Megdöbbentő nap...

Ma elég érdekes napom van. Azon túl, hogy már kb. másfél hete minden nap hőemelkedésem van (egy lázzal megspékelve) és ma sem voltam különösebben jól, olyan unalmat éltem át, amilyet nem gyakran...

Volt egy jó kis bevezetés a nyelvészetbe szemináriumom (németen), ami kicsit unalmasra sikerült. Elfáradtam a végére. A második olyan kiselőadást hallgattuk meg ezen a szemináriumon, ami csöppet túllépte a 10-12 perces keretet.

 

Szóval jó fáradtan átmásztam Kövecsesre, ahol egyébként is mindig elfáradok óra végére, még akkor is, ha feltöltődve megyek be. Annyira látványosra sikerült az álmosságom és unalmam, hogy óra után odajött hozzánk a tanár (hozzám meg Andihoz), és azt kérdezte, túl kevés-e az információ, azért fejtünk-e rejtvényt. Nos, az információ nem túl kevés, csak nem túlzottan érdekl a jelen téma. Az más kérdés, hogy én nem fejtettem rejtvényt. Ezt meg is mondtam neki is, de nem nagyon érdekelte, ő látta, amit látott. Az tény, hogy kipingáltam a füzetemet, de ez a koncentrálásban nem zavar. A koncentrálásban az zavar, ha az elalvás határán vagyok. Mint ma. A házit persze nem kaptuk vissza, majd valamikor vegyük fel a folyosón elhelyezett polcnál. Persze.

 

Ezek után még volt szerencsém egy kedves kezdő könyvtároshoz. Nagyon lassú volt, nagyon halk, nagyon félénk. Viszonylag sok időbe telt, míg meg tudta jegyezni a két könyvcímet, amiket egyesével adagoltam. Ezek után kitöltötte a kölcsönzési lapot vagy mifenét, kitöltötte az olvasójegyemet. Mikor már arra gondoltam, hogy végeztünk, akkor megszólalt a mágneskapu (vagy mi), mikor mentem rajta kifelé. Elfelejtette lehúzni a könyveket. Nagyon kezdő.