Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2023

Az utolsó hónapom

kezdődik itthon, aztán visszamegyek dolgozni, és feltehetőleg soha többet nem leszek már GYES-en. Ez némi szomorúsággal tölt el, meg rám is ijeszt, hogy az itthoni dolgokat most kell elrendezni, később talán már nem lesz időm munka mellett. Tomival úgy gondoltuk, két vagy három gyerekünk lesz. Ő viccesen szokta mondani, megnézzük, milyen a kettő, és, ha nagyon rosszak, akkor nem vállalunk harmadikat. Én gyerekkorom óta éreztem, hogy két lányom lesz, de lehetett volna szó harmadikról. Nem rosszak egyáltalán a hölgyek, de, ahogy mondani szoktam nekik, el lehet itt fáradni elég alaposan minden nap. Hiszti hiszti hátán, minden azonnal kell, a késleltetés gyakorlás alatt áll. Aztán vannak a remek ötletek, pl. ma, amikor fél kiló liszttel sikerült beteríteni a fél nappalit - oké, felsöpört utána a főkolompos, de engem eléggé lefárasztott a látvány, már csak azért is, mert sokszor elmondtam már, hogy nem főzhetnek játékból igazi hozzávalókkal az igazi fazékban. Szórakoztatás plusz házimunka, ...

Bumerángsapi

Van egy rózsaszín, kutyás, tavaszi-őszi sapink, amit Flóra kapott két éve. Nagyon szerette hordani, amíg jó volt rá. Két éve ősszel kiesett a táskámból, amit másnap vettem észre. Flóra nagyon szomorú volt, én meg gondoltam, végigjárom az előző napi útvonalunkat, hátha meglesz még. Meg is lett, valaki felakasztotta a játszótér kerítésére. Nagy volt az öröm meg a meglepetés, hogy egy nap elteltével még ott volt, ahol elhagytuk. Kimostam magas hőfokon, és lehetett is használni tovább. Idén tavasszal már Viola hordta, neki is nagyon tetszik, hogy tiszta "vauvau" az egész. Egy hideg, júniusi szombaton azt vettem észre, hogy eltűnt. Pénteken Tomi vitte programozni a hölgyeket, és, mivel metróztak is, gondoltam, felesleges keresni a sapit. Elindultunk kirándulni délután, és a házunk melletti mélygarázs behajtóján mindjárt belebotlottunk. Ezúttal a földön töltötte a majdnem egy egész napot, átmehetett rajta több tucat kocsi, és még eső is esett, szóval rémes állapotban volt szegény. ...