Filléres emlékeim

Ma lomtalanítottunk. Leginkább anyuék, mert én nem annyira sokat voltam itthon. De a jó részre hazaértem :) A játékok meg a régi-régi ruhák átválogatására. Olyan furcsa volt látni pl. azt a lámpaernyőt, ami kb. 12 éve volt felszerelve a szobámban még a Ferenc körúton. Vagy a pénztárgépem. Ezer éve nem gondoltam rá, de amint megláttam, rögtön mondtam, hogy ennek a hangját szerettem, mikor kinyílik. És pontosan emlékeztem, milyen a hangja. És olyan. Pont. Mikor játszottam vele utoljára? 7 évesen? Nagyon furcsa, komolyan. Kidobtuk egyébként, de nem rázott meg. Egy olyan baba is előkerült, aminek csak a ruhájára emlékszem. A baba maga ismeretlen számomra. Talált még anyu egy gömböt, amit imádtam, és megint mióta nem gondoltam rá... De azonnal minden eszembe jutott, ahogy megláttam. A gömb középen ketté van osztva egy (gondolom karton)lappal. Az egyik felén a nyulat lehet látni, amikor fekszik a röhögéstől, hogy milyen hülye már ez a teknős, hogy indul a futóversenyen. A másik oldalán egy rózsaszín szívecskén ül egy fehér cica meg egy barna kutyus, utóbbi szerelmes előbbibe. A feladat pedig, hogy a 10 kapszulát (5 sárga, 5 kékeszöld) átjuttassuk a középen lévő lyukon a túloldalra. A kapszulákban mágnes van egyébként. Mióta előkerült, csomót játszottam vele :)

 

Andiékkal voltunk moziban. A Hajlakkot néztük meg. Zenés-táncos és bárgyú, de egyszer meg lehet nézni. Szerdán megyünk velük Stan első órájára meg ARC-ra. Jól éreztem magam veletek, lányok :) Köszönöm, hogy hívtatok :)

 

Az egész helyzet olyan, mint egy rosszul szervezett találkozó. A helyet megbeszéltük, de az időpontot nem. Így aztán mikor az egyikünk odaér, a másik még nincs ott. Mire a másik odaér, az egyik már megunta és elment. Mire az egyik visszajön, a másik már megunta és elment. De már ebben sem vagyok biztos. Lehet, hogy csak vicces ezt csinálni velem.

 

Perugia csókja megint üzent. "I loved you at first sight. And you smile because you know that." Ezt már tegnap is üzente. Akkor most ez mit is jelent?

 

Az etr aranyos. De még aranyosabb az a rendszer, amiben olyan 600 diákra meghirdetnek 200 helyet. Lehet amúgy, hogy 600-nál is több diákra. Igen, ez a tanárképzés. A PPK, csak azért, hogy ne mindig a BTK-t szidjam. Nem gond ez amúgy, a jövő félévben is jó lesz. De csak a jövő félévben. Mert kezdek kicsit kifutni az időből ezzel a tanárképzéssel. Na mindegy. Majd nagyon szurkolok magamnak jövő félévben.

 

Megint azzal a gömbbel játszom :) Ez milyen fura :O

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai