Január 9.

Ma voltam Bollobás jegyéért (amerikai irodalom), ami ötös lett. Nagyon reméltem, hogy ezt a jegyet látom majd az indexben :) Már csak három tárgy eredményét nem tudom. Az a gáz, hogy ebből a háromból kettő esetében még hátravan egy-egy vizsga :) Holnap meg holnaphoz egy hétre. Jajj.

Andikkal voltunk moziban. Végül az Arthur és a villangók című alkotást néztük meg. Öten voltunk a teremben összesen :D Szerintem aranyos film, csak kicsit együgyű. Azok a jelenetek, amikor nem animációs figurák szaladgálnak jobbra-balra, hanem emberek, kicsit olyan, khm, érdekesek. Elbénázták őket, mondhatni. Főleg a nagyi karakterét. Olyan, mint valami idült alkoholista. Folyton dülöngél és a furcsa a szinkronhangja is. Már előre el van rejtve a képkockák között a folytatás. A végén nem derül ki, mi lesz a főgonosszal, de azért azt tudtunkra adják, hogy nem hal meg. Ezen kívül a főhős (10 éves) és felesége (1000 éves, emberi léptékkel kb. 10 éves) 10 holdtölte múlva találkozhatnak újra. Hát majd pont nem láthatja a kedves közönség az esküvőjüket. Ez a mese kisebb gyerekeknek azért teljesen jó, mert mindenről, ami félelmetes lehetne, elmondják, hogy az emberi szemmel micsoda, és akkor már semmi ijesztő nincs benne. Mert ugye ki fél egy szúnyogtól? Vannak ebben a mesében nagyon vicces jelenetek, valamint jól eltalált szövegek. A végén elrontották, hogy bizonyos szereplők alakja mellé a meghajlásnál az eredeti szinkronhangot írták, másokéhoz a magyart. Viszont ami nagyon-nagyon nagy ötlet, hogy a legvégén, mikor kiírják, hogy "A film by Luc Besson", Luc Besson is bejön villangónak öltözve, és meghajol. Hatalmas :) Az előzetesekből pedig kiderült, hogy jön-jön-jön Shrek, a harmadik :D:D Már nagyooon várom :) Kedvencem. Remélem, nem szúrták el a harmadik részt....

Tanulni kéne. Eléggé. Holnap 1-kor vizsga. Jajj nekem. Jó lenne, ha lenne kit megkérdezni, hogy milyen is ez a vizsga. De nincs ilyen, mert ez az első időpont :( Állítólag Lückentext lesz szakkifejezésekkel meg négy választási lehetőséggel/Lücke, valamint 9 tesztkérdés. Jajj, jajj. Remélem, nem fogja megkérdezni, mi a Postmodernismus meg egyéb hülyeségek lényege... Nem kéne húzni az időt. Segítség! Valaki adjon kedvet a szintaxishoz!!!!!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai