ELTE feeling


Hétfőn 9-kor felkeltem szépen, majd 11-re betalpaltam a MUK-ra. Gondoltam, kb. 5 perc alatt megszerzem az indexet, ahogy ez lenni szokott. Még induláskor jól feldúlt "valaki" a hülye megjegyzéseivel, de az igazi jó csak a TO-n jött. Kilométeres sor, őrrel meg minden. Egy csaj azt mondta, nekem nem adják ki az indexem, kell igazolás, hogy tényleg megcsináltam azt a tanegységet, aminek a jegye későn került fel. Elmentem az Ajtósira, ahol Elvira döbbenten nézett rám és visszaküldött a MUK-ra, hogy nem kell igazolás. Tényleg nem kellett. Tudod, mi kellett? 5 órás sort végigállni, na az kellett. A végén már egészen közel voltam az ájuláshoz meg egyéb kellemességekhez. Amik végül mégis elmaradtak :)

Tegnap megvolt az első óra Jamesszel. Csak kb. negyed óra volt. Nem szeretem :( Már megint fenyegetőzik :( Egyelőre csak CD-n keresztül, de mégis. 10-kor leléptem a suliból, mert semmi kedvem nem volt megvárni a két másik amerikanisztikás órát, hogy kiderüljön róluk, nem is lesznek. Mert persze nem voltak. Mindig így megy ez :S Itthon végeztem kis házimunkát, aztán este kaptam egy verset átnézésre :) És még a címét is én adhattam neki :)

Ma reggel egy szemináriumra (fordítás) simáán bejutottam, pont 15 ember jött össze. A következőre simáán nem jutottam be, kb. 30 ember jött össze, a tanár egy zacskóból húzott neveket, és nanááá, hogy az én nevem nem volt köztük. Elmentem Tomihoz, anyukájával beszélgettem. Aztán megtudtam, hogy tesi helyett mehetek az Astoria Fitness Centerbe, és az ELTE elismeri. Juppíííí! Így legalább nem kell idióta időpontokban a Lágymányosin tartózkodnom. Visszamentem, bejutottam egy irodalom szemináriumra, és még egy negyedéves csajjal is jól elbeszélgettem. Itthon tornáztam kicsit, és most várom a holnapot, hogy bejussak még két szemináriumra és találkozzak egy illetővel, aki ad nekem valamit :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai