Beteg vagyok :(

Nem dicsekedtem még vele? Na pedig akartam. 15 pontot kaptam Jamestől az első esszémre :) Aztán 5-öt az első quizre :) Mindkettő max. pontot jelent :) Aztán meg lefordítottam egy szöveget egy ismerősének :)

A héten volt szerencsém egy rémes fonetika ZH-hoz (kinek jó az, ha a tanár 52, illetve az A/B csoport miatt 104 kérdést felolvas a papírra hajolva, minimum hangerőn? Na nekem tutira nem, főleg most, hogy irtóra fáj a fülem és nem hallok semmit), egy hasonlóan rémes kiselőadáshoz (utálom, amikor felolvasom a kiselőadást, de most a fonetika meg a filmes szeminárium közül sajnos utóbbi érdekelt kevésbé), aztán ma egy tök jó amerikai irodalom ZH-hoz, amiben nagyon tetszettek a kérdések, mégsem sikerült túl jól.

Egy hét szünet következik. Már rám is fér. Főleg így, hogy már vagy három napja (de lehet, hogy négy, nem számoltam) vagyok lázas, hol 38 fok fölött, hol 37.5 és 38 között. Emellé fáj a torkom, a fülem, tegnap pedig azt hittem, szétrobban a fejem bal fele. Nem állítottam be semmiféle órát, holnap egész nap szundibundi. Kivéve, mikor amerikai törit tanulok, rendőrségi jegyzőkönyvet szolgáltatok vissza és szinkrondramaturg tanfolyamra megyek.

Felhívott tegnap egy nő, hogy Musztafa adta meg a telefonszámomat, és fordítsak németre egy kocsilopási jegyzőkönyvet. Miután magamhoz tértem amiatti kétségbeesésemből, hogy ki a fene az a Musztafa (egy kedves ismerős főnöke :P), elvállaltam a feladatot. Meg is kaptam a szöveget, és akkor leesett, hogy tegnap milyen pecsétről beszélt a megbízó hölgy. Nem azt magyarázta, hogy pecsétes papírt hoznak, hanem azt, hogy én adjak pecsétet. Na olyanom nincs. Úgyhogy sztornó az egész, holnap megyek visszaszolgáltatni a papírt.

Meglett Lilike (szomszéd kutyus). Végre. Én örülök neki. Liza nem. Ízlések és pofonok :) Amúgy a kutyát a környéken ejtették foglyul és 20ezer forint vagy kamerás mobil ellenében akarták elpasszolni. Hát nem édes? A becsületes megtaláló, ugye... Jó, persze az ember kutyája mi mást is várhatna, ha történetesen egy 9 hónapos németjuhász szuka kutya. Ideális. Sokat ér. Na lényeg, hogy itthon van. Örült nekem, pedig annyira nem vagyunk jóban. Nem tudom, miért. Talán szolidaritás Lizával. De akkor is nagyon örülök, hogy visszajött, ez így sokkal jobb, mint mikor nem volt meg.

Most pedig fekszem, alszom. Valaki szedje le rólam a torokfájást :(

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai