Bystander Effect
Pszichológia kurzusokon hall róla az ember, én konkrétan a Pszicho 3 idején találkoztam vele, amit valamilyen Katalin tartott, akit nagyon szerettem. Akkor fedezték fel (mondhatni) ezt a jelenséget, amikor 1964-ben meghalt egy Catherine "Kitty" Genovese nevű fiatal nő Amerikában. Kb. fél órán keresztül ölték, folyamatosan sikított, legalább 38-an látták a zsúfolt lakónegyedben, mi történik, mégis összesen egy ember hívta ki a rendőrséget, és mire a rendőrség kiért, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A pszichológusok szerint azért történt ez így, mert mindenki azt gondolta, ezt egy csomóan látják-hallják, biztosan egy csomóan hívták már a rendőrséget, akkor nekik nem kell. Mivel mindenki így gondolta, senki nem telefonált. A másik ok, hogy nem akartak belefolyni a dologba: nem tudták, mit látnak pontosan, szerelmesek civódnak vagy valakit tényleg bántanak. (Mondjuk ha egy férfi kést mártogat egy nőbe, aztán meg is erőszakolja, majd még mártogatja belé kicsit a kést, akkor rohadtul mindegy, milyen viszonyban vannak, az már túl van az egyszerű hajba kapás határain.) Plusz néhányan azt is felvetették, hogy elég nehéz volt akkoriban elérni a rendőrséget, ezért sem telefonáltak az emberek: részben az eset hatására vezették be a 911-et.
Miután tegnap újra találkoztam ezzel a bűnesettel, és elgondolkodtam rajta, milyen szörnyű, hogy ennyire nem segítünk egymásnak, és eszembe jutott az a néni is a Margitszigeten, ma délelőtt úgy láttam, azért van remény. Mikor mentem anyuékhoz, a villamosmegállóban elesett egy idősebb nő, mégpedig nagyon csúnyán: széltében elfoglalta az egyik sávot a kettőből, ráadásul úgy esett az arcára, hogy ki sem tette a kezét, elég durván megsérülhetett (bár nem láttam, mennyire, mert egy kendőt szorított az arcára, mire odaértem). Az esésekor felé indultam a megálló másik végéből, de még abban a pillanatban odaugrott mellé öt (!) ember, felsegítették, leültették, és hívták a mentőket. Ezek szerint azért nem mindig hagyják cserben az emberek azt, aki bajban van, és ez jó.
Miután tegnap újra találkoztam ezzel a bűnesettel, és elgondolkodtam rajta, milyen szörnyű, hogy ennyire nem segítünk egymásnak, és eszembe jutott az a néni is a Margitszigeten, ma délelőtt úgy láttam, azért van remény. Mikor mentem anyuékhoz, a villamosmegállóban elesett egy idősebb nő, mégpedig nagyon csúnyán: széltében elfoglalta az egyik sávot a kettőből, ráadásul úgy esett az arcára, hogy ki sem tette a kezét, elég durván megsérülhetett (bár nem láttam, mennyire, mert egy kendőt szorított az arcára, mire odaértem). Az esésekor felé indultam a megálló másik végéből, de még abban a pillanatban odaugrott mellé öt (!) ember, felsegítették, leültették, és hívták a mentőket. Ezek szerint azért nem mindig hagyják cserben az emberek azt, aki bajban van, és ez jó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése