Fél lábbal a sírban - vagy máshol?
Lehet, hogy inkább fél lábbal kint vagyok a gödörből. Leadtam a felmondólevelet, most már egészen hivatalos, hogy jövő pénteken vagyok utoljára. Nem tudom, bánom-e, néha úgy érzem, igen, mert most mintha könnyebben viselném a nehézségeket. Rájöttem persze, hogy azért, mert tudom, hogy már csak egy hét, na de ettől még rossz érzésem van. Mindegy, quod dixi, dixi, visszacsinálni már nem lehet, nem is szeretném, reméljük, jól döntöttem. A pletyka terjed, már a gyerekek is tudják, hogy megyek, miközben én még nem szóltam nekik, és az egyik kolléganő már meg is kérdezte, igazak-e a pletykák. Az jó, hogy a gyerekek nem kérdeztek még erről, én szeretném felhozni. Hétfőn. Akkor már muszáj lesz. Arra fogok koncentrálni, hogy az érettségizőkkel minden szálat elvarrjak, és már csak gyakorolnivalójuk maradjon az érettségiig. Lehet, hogy kérek tőlük emilcímet, és amíg nem lesz tanáruk, addig küldhetik az esszéiket, vagy nem tudom. Azért őszintén remélem, hogy jövő hét elején jelentkezik valaki a su