt elég szoros, ezért aztán teljesen előrecsúszott benne a lábam és nagyon megnyomódott a lábujjam. Szép lila körmeim vannak :) De megyünk jövőre is, akkor már rendesen megkötött cipőfűzővel.

Megvan minden vizsgám, sőt! Már a jövő félévi órarendem is :) Az idei átlagom olyan, mint egy évvel ezelőtt volt, ami pedig az eddigi legjobb átlagom. Úgyhogy most örülök :) Az órafelvételek meg viccesen haladnak :) Német didaktikára szeretnék menni, de úgy tűnik, ez nem is olyan egyszerű. Van egy bizonyos NÉN-373 kódú tanegység, amiből meghirdettek a,b,c,d időpontot. Én jelentkeztem a c-re. Még valamikor december közepén. Aztán január legelején felmentem az etr-be megnézni, eddig melyik szemináriumra hányszoros a túljelentkezés. Erre e mellett a NÉN-373/c mellé ezt látom: "Figyelem! A kurzus nem indul!" Oké, jó a d időpont is. Bejelöltem. Egy hete megyek körülnézni, hogy melyik órára hányan vagyunk eddig. Erre mit látok? NÉN-373/d mellett: "Figyelem! A kurzus nem indul!" Kész. Feladom. A másik két időpont mellesleg marhára nem jó, de nem baj. Majd legközelebb :)

Úgy tűnik, alakul valami munkaügyben :) Tomi szerint: "Műfordító Kiscicc." Igyekszem ebbe az irányba haladni :) És szeretnék szócikket is írni. Írtam egy próbát és nagyon tetszett. Jó, nem tartott különösebben rövid ideig, de nagyon élveztem. Majd nemsokára kiderül, a szótár főszerkesztői is élvezték-e olvasni... Akkor dől el a további sorsom. Hű, izgi :)

Tegnap kb. 2 hónap után megint másztunk. Falat. A Mászóbirodalomban. Tök jó volt :) Sikerült 5 utat kimásznom. Hatot szerettem volna, mert egy alkalommal 6-8-at lenne ideális, de egyrészt olyan álmosság tört rám, hogy a szememet is alig bírtam nyitva tartani, másrészt tömegnyomor lett és minden falhoz várni kellett, ami minket érdekelt volna. Az a kettő szabad volt, amit én az 5 mászás alatt egyszer-egyszer megmásztam, csak annyira elfáradt a kezem, hogy már elindulni sem bírtam rajta :D Pedig fél órával korábban még szép lendületesen haladtam felfelé. Sebaj :) Majd legközelebb. Holnap pedig Pilates és hastánc. Mozogni akarok :) Úgyhogy a héten még korizunk is :) Mondjuk szerdán? Na? Manó? :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai