LizaGazdija

Átvettem a maradék könyveket innen-onnan, ezek között már karácsonyi ajándék is van, bizony. A könyvek közé keveredett Orwell Állatfarmjának filmváltozata is, ha egyszer lesz időm, tuti megnézem. Érdekel, abból a történetből mit lehet kihozni filmen, bár gondolom kaptak az állatok szinkronhangot, vagy ilyesmi. Lefénymásoltattam és beköttettem a doktoris fő irodalmamat, lehet, hogy az lesz az én Bibliám: Children's Literature in Translation. Csodaszép lett, ezer forintba fájt, és még Andi néni eredetijét is újraspirálozták, ilyen rendesek. Voltam Andi néninél, ahol megtudtam, hogy jó gondolat az elméleti rész írásával kezdeni ebben a félévben, úgyhogy elolvasom a fentebb említett csodát, összeszedem a többi irodalmamból készült jegyzeteket, és próbálok decemberre rittyenteni egy bevezetésszerűt. Szintén Andi néninél derült ki két másik doktoris jóvoltából, hogy nem kéne nekem azt a filozófiát elvégezni, mert az alapképzésben elvégzett filozófia valószínűleg ugyanez az óra volt, úgyh

A widget még azt állítja, nem váltottam új könyvre, de én meg elárulom, hogy igen. Sólem Aléchemtől kezdtem el a Tóbiás, a tejesember című kötetet, amit azután vettem meg, hogy Rékával megnéztük a színházban a Hegedűs a háztetőn-t, és rájöttem, hogy az ebből a műből készült. Kíváncsi leszek. (Először Coelhót akartam kezdeni, de aztán beugrott ez a könyv, és ez most sokkal jobban érdekel, Coelho eggyel hátrébb csúszott, úgyis borzalmas állítólag.)

Most reggel fejeztem be végül. Megint csak arra bizonyíték, amit Szabó Magda állított magáról: ő csak a tragédiával bír mit kezdeni, a vidám történetek nem az ő asztala. A főszereplő Csándy Katalin, anyja óvónő, apja levéltáros, bátyja egyetemista. Az óvónő hideg és szeretetlen a lányával, csak a fia érdekli, a levéltáros csak a lányát szereti, a nevelt fiát gyűlöli, a fiú meg röhög mindegyiken, csak Katalint szereti. Egy kis faluban élnek, ahol mindenki mindenkiről mindent tud szokás szerint, és állandó program a pletyka. Régi erkölcs szerint kell élni, válásról nem nagyon lehet szó, még kevésbé titkos kapcsolatokról, na meg az sem jó pont így a második világháború kezdetén, ha valamelyik család fia kihúzza magát a katonai szolgálat alól. Emiatt indul meg a család a lejtőn, néhány év alatt eljutnak a legaljára, és a háború végére Katalin teljesen egyedül marad, így kerül el Pestre. Egy ideig a főnöknőjénél él az új rendszerben, a főnöknő próbálja okítgatni, rávilágítani, mi is folyik

Iszonyú gyorsan eltelt ez a hónap, ijesztő. Az utóbbi két hét konkrétan egy szempillantás alatt ment el, olyannyira, hogy tegnap fogtam fel, már két hete megvan az újraindult csoportom, tehát ma kell leadni az ütemtervet. Nagyon durva ez... Mondjuk az is durva, hogy a könyvtárban nincs meg az a könyv, amit a régi befejezése után, kb. 3 hét múlva használni fogunk, a neten csak egy tartalomjegyzéket találtam, így aztán kicsit sötétben tapogatózom majd, amikor megírom azt a tervet. Abban azért bízom, hogy mire kell majd a könyv, lesz a könyvtárnak, megvenni nem nagyon szeretném összesen kb. 12 ezer forintért.

Szombat este közölte talán nagy vidáman egy női hang 11 körül, hogy "Nicsak, ki gyilkol most". Ez tipikusan olyan agyat eldobós cím. Megkerestem, eredeti címe "The Killer Within". Attól függetlenül, hogy nem nézek 11-kor thrillert, ez mennyivel normálisabb cím már?!

Ez tényleg így történt? Ki az a rendkívül értelmes, aki a saját telefonjáról csinál bombariadót? Most attól tekintsünk el, hogy ki az a rendkívül értelmes, aki bombariadót csinál. És ki az az értelmes, aki azt sem tudja, hova jár iskolába? Nálunk a Jedlikben ötödikben és hatodikban nagyon sok bombariadó volt, úgy emlékszem. Volt olyan, hogy törin már vette a levegőt a tanárunk, hogy közölje, ki felel, mikor berontott az igazgatóhelyettes (?), hogy mindenki hagyja el az épületet. Ilyenkor, amíg még jóban voltunk Brigivel, elsétáltunk a Szent Imre térre, ott ettünk egy melegszendvicset (azóta a melegszendvicsező már rég nincs meg, és azóta sem láttam akkora nagy és olyan finom melegszendvicset), aztán ki-ki elindult haza. Brigi javasolta mindig, hogy még csavarogjunk kicsit, de én már akkor is remegtem a boldogságtól, ha nagy ritkán elmaradt egy utolsó óra, vagy akár tíz perccel előbb elengedtek róla, úgy örültem, hogy mehetek végre haza. Arra már nem emlékszem konkrétan, mikor maradtak

Tomi szereti a műsorát, A túlélés törvényei címűt, engem meg idegesít az az elgondolás, hogy valami félőrült bejárja a világ veszélyesnek kikiáltott pontjait, és ott igyekszik életveszélybe keverni magát, vagy úgy tenni, mintha, hogy aztán elmesélhesse, hogyan kell túlélni. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez a műsor elkészült. Ezért aztán ellenségesen állok hozzá. Amikor fürdésből jövök be a szobába, és ott vigyorog a képernyőn, mindig elhangzik ez a kérdés: "Már megint túlél ez az idióta?" Pedig olyan szimpatikus, csak ezt a hülyeséget ne csinálná. Erőltetett.

visszakapom a CD-met. Ezt abból gondoltam, hogy felhívott 3/4 1-kor, és megkérdezte, este mikor vagyok itthon, mert ő úgyis jön be, és akkor odaadja. Mondtam, 6-ra érek haza, mondta, jó, ő úgyis akörül jön majd be. Persze az már csak az én hülyeségem, hogy minden hülyeséget elhiszek mindig. Hazajöttem 6-ra, leültem óratervet írni, közben hurcoltam mindenhová a telefont, nem is öltöztem át kényelmesbe, hogy ha csörget, hogy itt van, ne kelljen tökölni semmivel, mehessek le, aztán essünk túl rajta. 7 óra lett, aztán 8, aztán 9 is, majd fél 10-kor már tuti biztosra vettem, hogy itt ma már nem lesz semmi. Levittem a kutyát, visszajöttünk, majd negyed 11-kor (direkt, mert az már jóóó későn van, kicsit szívassam én is a sok kedvességért cserébe) felhívtam. "Jaj, hát nem mentünk be." Nahát, észre se vettem. "De már nálam van a CD. És majd megbeszélem anyával, és akkor ő odaadja, mert ugye mi holnap este megyünk." Itt jegyzem meg, hogy holnap nem szerda van, nekem meg azt m

Akit érdekel az idei tárnoki búcsú, az jelezze nekem! Ha senki nem jelentkezik, kénytelen leszek egyedül menni, azt nem nagyon szeretném. Légyszi, légyszi! Blanka? Livi? Valaki? :) Október 10-én, vasárnap lesz. Meg másnap, hétfőn.

Ma otthon voltunk anyuéknál. Katáék nem jöttek, van elég gondjuk-bajuk-dolguk a költözéssel meg Bencével, aki szerencsére már otthon van, bár holnap még megy vissza a kórházba, és nem világos nekem, hogy akkor most ott marad vagy nem. Inkább ne. Ettünk húslevest, aztán székelykáposztát. Ez utóbbi azért vicces, mert pont tegnap gondoltam rá, milyen régen ettem már, és mennyire szeretem, kéne főzni. Nagyon finom volt, apu jót tud, nem mossa ki nagyon a káposztát, csak egy kicsit, ettől savanyú marad, és szerintem az úgy tökéletes. Aztán ettünk még tiramisut is, amit Tomi kivételesen egyedül csinált, én csak a kávét főztem hozzá, meg néha elmosogattam a műveletek között, mert most nem volt kedvem hozzá, éppen lelki válságot éltem át (már elmúlt, otthon mindig elmúlik). Aztán beszélgettünk órákon át. Az anyukám megértő, és ez nagyon jó nekem. Meg aztán ismer is, úgy könnyebb. Közben Lizát vakargattuk, aki fog most már kapni valami bolhamentesítő cseppeket, mert hiába nem bolhás, tarthatatl

Trumpet_Alarm Tomi: Ez az új ébresztőm. Én: Most szívatsz? Jó világ jön most rám, azt hiszem.

Az égig érő karácsonyfát, és kereken egy illusztráció van benne, amire nagyon élesen emlékszem 7 éves koromból. Azon viszont talán évekig is töprengtem, még anyut is megkérdeztem, tényleg úgy van-e. Lehet, hogy holnap beszkennelem Gabi egyik illusztrációját a Vindornyalaki mesékből, és akkor írok egy vicces képes posztot. Remélem, nem felejtem el.

Vagy a történelem ismétli önmagát. Volt nekem egy legjobb barátnőm évekig. Aztán elköltözött. Egy darabig még én voltam a legjobb barátnője, aztán már más, aztán én már nem is voltam a barátnője, és most már nem is szól, ha hazajön látogatóba, mert nem akar találkozni velem, és már én sem vele. Volt nekem egy elég jó barátnőm évekig. Aztán kezdett fura dolgokat csinálni, és kiderült, hogy valami nagyon furát képzel magáról, amit én nem is értek. Aztán egyre több fura dolgot csinált, kiderült, hogy borzasztóan önző, és csak saját maga érdekli, én meg csak addig, amíg tudok segíteni (kölcsönadni ezt-azt, a párja karácsonyi ajándékának felét megfesteni, lelki szemetesként funkcionálni, ilyenek). Aztán már hazudni is elkezdett, egyre szebbeket, egyre jobban ment neki, míg végül profi lett. Most már nem vagyunk barátnők, viszont elönt az ideg, ha csak eszembe jut. Elköltözik külföldre, és ha hazajön, nem fog szólni, hogy itthon van, mert nem akar velem találkozni, és már én sem vele. (Csak

Tomitól egy tálkában tiramisut, aminek a tetejére szívecskét is rajzolt, szerintem azért, hogy ne legyen már ilyen rossz a kedvem. (Kivágott alufóliából egy szívecskét, a tiramisu tetejére tette, megszórta az egészet kakaóval, és így voilá, lett a tiramisun szívecske.) Aztán befejeztük a keresgélős játékot, ő most kimaradt műsort néz a neten, én meg lehet, hogy írok egy novellát. Vagy nem, és akkor olvasom A Danaidát. Szabó Magda egyébként írta az Ókútban, hogy őt sosem érdekelték a vidám történetek, mindig csak a tragédia fogta meg és a szenvedés. Hát, ezt le sem tagadhatná.

Engem undorít, amikor hírességek politikai kampányban vesznek részt, mindegy, melyik párt politikai kampányában. Nem értem, miért járatja le magát valaki ilyesmivel. Mindenesetre meg is érdemli, akinek ennyi esze van.

Ennyit még életemben nem aludtam. Éjfélkor kerültünk ágyba, addigra ért haza Tomi, aztán 8-kor valaki a házban kalapálni kezdett. Ezt a tevékenységet legalább negyed 10-ig folytatta, mi addig megtárgyaltuk az utóbbi napok érdekesebb történéseit, aztán én negyed 10-kor visszafeküdtem, majd felébredtem délben, gondoltam, na, még egy fél órát ráhúzok, és negyed 3-kor másztam ki az ágyból. Ilyen utoljára csecsemőkoromban lehetett. Azért jólesett. A megmaradt betta, aki egy kék fiú, teljesen hülye. Majdnem belefulladt reggel az akváriumba, mert beállt a vízinövény egyik levele alá, és nem jött rá, hogy kell onnan kijönni. Konkrétan fuldoklott, mikor benyúltam egy tollal, és eltoltam fölüle a levelet. Akkor baromi vidáman elúszott. Ennyire hülye senki nem lehet. Egy hal sem. És mégis.

Na, én most adom fel. Nem értem az embereket. Meg néhány barátomat. Ehhez én már nagyon kevés vagyok.

Akkor most csalódott vagyok :(

beindult a költözgetés, mert megszűnt a videóbeágyazási lehetőség. Engem is zavar, nagyon zavar, de megpróbálom kibírni videó nélkül, csak linkkel. Fene.

az a baba-mama-papa blog, amit azóta olvasgatok, hogy Kata Bencét várta, akkor akadtam rá. Nagyon izgalmas dolog történt vele. Népszerű lett, egy-egy poszthoz akár 3-400 hozzászólás is érkezett, és mivel így szépen kinőtte magát, az egyik oldal eladta a másiknak, ami egy női magazinszerű valami, és ahol egy-egy posztra nem érkezik 9 kommentnél több. Ezt úgy sikerült megoldani, hogy semmiféle előzetes figyelmeztetés nem volt, egyszer csak azt vette észre az ember, hogy máshová vitt a link, mint eddig. Ez még önmagában nem baj, a költözés semmi esetre sem, bár azért az előzetes bejelentés hiánya kicsit furi. Lett egy beköszöntő az új blogon, amiben leírták, micsoda csodálatos dologgá nőtte ki magát ez a blog négy év alatt, mennyien olvassák, mennyien kommentelik, mennyi sok jótékonysági és egyéb kezdeményezésben vettek már részt a szerkesztők és a kommentelők együtt, valamint minden úgy lesz, mint eddig volt, csak a háttér színe lett ronda. Majd következő mondatban taglalják, milyen témá

Pontosabban értesítőt, hogy küldeményem jött. Annus feladótól. Ezen a postaládától a lakásig röhögtem, aztán mikor bent megint elolvastam, még vagy öt percet.

A főszereplő Encsy Eszter, Kossuth-díjas színésznő, időpont a második világháború és az utána következő időszak. Az őz szereplő és metafora is, ezért lett jó cím. Eszternek nem jutott könnyű gyerekkor, ezért gyűlöli azt, akinek meg jutott. Gyerekkorában is, felnőttként is, mindig csak akkor tud boldog lenni, ha a másik, akinek könnyebb, sír és szenved. Eléggé ellenszenves karakter, aki a veszteségből sem igazán tanul semmit, csak még olyanabb lesz. Érdekes, két ember mennyire eltérően reagál azonos élethelyzetre. Van például két ember (nem ebben a történetben, hanem a valóságban), mindkettőt üti-veri az apja, meg is erőszakolja, megalázza, elveszi a gyerekkorát. Az egyikből hidegvérű gyilkos lesz, a másikból mindenkin segíteni igyekvő pap, és mindkettő a gyerekkorával indokolja, miért lett az, ami. Eszter is lehetett volna jó ember, aki segít másokon, mert tudja, milyen rossz volt, amikor neki nem segítettek. De nem segít, inkább igyekszik belerúgni mindenkibe, ahol csak lehet, mert be

volt a mai program egy része, mert Lizának már annyira viszket mindene, hogy muszáj volt tenni valamit. Nem tudom, miért viszket, mert bolhája nincs, és most a bőrén sem látszik gyulladás. Van még a kamillás samponjából, gondoltam, megragadjuk az alkalmat, ha már ilyen szép 21 fok van ma, és gyorsan alkalmazzuk azt a sampont, hátha segít. A csaj nyár óta sem szerette meg a fürdést, de ez nem meglepő, már 15 éve nem szeret vizes lenni. Persze szépen hagyta magát, ahogy szokta, csak közben sírt. Ami érdekes, hogy nyár óta romolhatott a füle, mert eddig menekült a hajszárító elől, most viszont belekuporodott az ölembe, és úgy hagyta, hogy szárítsam, sőt még a farkát is csóválta hozzá. Mondjuk türelme nem volt megvárni, hogy teljesen megszáradjon, úgyhogy most pokrócba csavarva fekszik a kosarában, és nem engedem felkelni, amíg vizes. Kicsit durci is ettől.

megint kórházban van, megint befulladt, most annyira durván, hogy mentővel vitték be. Szegénykém :( Annyira jó lenne, ha nem jutna neki ennyi kórházas élmény... 3 év alatt már legalább másfél hónapot volt kórházban, míg én 23 év alatt egy napot sem. Hogy miért nem juthat neki is olyan mázli, hogy ne kelljen bejárni folyton...

Ma ismét megpróbáltam visszakapni a tulajdonomat képező CD-t, amit amúgy ajándékba kaptam. 3 éve adtam kölcsön, 2 éve kértem először, azóta kb. 2-3 havonta megkérdezem, mikor kaphatnám vissza. Múlt ősszel húztam bele igazán, azóta akár 2 hetente is rákérdezek a dologra. Mindig az a válasz, hogy majd visszakapom, igen. Az őszi szünetben, karácsonykor, húsvét előtt és múlt vasárnap is hallottam már, hogy "holnap megyek haza [Pestről Pestre], akkor el is hozom". Egyszer sem történt meg. Írtam üzenetet facebookon, mert az volt kéznél, hogy még a nászút előtt legalább postán küldje el, válasz nuku. Most már egy ideje szinte napi rendszerességgel kattintok rá msn-en, hogy akkor mikor. Konkrét válasz sosincs. Múlt vasárnap azt kértem, ha lesz valami konkrét időpont a külföldre költözés előtti maradék két hétben, írjon sms-t. Nem írt. Most vasárnap msn, nuku válasz, tegnap sms, nuku válasz. Ettől kicsit begőzöltem, bevallom őszintén, mert legalább egy annyi, hogy bocs, elhagytam, vag

Egy fórumon meglepetten láttam, hogy alázzák a dalai lámát. Azt gondoltam volna, vele aztán senkinek semmi baja nem lehet, mert ő aztán nem uszít senkit senki ellen, nem mond senkire rosszat, ő csak van, mint bölcs öregember, és bölcs tanácsokat osztogat, valamint megosztja más emberekkel, ő hogyan látja a világot meg a buddhizmust. Ez persze naivitás volt megint, mert hát mindenkit lehet alázni, miért pont őt ne lehetne. Őt most épp azért lehet, merthogy a világ helyzetén nem segítenek az olyan hókuszpókuszok, mint amit például ő előadott a hétvégén. Nevezetesen arra gondolt az illető (szombat este egyébként, beavatás még sehol), hogy a buddhizmus egy nagy hókuszpókusz. Most nem azért, de szerintem az egészben egy hókuszpókusz akad, mégpedig az, amikor a dalai láma egy reinkarnáció, és ezt a reinkarnációt arra kijelölt emberek az előző dalai láma halálától számított X éven belül megtalálják. Hogy ezen kívül még mi baj lehet a buddhizmussal? Ezt megint nem értem.

A Sportarénáról még annyit, hogy ilyen ronda épületet tényleg nem sokat látni. Mint valami elfuserált UFO, most komolyan... Nem emlékszem már a BS-re, pedig voltam benne karácsonyi vásáron a leégése előtti napokban is, de ez, ami helyette van, ez nagyon ronda. Reggel fél 10-re értem haza az óra után, és egyből feküdtem is vissza aludni. Beállítottam az órát 11-re, mert az volt a terv, hogy megyünk az ARC-ra, utána meg 5-től tanítok, és arra még készülni is kellett. 11-kor csörgött is a telefon ébresztője, ránéztem, és azonnal sikítani kezdtem, elég hangosan, miszerint: "Úristen! Jézusom!" és hasonlók. Azt hittem ugyanis hirtelen, hogy csütörtök van, és én 11-kor ébredek először, miközben fél 8-kor már az órámon kellett volna lennem, és mit fogok mondani, és ki fognak rúgni, stb. Most kivételesen elég sok idő eltelt, mire rájöttem, hogy még csak kedd van, és arról az óráról már hazajöttem, és pont időben vagyok a felkeléssel. Visszadobtam magam az ágyra, és még vagy öt percig

Egészen tegnapig nem tudtam, hogy Szabó Ervin kommunista volt. Azt hallottam már róla valamikor pár éve, hogy a könyvtár igazgatója volt kb. 100 éve. Most történészek egy csoportja azt találta ki, hogy nem jó a könyvtárnak ez a név, mert ez egy kommunista neve. Szabó Ervin szociológus volt, ezen kívül a könyvtár egyik első munkatársa, nagyszabású tervei voltak a könyvtár fejlesztésére vonatkozóan, csak aztán jött egy háború, mégpedig az első világháború, így például nem épült könyvtárpalota. Szabó Ervinről még azt is tudni lehet, hogy az ETO rendszert, amit ma is használnak a könyvtárak, ő fejlesztette ki Dewey rendszere alapján. 1918 szeptemberében halt meg, a nevét a könyvtár 1946-ban kapta meg. A wikipedia.hu Szabó Ervinről és a könyvtárról szóló szócikkeiből az is kiderül, hogy Szabó Ervin anarchista-szindikalista forradalmár volt, jelentsen ez bármit is. ( Itt olvasható, mit jelent, úgy a 8. bekezdéstől.) A lényeg annyi, hogy a munkásmozgalmat szerette volna vezető erőnek, tehát

[embed]http://www.youtube.com/watch?v=MzgOvvMi8Lg[embed] A trailer nem igazán tetszett, de ez a halál utáni életes dolog azért csak felkeltette az érdeklődésemet. Ezt a Zac Efront én csak a Hajlakkban láttam, onnan sem emlékszem rá, csak sejtem, hogy ő lehetett a menő srác, akibe a dagi csajszi (is) szerelmes. Ebben a filmben nem volt rossz, bár néha kicsit zavart a nézése – elég nyálas szegény. A sztori érdekes (nyilván már meg is van ezres alatt az alapjául szolgáló könyv…), bár kicsit megnyirbáltnak tűnik, valószínűleg olyasmi lesz a könyv, mint a Lovely Bones, úgy értem, szerintem hasonló szisztéma szerint válogatták ki itt is a főbb jeleneteket a filmhez. Adott egy fiú, aki épp most érettségizett le, szuperül vitorlázik, imádja a családja, mármint az anyukája meg a 11 éves kisöccse. Azt hiszem, jó lesz, ha bővebben ábrázolja majd a könyv a fiútestvérek közötti kapcsolatot, mert olyat még nem igazán láttam, se könyvben, se filmben, se életben, pedig érdekel. Majd jól rajta tartom a

Végére értem. Jó sírós volt az utolsó egy-két fejezet. Ez az utolsó mondat is bekerült a valaha volt leghatásosabbak közé: "I wish you all a long and happy life." Nagyon-nagyon tetszett, mindenkinek csak ajánlani tudom. Most így azt mondhatom, még mindig tetszik a film is. Az Ózhoz tudnám hasonlítani a helyzetet: a film is nagyon jó, a könyv is nagyon jó, csak sok közös nincs bennük. Ugyanaz a történet, a fontos jelenetek egyeznek, csak máshogy meséli el a könyv meg a film. A Lovely Bones esetében az történt, hogy alig változtattak meg valamit a filmben, viszont nagyon sok mindent kihagytak. Jól választották ki azokat a jeleneteket, amiket meghagytak, és az is jól sült el, amikor két jelenetet összevontak. A könyvben tényleg jobban ki van dolgozva a családi viszonyok kérdése, nyilván a több jelenet miatt, és nagyon-nagyon érdekes az egész. Legjobban az a rész tetszik, amikor az édesanya hosszú évek után hazaérkezik, és erre reagálnak a gyerekei. Tulajdonképpen happy end a vég

amikor valaki nem segít egy turistának, aki hozzá fordul. Nem az a baj, ha nem tud, hanem az, ha nem is akar. Reggel bérletért álltam sorban a Blahán, amikor előttem sorra került egy kínai (?) lány, és kedvesen megmutatta a pénztárban üldögélő, rendkívül unott/sértődött képet vágó nőnek a nála lévő útikalauzban, hová szeretne menni. A nő rá sem nézett a kalauzra, csak mondta a lánynak, hogy menjen máshova kérdezni. Szegény el is indult, én meg szóltam neki, szívesen segítek. Amit keresett, azt én sem ismerem, már az ojjektum (copyright by BöFi) nevére sem emlékszem, de ott volt mögötte zárójelben a cím, hogy Andrássy út huszonvalahány. Hát hogy miért nem lehetett ránéznie annak a nőnek, és javasolni, hogy üljön fel a szerencsétlen turistája a villamosra? Kézzel-lábbal, mutogatással akár, bár az elküldés ment angolul is. Vagy legalább lehetne normálisan viselkedni vele, nem úgy, mint aki mindjárt még utána is köp. Mindenesetre én azért elárultam neki, hogy villamossal menjen, melyik irá

Ma délelőtt csenrézi beavatás volt, amiben mindenki részesülhet vallástól függetlenül, csak a legutolsó részre mondta a dalai láma, hogy az csak buddhistának szól. Én az első két részben nem vettem részt, semmi kedvem nem volt, fájt a torkom, a fülem, a gyomrom, elég feldúlt is voltam. A másik háromban már igen, így viszont a beavatást nem kaptam meg, csak az áldást - azt az is megkapta, aki egyik részt sem csinálta. Nem kell egyébként nagyon "izé" dolgokra gondolni: kellett inni pár csepp vizet (nektárt), kaptunk egy áldászsinórt (vagy esetleg más volt a neve, nem tudom már), valamint fel kellett tenni a fejünkre egy kis piros szalagot. A dalai láma ma is vicces volt, jó kis anekdotákat mesélt. Érdekes kontraszt volt, hogy a magyar gyerekek úgy 6 év alatt nonstop visítottak mindkét nap, időnként fel-alá rohangásztak, ehhez képest a buddhista szerzetesek ölében ülő hasonló korú gyerekek vagy fegyelmezetten figyeltek, vagy békésen aludtak.  Egyébként eléggé idegesítő, amikor 2

Origóék lefényképezték az indiánt, már szúrom is be a képet:

Az első általa illusztrált könyv 1994-ben jelent meg, az volt a címe, hogy Az égig érő karácsonyfa, Varga Katalin írta. Ottó papa már nagyon beteg volt, mikor Gabi átadta neki a tiszteletpéldányt, és sírt örömében. Soha életemben nem láttam még síró férfit, sőt síró felnőttet se sokat, elég élesen megmaradt az élmény. Mi is kaptunk egy példányt, sokáig megvolt, aztán egyszer, amikor karácsony előtt kerestem, már nem volt meg. Azóta sem értem, hová bírt eltűnni, viszont ma megtaláltam antikváriumban. Pár nap múlva megint meglesz a polcomon. Ez a borítója: Meg az összes emlékem róla. Na de majd most! Jól elolvasom megint, kíváncsi leszek, mennyi részlet fog beugrani közben. Találtam egy cikket is Gabival a neten. Teljesen véletlenül bukkantam rá, egyébként már 8-9 éve ott van. Olvassátok el, bár hozzá kell tennem, hogy nem Gabi szavai olvashatóak benne, úgy értem, ő más szavakat használ: http://www.hhrf.org/irodalmivademecum/nyitott/gyg_inter.htm Ez itt a kedvenc könyvem Pálfalvi Dorotty

Ezt a szobrot most találtam, Matuzsálemet ábrázolja. Nagyon jó! Egyébként ma rájöttem, hogy Matuzsálem angolul Methuselah. Minden nap tanul valamit az ember.

Először valószínűleg 1996-ban hallottam róla, 9 évesen. Anyu akkor nagyon izgatottan mondta apunak, hogy jön Magyarországra a dalai láma. Megdöbbentem az örömén. A szobámban gondolkodtam a dolgon, igyekeztem értelmezni, de nem sikerült. Nem tudtam, hol van Dala, és azt sem értettem, mi azon a szenzáció, hogy jön egy láma, akárhonnan is jöjjön. Valószínűleg tartottam tőle, hogy anyukám nem kicsit át van verve, mert az eredménytelen töprengés után kimentem hozzájuk a nappaliba, és a következőt mondtam: "Anyu, miért olyan nagy dolog ez? Láma van ám nálunk is az állatkertben." Ezzel hatalmas derültséget sikerült kelteni, és akkor meg is tudtam, hogy a dalai láma nem olyan láma, mint az állatkerti, hanem egy ember, és Tibet vallási vezetője, Tibet meg egy ország. (Egy darabig még meggyőződésem volt, hogy anyu ezt a lámás történetet nem jól tudja, aztán kiderült, hogy de.) Most is Budapesten van, ma meg holnap előadást tart a Sportarénában, úgyhogy ma el is mentünk rá anyuval meg T

Ma vettem át a kihagyhatatlan könyveket. Az egyiket már el is olvastam. Nem volt nehéz, gyerekkönyv, verses mese. Konkrétan Dr. Seuss: The Cat in the Hat. Nagyon aranyos! Persze elolvastam a bácsi élettörténetét is. Kiderült belőle, hogy nem volt egyetlen gyereke sem, de hatvannál is több gyerekkönyvet írt a következő felkiáltással: "You have children, I'll entertain them", a felesége sokáig küzdött a rákkal, majd öngyilkos lett, végül a bácsi is rákban halt meg, még 1991-ben. Megint rádöbbentem, hogy az ő meséje a Grincs (nyilván az is kell), és a belőle készült Jim Carrey-filmet már nem láthatta. Ez pedig a szobra:

Tata minden évben elvitt, és mindig csak ketten mentünk, mindig vonattal, aztán sétáltunk az állomásról a falu központjában. Nem tudom, a "mindig" hány évet takar valójában, lehet, hogy csak mondjuk hármat-négyet, de nem is ez a fontos. Minden évben felültem a mini hullámvasútra, amit nem tudtam már annyira értékelni a Vidámpark naaagy verziója után :) Egyszer Tata is felült velem a kalózhajóra, mert egyedül nem mehettem, kicsi voltam még. Szegény félt rajta! És ez nekem csak hosszú évek múlva esett le, mikor felidéződött valamiért az arca kalózhajózás közben. Na és a körhinta... De nem ám a gagyi lovacskás-malackás, hanem az igazi, a nagy! Azon is mindig együtt mentünk, mindketten nagyon szerettük, azóta is hiányzik. És minden évben kellett (!) választani szuvenírt. Kellett. Amikor egyszer nem akartam, hanem azt mondtam, hogy inkább kérek egy perecet, akkor kikaptam: megvette a perecet, majd azt mondta, addig nem megyünk haza, amíg nem választok egy szuvenírt. Hát, ekkor egy

Geroge Orwell Állatfarmját a következő szavakkal: "It is impossible to sell animal stories in the USA." Te jó ég. Vagy, hogy névrokonomat, Lucyt idézzem: "Good grief!" Most komolyan, vajon az olvasókat nézte ennyire idiótának, vagy neki nem ment az értő olvasás? Uhh-ohhh... Kiplinget így küldték el a novelláival: "I'm sorry Mr. Kipling, but you just don't know how to use the English language." Tehát a lényeg, hogy Kipling nem tud angolul. Jesszusom, jesszusom... Ez megint megerősít abban a hitben, hogy nem kell nekem befejezni azt a könyvet. Ha ilyen embereket ilyen szavakkal bírtak elküldeni, nekem mit mondanának? Vagy abban a világban, ahol Franciadrazsé meg Barbibaba vagy miatök könyvek megjelenhetnek, nekem sem kell félnem? :D (A cikk amúgy itt van: http://www.examiner.com/book-in-national/30-famous-authors-whose-works-were-rejected-repeatedly-and-sometimes-rudely-by-publishers )

Valami okos program/ember/stb. a saját emilemről küldött nekem spamet/vírust. Vajon komolyan azt gondolta az a valaki, akinek a keze ebben benne van, hogy meg fogom nyitni, hátha küldtem magamnak angolul (!) valami levelet, csak már nem emlékszem?

még izgalmasabban alakult a történet. Mikor visszamentem, először várattak vagy 10 percet is talán úgy, hogy közben ketten voltak az irodában, és az egyik index.hu-t olvasott, a másik talán iwiw-et. Aztán be akarta írni az ügyintéző a régi összeget fizetésnek, mire szóltam, hogy az irodában ülő másik nővel másban állapodtunk meg, erre az ügyintéző megsértődött és elrohant. Akkor volt egy kis fight, hogy most jár-e nekem a több vagy sem, ki döntötte el, hogy többet kapok, ilyenek, ott előttem. Amúgy sokáig az, akivel lebeszéltem, nem is szólt egy szót sem, ez is fura volt. Aztán végül kaptam magasabb fizetést, meg burkolt lecseszést, amiért éppen nem tartottam magamnál egy ezrest, hogy visszaadhassak. Olyan feldúltan jöttem el... fúúú... Sok lesz ez már nekem a jóból.

1. Reggeli óra. Négyen voltak, aranyosak voltak. Pipa. 2. Nyelviskola 1. Szerződés nincs bent, sőt az sincs bent, akivel megbeszéltük, hogy fél 10-re megyek. Kedden majd újra próbálkozom. Fail. 3. Questura. Végigálltam a sort, kb. 20 perc lehetett, kaptam matricát a diákomra, így ma vagy holnap olcsóért fogok kb. 100 oldalt fénymásoltatni, és hétfőtől megint olcsóért utazom a bkv-n. Pipa. 4. Nyelviskola 2. Mondhatni, csak a szokásos. Nem tudnak róla, hogy ma fizetésért jövök, amúgy se jöjjek 11-re, mert csak délután 3-4 körül van pénz. Megkérdezik, nagyon kell-e a pénz. Hát, nem bánnám, végül is megdolgoztam érte, meg aztán van egy pár befizetetlen számlám meg egy foszló gatyám (már megint...), ami helyett sürgősen új kell, és ezeket ebből a pénzből terveztem fedezni. No problem, persze, mindent megértek, majd visszajövök 3-4 körül, amikor is lehet, hogy hazaküldenek majd, hogy jöjjek vissza jövő csütörtökön. Nem ígérem meg, hogy akkor nem fogok cirkuszolni. 5. Ruhavásárlás. Annak elle

Egy kedves kommentelő egy autós fórumon (amit időnként linkelnek az index címlapra, és ha érdekesnek tűnik a cikk, elolvasom) végre megmagyarázta, miért is teker a legtöbb bringás a járdán gyalogosok között cikázva, centikkel a kutya mellett elhaladva (a kutyára nagyon érzékeny vagyok, valahogy súlyosnak tartanám, ha átmenne a csülkén egy ilyen bringás): "Minden kisgyerek a járdán kezd bringázni, és a legtöbben nem érzik a felnőtté válás konkrét napját, tehát maradnak a járdán, ahogy addig." :D Tegyük hozzá, később említett kommentelő is beismeri, hogy szokott a járdán bringázni. Én meg azt ismerem be, hogy nekem apu a felnőtt bringám átadásakor megmondta egyértelműen, innentől kezdve nem mehetek a járdán, mert ott ezzel a bringával már tilos, ezért én azóta csak Erzsébeten tekerek. A belvárosban eszembe se jutna, mert ugye a járdán elvileg nem lehet, az úttesten meg még elcsapna valami félőrült a menő kocsijával, mert nem vesz észre, vagy csak nem érdekli, hogy jövök.

Tegnap délután érdekes élményben volt részem. Délután ledőltünk aludni Tomival, én azonnal el is aludtam, ahogy becsuktam a szemem, elég fáradt voltam. Egyszer csak felébredtem, és idejöttem az asztalomhoz, hogy összepakoljak az órámra, amire hamarosan indulni kellett. Pakolásztam, pakolásztam, aztán egyszer csak felébredtem, ott feküdtem az ágyban Tomi mellett. Gondoltam, ez érdekes, na de mindegy, akkor most tényleg felkelek, tényleg összepakolok. Összerendeztem a könyveket, pont úgy, mint álmomban, és akkor hirtelen kinyitottam a szemem, és ott feküdtem az ágyban Tomi mellett. Ez már nagyon-nagyon fura volt, de gondoltam, mindegy, szoktam furákat álmodni úgyis, úgyhogy felkeltem, odamentem az asztalhoz, összerendeztem a könyveimet.... És akkor kinyitottam a szemem, és ott feküdtem Tomi mellett az ágyban - ezúttal tényleg felébredtem. Ilyen furát még sosem álmodtam, kicsit ijesztő is volt őszintén szólva. Az Eredet is eszembe jutott erről - az a legalsó szint, amikor legelőször álmod

Visszaírt a tanárnő szinte azonnal. Ő nem tud semmit a problémámról, viszont ajánlott két embert, akinek írjak, mert ők tudnak majd segíteni. Egyiküknek már írtam, ő nem válaszolt, most megkerestem a másikat is. Annyi tuti, hogy a mi programunkon mindig később kezdődik a félév, mint a többi programon. Most kicsit megnyugodtam. Készítettem óratervet, mindent kiötlöttem, kinyomtattam, satöbbi, majd kiderült, hogy csak öten lesznek a csoportomban a régi nyolc helyett. Vigasztalhatatlan vagyok, fognak hiányozni a kimaradók. A kritikát elkezdtem ugyan, de még nem nagyon haladok vele. Két fejezetet írtam le, egy oldal, így állok most. Most tévézek, mert kell a napi fél óra agyzsibbasztás, aztán írok tovább. Később majd kutyasétáltatás, majd fürdés és alvás. És még mindig izgulok a reggel miatt.

amikor az elismert sztárszakács, akinek a főztjével szemben magasak az elvárások, valami kocsonyás állagú műízzel főz finom levest két gyereknek.

hogy ezt a nagyszerűséget megmutatta nekem: Lehet, hogy egyszer majd kell nekem egy ilyen. Mondjuk akkor, ha majd 50%-os akciót tartanak. Ez nagyon nagy ötlet, és imádom a leírásnak azt a részét, miszerint: "Gyertya, könyv és pohár nélkül."

Délelőtt átjött Livi, pletykáltunk egy jót. Nagyon elkezdett hiányozni az amerikanisztika, teljesen elszomorított, hogy egy csomó tanár, akit szerettem, pl. Magyarics és Frank, már nincsenek a szakon. És persze fogynak az ismerősök, ez is szomorú. Szóval többé-kevésbé kitárgyaltuk a lényeges dolgokat, majd együtt elindultunk a dolgunkra fél 2-kor. A nyelviskolától például beszereztem a holnapi és holnaputáni régi-új csoportok könyveit. A holnap reggeli órától nagyon félek, mert Business English, május óta nem láttam a csoportot, és nagyon nehezen rakom össze fejben, hogy mivel teljen az első óra. Most már addig eljutottam, hogy az együtt átvett fejezeteknek vagy a nyelvtanához, vagy a szókincséhez csinálok ismétlő feladatokat, és akkor azzal töltjük a holnap reggelt. Ez, hogy valami halvány ötletem legalább már körvonalazódik, kicsit megnyugtat, de nyugodt szerintem akkor leszek, ha túl leszünk azon az órán végre. Ilyeneken pánikolok még, hogy emlékszem-e mindenki nevére, mert nehogy m

ma lenne 120 éves. A google így ünnepli őt:

hogy a fogorvosokkal csak a baj van. Amióta megkérdezte az a baromi drága magánorvos, hogy szoktam-e csikorgatni a fogamat, azóta elég sokszor kapom magam azon, hogy csikorgatom. Lehet vajon tőle kártérítést kérni ezért?

Nem most volt, ez tény. Arról szól a program, hogy mindenféle nyelviskolák kitelepülnek a Millenárisra, standot bérelnek, és kedvesen mosolyognak, hátha náluk akarsz majd nyelvet tanulni. Andiék önéletrajzokat osztogattak, én meg gazdagodtam egy könyvvel (csak nem?), igaz, 300 Ft-ért adták, és nem mostanában fogom elolvasni, mert 700 oldal elég kicsi betűkkel. Azért vettem meg mégis, mert ez a könyv történetesen Charles Dickenstől a Nicholas Nickleby, ami rajta van az elolvasandó Dickens-művel listáján. Így aztán arra gondoltam, miért ne venném meg most, amikor olcsó, ahelyett, hogy később szerezném be, amikor majd egy ezres lesz. Azon a bizonyos listán amúgy szerepel még a Pickwick Papers, a The Old Curiosity Shop, a Christmas Books, a Hard Times, a Little Dorrit, a The Tale of Two Cities, a Great Expectations és az Our Mutual Friend. Charles Dickens nagyon tetszik nekem. Van egy angol nyelvű kis könyvem, ami az életéről szól, azt kb. 13 évesen bírtam elolvasni, és nagyon szimpatikus

Minden nap ott hegedülnek többen is, de a legérdekesebb egy idősebb bácsi. Akármikor járok arra, mindig ugyanazt játssza , és mindig ugyanolyan lelkesnek tűnik közben. A filmet egyébként Tomival egyszer megnéztük. Egy szó nem sok, annyira sem emlékszem az egészből, csak a legutolsó jelenetre. Fura.

Pszichológia kurzusokon hall róla az ember, én konkrétan a Pszicho 3 idején találkoztam vele, amit valamilyen Katalin tartott, akit nagyon szerettem. Akkor fedezték fel (mondhatni) ezt a jelenséget, amikor 1964-ben meghalt egy Catherine "Kitty" Genovese nevű fiatal nő Amerikában. Kb. fél órán keresztül ölték, folyamatosan sikított, legalább 38-an látták a zsúfolt lakónegyedben, mi történik, mégis összesen egy ember hívta ki a rendőrséget, és mire a rendőrség kiért, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A pszichológusok szerint azért történt ez így, mert mindenki azt gondolta, ezt egy csomóan látják-hallják, biztosan egy csomóan hívták már a rendőrséget, akkor nekik nem kell. Mivel mindenki így gondolta, senki nem telefonált. A másik ok, hogy nem akartak belefolyni a dologba: nem tudták, mit látnak pontosan, szerelmesek civódnak vagy valakit tényleg bántanak. (Mondjuk ha egy férfi kést mártogat egy nőbe, aztán meg is erőszakolja, majd még mártogatja belé kicsit a kés

Ezért, ha megkérdezi tőle valaki, kell-e már hajat mosni, ez a mantraszerű válasz: - Bence csinos, Bence szép, nem vagyok büdös.

programot talált ki mára az ősmagyar párt. A mai nap azért különleges, mert ma éppen 9 éve a terrortámadásoknak, amelyekben kb. háromezer ember halt meg. Máig az a legelfogadottabb verzió, hogy arab terroristák tették, de persze van hatezer másik teória, például az is, hogy Bush maga rendelte el a pusztítást, hogy aztán megtámadhasson arab országokat válaszul. Az ősmagyar párt azt találta ki, hogy ma ünnepli a magyar-arab barátság napját. Volt gyros, voltak hastáncosnők, meghívott arab vendégek, minden, ami kell. Biztos jó buli volt. Nem az a baj, hogy magyar-arab barátságot ünnepelnek, bár nem pontosan értem, ők mióta ekkora haverjai az araboknak. Nekem semmi bajom az arabokkal, nem tudom, elhiggyem-e, hogy arabok vezették azokat a gépeket, de ha ők is vezették, akkor sem mond ez semmit az arabokról általában. Ezzel szemben borzasztó ízléstelen dolog ezt az új bulit pont szeptember 11-én tartani. Egyszerűen provokáció, behúztak ezzel egyet az USA-nak saját maguk szerint. Szerintem mon

(Ezt amúgy én világ életemben “de csodás”-nak hallottam, most jól meg is lepődtem, hogy nem úgy van.) Van az indexen egy cikk , ami Budapest eddigi (fő)polgármestereiről szól. Nekem nagyon tetszett. Szép igényes kis összefoglaló, még ha többen írták is kommentben, hogy vannak benne tárgyi tévedések. Akkor is érdekes végigkövetni, hogyan fejlődött a város 1873-tól máig. Találtam egy másik cikket, amiben ezt a térképet reklámozzák. Valamikor 1870 körül készült, és megoldották, hogy egyszerre lehessen böngészni Magyarország mai térképével. Vagyis meg lehet tekinteni, mi volt ott, ahol ma a házunk áll. Nagyon jó kis játék, én eltöltöttem vele egy kevéske időt, míg megnéztem a Jedliket (a helyén puszta volt kb.), az erzsébeti házat (már fel volt parcellázva a környék, de ház még nem állt rajta), a jelenlegi lakást (ugyanaz volt a helyzet, mint Erzsébeten) meg Hortobágyot, ahol kb. semmi nem volt még a csárdán kívül. Nagyon-nagyon izgalmas, nézegessétek! Van ugye polgármesterjelöltünk, anna

Szerdán találkoztam Blankával, és megnéztük a Sajdik Ferenc 80. születésnapjára rendezett kiállítást. Jó volt, tetszett. Viszonylag rövidre sikerült ez a találkozó, amiről én tehetek, ezt sajnálom is, de majd legközelebb jobb lesz, amikor is elvileg meglátogatunk egy teaházat. Nem tudom, melyiket, engem még mindig megdöbbent, hogy a Ráday utcában bezárt a Vörös Oroszlán, ott volt az első randink Tomival. Szóval aztán este átjött Réka is, akinek gyönyörű pulcsija van, ilyen szépet még tényleg sosem láttam, de tavaly vette, úgyhogy idén már nyilván nem fogok ilyet találni sehol. Ő sem maradt sokáig, mert nem akarta, hogy Zippó kutya egyedül maradjon a sötét lakásban - akkor ugyanis Zippó kutya ugat. Elkezdtem Alice Seboldtól a Lovely Bones olvasását, azóta konstans kicsit depi vagyok. Nem nagyon vidám. Már a film sem volt az, de ez sokkal keményebb. Az első 11 oldalon megvan a gyilkosság, odáig mintegy 10 perc alatt jutottam el, de utána még vagy másfél napig rágódtam rajta, milyen lehet

Elküldtem. Még itt a harmadik könyv is, holnap esem neki, hétvégén le szeretném adni azt is. Remélem, hamarosan visszajelzések is jönnek. Egyéb mesélnivalóm is van, de most elfojtom, pedig mind pozitív.

(Valami nem oké az oldallal, előbb kitörölte publikálás után még a nyomát is az Emma Tennant-bejegyzésnek, írhattam újra az egészet, most meg nem enged videót embeddelve közzétenni, pedig a Live Writerben úgy szerkesztettem ezt... Mindegy, átmenetileg akkor rakok ide linket.) A dalt 1966-ban írta Chernek a férje, Sonny. Cher után még ugyanabban az évben előadta a számot Frank Sinatra legidősebb gyermeke, az akkor 26 éves Nancy Sinatra is . Érdekes egymás után meghallgatni a két változatot, teljesen eltérő a hangulatuk - nekem talán a Sinatra-féle jobban tetszik. (Egyébként nagyon sokan elénekelték már, Petula Clark is pl., mindenki máshogy.) Chertől egy 2003-as előadást találtam meg még ezt .

A képen az írónő látható. 1937-ben született, négyszer ment férjhez, három gyereke született, a posztmodern egyik fontos alakja. Nem tudom, Nagy-Britanniában vagy nálunk mennyire ismert, én mindenesetre még sosem hallottam a nevét. A könyv 1988-89-ben íródott, elég rövidke (142 oldal), mérsékelten érdekes. Egy újságírónőt kiküldenek az elszigetelt vidéki kúriában tartandó kreatív írás kurzusra, hogy írjon egy cikket arról, érdemes-e a kormánynak az adófizetők pénzéből támogatni ezt a működést. A kúria a 21 éve halott, ám a regény jelenéig is népszerű költőnő, Muriel Cole egykori lakhelye, amit most az öngyilkos költőnő férje, Jason és annak unokatestvére, Jane menedzsel. Az újságírónőnek nem sikerül kideríteni, hatásos-e a kurzus, öt nap alatt megtanulnak-e kreatívan írni a diákok, viszont azt látja, hogy a kurzus résztvevői közül mindenki vagy drogos, vagy elmebeteg, vagy gyűlöli Cole-ékat (Jasont és/vagy Jane-t), esetleg mindez egyszerre. A negyedik napon aztán egy haláleset is törté

Ma volt utoljára, legalábbis a következő 3 hónapban biztos. Ma sikerült az eddigi legérdekesebb órakezdést produkálni. Odaértem fél 8 előtt 10 perccel, ahogy szoktam, persze nem volt még ott senki. Fél 8-kor az első érkező céges munkatárssal együtt bejutottam. Egészen 3/4 8-ig üldögéltem csendes magányomban a teremben, amikor is megérkezett az első hallgató. 8-ig befutott még kettő. Azzal a hírrel indítottuk az órát, hogy jövő héttől már ne jöjjek, mert beindul a céges nagyüzem, és nem fognak tudni hajnalban kelni, mert éjszaka járnak haza. Ez azt jelenti, hogy ha elindul is a két csoport, amit visszakapok, akkor is ott lesz a szerda reggel, amikor lehet aludni. Nagy segítség lesz ez, heti 5 nap hajnalban kelést nagyon-nagyon nehezen bírnék. Hazafelé megpróbált felszedni Éles István 1:2 arányú kicsinyített mása. Nem hagytam neki.

hogy erre a sokkra (halhalál) innom kell, de nem mondom, mert nem iszom. Úgyhogy akkor inkább zene és klip: És akkor még mellé az egyik kedvenc kommentem, bár azt a Neopolitan Dreamshez fűzte valaki: “Lisa and I are getting married, I bought the ring last week. But it’s a secret, guys, don’t tell her I’m popping the question. She will sing to me every night before bed! I guess I should meet her first, you know, so she knows who I am and all that…” (Magyarul kb.: Lisa és én összeházasodunk, múlt héten vettem meg a gyűrűt. De ez titok, srácok, ne áruljátok el neki, hogy megkérem a kezét! Minden este énekel majd nekem alvás előtt! Persze lehet, hogy előbb találkoznunk kéne, meg kéne ismernie, ilyesmi.)

Volt itt Niki kb. két órát, jól kibeszéltük, kivel mi történt, mióta nem találkoztunk (tehát a nyáron), és megbeszéltük, hogy majd egyszer egy hétvégén két óránál hosszabb időre is találkozunk, akár még valami programot is összehozunk. Nem tudom, mennyire jó ötlet azzal reklámozni egy (állítólag…) műveltségi vetélkedőt, hogy két ember együtt sem tudja, ki volt Daidalosz és Ikarosz, valamint milyen rokonságban álltak egymással. Ez azért már elég közel van mindennek a legaljához. Közepesen kellemetlen érzés, ha az ember nem kap levegőt, miközben nem is náthás, vagy ilyesmi. Szeretném, ha elmúlna ez az állapot, kicsit ijesztő meg fárasztó is. Rávettem magam a Dharma Road kritikájának elkezdésére, és legnagyobb örömömre a tartalom leírása három oldal lett. Ez azért örvendetes, mert elsőre azt hittem, egy bekezdésnél nem tudom részletesebben leírni. De sikerült. Már csak a kritikai rész van hátra, és lehet küldeni. Remélem, belejövök már lassan ebbe a recenzálásba, nagyon-nagyon szeretném m

A cél elsősorban az volt, hogy eljussak a gyöngyöshöz, és vegyek charmokat. Na, erről beszéltem: a karkötő alap, amit kb. 2000 Ft-ért árul az a honlap, a gyöngyösnél 180 Ft, a charm meg, ami a honlapon 500 Ft, itt 100 és 250 Ft között van. Egyetlen hátránya a dolognak, hogy nincs választék charmból, így egy karkötő alappal meg egy szívecskével jöttem haza. De ha majd egy kicsit ráérek, ellátogatok újabb göyngyösökhöz, például az Üllőin a Kreatív Hobby gyöngyöséhez, és összegyűjtöm a kis bizgentyűket, aztán felszerelem őket a karkötőre. Ki fogom próbálni a zsugorkát, ez most már biztos. Nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen is az, fog-e sikerülni, és úgy döntöttem, 650 Ft-ot megér ez a próba. Aztán legfeljebb bebukom. Találtam Bencének ajándékot a szülinapjára, ami kb. másfél hónap múlva esedékes: Ez egy egységcsomagban található jelenleg színes téglalapok formájában, és majd én csinálok bele törpét répával, gombával, katicabogárral. A végén vagy bekeretezem, vagy veszek még egy falapot, és

Az erzsébeti szomszéd olyan maradandó lelki sérüléseket okozott bennem, hogy ma egész éjjel a családjával álmodtam. Hiába akartam kivinni Lizát az udvarra, mert már nagyon ki kellett mennie, nem voltak képesek kutyamentesíteni az udvart, minden bokorból bazi nagy dögök rontottak elő, és a végén még azt is közölték, hogy most elmennek nyaralni Londonba, de ha hazajönnek, majd bezárják a kutyáikat. Szerencsétlen Liza meg ült az ölemben a lépcsőházban a lépcső alján, és jóízűen remegett. Közben minden újabb dög előtt felriadtam, ránéztem a telefon órájára, és nagyon erősen gondolkodtam, hogy ugye tényleg kedd van ma, mert ha véletlenül szerda, akkor nagyon durván elaludtam máris. Aztán meggyőztem magam, hogy kedd van, visszaaludtam, és már tört is elő az újabb vérszomjas fenevad a kert valamelyik szegletéből. Aztán végleg felébredtem, benéztem a kutya kosarába, és kiderült, hogy tényleg remeg a kutya, úgyhogy öt perc múlva már lent is voltunk hármasban sétálni.

Tegnap volt a nyári szünet utáni első óra, és én mindjárt el is mentem rá, amiért büszke vagyok magamra. Főként azért, mert előtte délutáni alvást rendeztünk Tomival, és ilyenkor többnyire nem tudom rávenni magam a felkelésre, és "majd legközelebb" felkiáltással inkább alszom még két-három órát. Az első óra után úgy döntöttem, a heti két jazz egyike sem a hétfő-szerdai kezdő óra lesz, mert ott most újra elkezdik felépíteni a tréninget, nekem meg az zene nélkül nagyon megerőltető volt. Úgy értem, zene nélkül és gyökkettőre lassítva. Így aztán csak a középhaladókhoz fogok járni. Azért persze a kezdő óra sem volt rossz, sőt. Sikerült elfáradni az első órában, de izomlázam pl. nem lett. Ja, a kínzós kence neoprén övvel elég durva párosítás, máskor is be fogom vetni. Csak legyen nálam elég ivóvíz :)

Előbb ez , aztán biztos lesz majd szegények börtöne is.

hogy egyszer csak kivágom a nyomtatót az ablakon.

Amióta az eszemet tudtam, mindig ebben a lakásban laktunk. Amióta az eszemet tudtam, mindig akartam kutyát. A szüleim viszont nem engedték, hogy legyen, azt mondták, kutyát nem lehet tartani a harmadikon, de ha egyszer kertes házba kerülünk, akkor lehet szó egy kutyáról. Aztán kertes házba költöztünk. Nem emlékszem, pontosan mikor, de azt hiszem, vagy tavasz végén, vagy ősz elején, mert biztos, hogy jó idő volt, és az is biztos, hogy egyik pénteken még innen mentem suliba, a következő hétfőn meg már Erzsébetről. Ujjongtam, hogy végre lehet kutyám. A szüleim viszont nem határozták el magukat, húzták az időt. Minden egyes szombaton, amikor hazajöttek a piacról, apu elújságolta, hogy aranyos kiskutyákat árultak a piacon. Nekem nagyon rosszulesett, de nyeltem az elkeseredést. Egyik szombaton aztán megkérdeztem, miért nem vettek akkor kiskutyát, ha olyan aranyos volt. Apu azt felelte, azért, mert nálunk nincs gyerek, aki kutyát szeretne. Anyu ugyan rászólt, hogy ne csinálja már, de nem tudo

Jani válaszolt az emilemre: már hétfőn elkezdődnek a jazzórák változatlan áron, ráadásul a Táncszínházban olyan időpontban, hogy simán odaérek Kelenföldről, rohanni sem kell :) És még az a nadrág is simán feljött rám, amiről kb. két hónapja azt írtam, közelébe sem érek az összegombolásának!!! Jól még nem áll, csak a széldzsekim alá mertem felvenni, de simán feljött :)

Lehet, hogy lesz ilyenem. Nem most, mert amit találtam, az azért drága most nekünk (ha azt veszem, hogy ez csak egy karkötő), és van három charm, ami nincs is abban a boltban, pedig ha már charm bracelet, akkor kéne rá. Azért összeállítottam egy rendelést, hogy print screen használatával ide tudjam másolni (és még az oldal címe is látszik, ha valaki kedvet kapna): Ami nincs rajta: egy könyv, egy sellő, anyu. Jó, anyut azért rátettem, ott a bak, de az nem teljesen felelne meg. Sellő helyett esetleg ki tudnék békülni egy delfinnel, ugyanazt jelentené, de a sellő jobb. Minden egyéb ott van, amit rajta akarnék tudni. Azt hiszem. Nem látszik a képen, de ez már 4500 Ft. Nem nehéz elszállni vele, mert egy-egy kis charm 500 Ft ebben a boltban. Arra gondoltam, hétfőn elmegyek a közeli gyöngyboltba, és megnézem az ő kis medáljaikat, amik darabonként 100 Ft-ba kerülnek, hátha azzal jobban járok :) Valaki úgy értelmezte ezt a szóösszetételt, hogy charm bracelet, hogy olyan karkötő, amin sok elbűvö

Matyi kapta, én meg végiglapoztam a délutáni lazulás ideje alatt. Benne volt a Sárga csikó is: Egyszer, amikor négy év körül voltunk, a legrégibb barátnőmmel láttunk egy videót róla, amikor még kicsi volt. (Ez már önmagában is vicces, mert négyévesen az ember még mindig nagyon kicsi.) Még a kispesti lakásukban készült, amit én személy szerint nagyon szerettem. Ő üldögélt az egyik helyiségben, és a sárga csikót énekelte nagy komolyan. “Sájjga csiiiiikóóóó, csengő jjjajta… huzsedáááájji, huzsedom.” Ezt a dalt ekkor hallottam először, otthon sosem énekelte nekem anyu, nálunk más dalok mentek (pl. a Brumm, brumm, Brúnó, mókás medve, van-e neki éppen táncos kedve – ezt nagyon szerettem). Viszont a videó után örökre megjegyeztem, igaz, csak akkora részét, amennyit fentebb jeleztem. Azt hiszem, az döbbentett meg a dologban, hogy azt hittem, minden anyuka ugyanazokat a gyerekdalokat énekli a gyerekének, és akkor derült ki, hogy ez nem így van. Mindenesetre máig mosolygok, ha eszembe jut ez a j

Valamelyik nap álltam a Blahán, vártam a villamost. Ott járkált egy nő, ölében egy édes kiskutya. Próbáltam kikerülni, mert tudtam, hiába minden józan megfontolás, adni fogok neki pénzt, ha kér. Persze lecsapott rám. “Tejre gyűjtök a kiskutyának, adjon má’ egy kis aprót. Neki kell tejre.” Nagyon megharagudtam rá hirtelen. Nyilvánvaló volt, hogy hazudik, hogy tojik ő a kiskutya fejére, ahogy elfordulok, talán még belé is rúg kettőt. Nem tudom megmondani, miből volt annyira egyértelmű, de az volt. Arról nem beszélve, hogy két típusú koldustól tudok szinte dührohamot kapni: attól, amelyik gyerekkel koldul, és attól, amelyik kutyával. Mindkettő tisztességtelen módon az érzelmeimre apellál, érzelmi alapon próbál zsarolni. Nekik soha nem is adok. Egy kivétel volt eddig, az a nő, aki a kislányával jött oda, de valahogy nem tolta előtérbe, szép csendesen elmondta, hogy éhesek, és ha adnék pénzt, nem sokat, ötven forintot, akkor tudna venni zsömlét. Lehet, hogy ő is hazudott, de nála nem érezte

A gépen, mert mindenkinek egyszerűbb, ha csatolt fájlként kapom a rám bízott könyveket. Ezt most olvastam (a könyv címe Dharma Road): “Of course, diet and exercise are only a small part of the Buddha’s way, but they are important. It’s hard to accomplish much spiritual development in a diabetic coma.” :D

Ez volt a tizedik Szabó Magda-könyv, amit elolvastam. Felénél vagyok a tervnek. Még van kilenc itthon, egy anyunál, és akkor végére érek az életműnek, már ami a regényeit illeti. Az elején, az első néhány fejezet után azt hittem, lesz majd valami cselekmény. Az első néhány fejezet címe ilyesmi: Szüleim, Helyszínek, Önarckép. Azt gondoltam, bemutatja a legfontosabb szereplőket és helyszíneket, majd belecsapunk a lecsóba, jön a történet. Aztán a negyedik-ötödik fejezet táján rájöttem, hogy nem lesz egy összefüggő cselekmény: a címadó kulcsszavakhoz kötődő egy-egy emlékképet fogok megismerni minden fejezetben Szabó Magda gyerekkorából. Ez a koncepció is tetszett, csak váratlanul ért a Katalin utca után, ami viszont hagyományos értelemben vett regény. Olvastam egy fórumon Az ajtó elolvasása után, hogy ha Szabó Magda valóban olyan gyerek volt, amilyennek az Ókútban ábrázolja magát, undok kis béka lehetett. Kicsit féltem is ettől, de feleslegesen. Olvasás közben megértettem, miért írta az a