Futni mentem
2014 volt az az év, amikor január elejétől rendszeresen, heti 4-5x futottam, mert készültem az áprilisi félmaratonra. Sikerült is, célba értem, igaz, a térdem szétment csak úgy simán a megerőltetéstől. Mindig is gyenge pontom volt, gyerekkoromban porcleválás gyanúja is felmerült, de végül az azért nem volt. Tegnap iszonyú hajrá után végére értem egy gyerekkönyv fordításának, főleg az utolsó két nap volt kegyetlen, és amikor elküldtem a szerkesztőnek, felszabadultam. Plusz dönert ebédeltem, mert nem volt kedvem főzni csütörtök este (amúgy mindig ráveszem magam), és kiderült, hogy nem 500 kcal körül van, hanem 650. Ha én főzök, 350-450 kcal-t ebédelek, ehhez igazítottam az idők során azt, hogy mit és mennyit eszem még egy nap. Lényeg a lényeg, ebéd után beírtam az appba, mit fogok még enni estig, és ki is jött, hogy 250 kcal mínuszban leszek. Az sok. Régebben heti 3-4x edzettem itthon, szerettem is, jól is esett, aztán kb. másfél év után abbamaradt. Emiatt volt némi bűntudatom, sőt most ...