LizaGazdija

 Fitos Dezső Társulat: Kamaszodók "Ha kérdezik, hogy volt-e lecke, mondjad azt, hogy semmi, a lecke egy döglött állat, nincs ereje lenni." "Szeress úgy is, ha szúr a tüském!"  Imádom. 

Nálunk az ünnepelt kéri a menüt, Flóra például rántott húst kért. Munka után, amíg ők oviban-suliban voltak, bepaníroztam a hússzeleteket, majd mentek a hűtőbe. Este, amikor Tomi megjött, elővettem a tányért, hogy kisüthessük a húst. Viola épp abban volt, hogy csak egyet/kettőt/sokat eszik bármiből vacsora előtt. Egyszer csak meghúzza a ruhám szélét, és közli: - Én csak egyet eszem ebből. Odanézek, és azt látom, hogy máris tolja befelé a kisütésre váró húst. Kikaptam a kezéből, közben kitört belőlem egy "jesszusom" is, majd, miután láttam, hogy jó darabon eltűnt a húsról a panír, kiabáltam, hogy köpje ki. Kiköpte, de nem értette, mi bajom, úgyhogy megbeszéltük, hogy nyers húst nem veszünk a szánkba, meg semmi olyat, amiben nyers tojás van*. Vicces helyzet. Alapvetően vállon is veregethetném magam, mert annyira nem sütök panírban, bő olajban dolgokat, hogy a gyermek nem ismerte fel a panírozott húst, de azért felvéstem a képzeletbeli listámra, hogy a sohánál kicsit gyakrabban ...

nem jártam dolgozni péntekenként, egyetlen munka világába visszavezető tréninget sem tartottam, annyi túlórám volt korábbról. Nem tudom, ez hogyan jött össze, mivel már a karácsonyi szünetet is a túlórákból oldottam meg, de a lényeg, hogy jó volt. Igaz, nem sokszor pihentem, talán egy péntek volt közben, amikor csak a fordítással mint kötelességgel kellett foglalkoznom, egyébként legtöbbször utazáshoz készülődtem. Mindenesetre mostanra elfogytak a túlóráim, ráadásul lebetegedett az a kolléga, aki helyettem volt a csoportommal péntekenként*. Így hát ma be kellett mennem (hüpp-hüpp... csak viccelek), viszont tegnap kiderült, hogy ezzel a lendülettel helyettesítenem is kell délután. Szóval egyből összejött még egy pénteki szabadnap. Dolce vita. Majdnem. *Ez volt a nyolcadik hetük a tizenkettőből, most találkoztak velem először pénteki napon :D Kérdezték is: "Elfogytak a túlóráid?"** **Company policy, hogy magázódunk a résztvevőkkel. Magasabb szinteken, ahol már szünetekben is an...

Tomi gyakran megemlíti, milyen izgalmas életem van nekem: velem mindig történik valami, és pillanatok alatt játszódnak le bennem olyan gondolat-hullámvasutak, amiket ő akkor sem mindig tud követni, ha mozzanatokra bontom neki. Tegnap este, altatás közben* láttam egy videót, ahol három reklámot fűztek össze, mindháromnak ugyanazok voltak a szereplői, és az volt az üzenet, hogy nem kell túlzásba venni a modern technika alkalmazását, akkor is szép az élet, ha egyszerű, vagy talán szebb is. Ezt megmutattam Tominak, neki is tetszett. Amint vége lett a videónak, kiment a konyhába, hogy elkészítse a szendvicseit mára. Én közben bent maradtam, és azonnal fel is bukkant egy újabb videó ugyanebben a témában, ugyanazon a csatornán, ahol a korábbit is láttam. Meg is nyitottam nagy lelkesen, aztán csak pislogtam. Arról szólt, hogy az okosotthonba bejut valami démon/szörny/pszichopata (mindenesetre arca nem volt), és azzal terrorizálja emberünket, mielőtt megölné, hogy, miközben menekül a nyomoru...

Golden Girls, 55 éves nő Scrabble-t játszik a 80 éves anyukájával. Anya összeszámolja a pontjait, örül, hogy nyert. Lány: "Wait, Ma! That's not a word, you made it up." "No, it is a word." "Show me in the dictionary!" "The burglars stole that too, too bad." "But 'disdam' is not a word, it doesn't exist!" "Yes, it does." "Use it in a sentence." "You're no good at disdam game." A lány amúgy angoltanár egy suliban, így még fájdalmasabb a történet 😂  11 rész után imádom ezt a sorozatot. Igazi aranybánya, percenként repkednek a poénok.

Megnéztünk egy rövid videót Edinburgh of the Seven Seasről, aztán még sokat beszélgettünk róla, poénkodtunk, hogy ez lenne a Tominak való hely - mindig morog, ha valami program van, megyünk valahová. Végül, mintegy a beszélgetés lezárásaként ez hangzott el a szájából: - Amúgy én nem vagyok otthonülő, csak melletted tűnök annak.  Touché :D

Viola a kezdetek óta nagyon jó alvó, újszülöttként is max. kétszer kelt, 2-3 hónaposan átaludta az éjszakát (fél 10-től 8-ig), aztán egyszer kelt, 3-4 vagy 5-6 körül, de hamar visszaaludt. Egy ideje a hajnali keléskor 1-1,5 órát bulizunk, mire visszaalszik, de ez a hét volt eddig a mélypont*. Vasárnaptól péntekig minden éjjel legalább háromszor kelt, és harmadszor, hajnali 1 és 2 között már nem is aludt vissza, csak valamikor 5 körül. Ebből adódóan vasárnap óta 2-4 órákat aludtam, és nappal sem tudtam behozni a lemaradást, mert egész nap sírt minden nap. Péntekre már rendesen leamortizálódtam. Utaztunk Pest felé kocsival, a hölgyek nyűgösködtek, én énekléssel igyekeztem nyugtatni őket. Az Egyszer egy királyfinál jártam, amikor a következőre került sor: "Kerüljön a házba, üljön a patkányra..." Már persze padkára... Folyt a könnyem, sírtam a nevetéstől. Tegnapról mára aztán aludt Viola, csak fél 6-kor kelt, de én olyan fáradt vagyok, hogy délelőtt a földön ülve elaludtam, miköz...

Nem szeretek vasalni, és csak az új lakásban szo,tam rá heti rendszerességgel, előtte igyekeztem ügyesen teregetni, és öltözéskor vasaltam, ha valamit kellett. Múlt héten nem került sor erre a remek tevékenységre, így most két nagymosásból halmozódtak a várakozó ruhák. Kicsit panszkodtam Tominak, aztán egy altatás után arra jöttem ki a gyerekszobából, hogy maga mellé bette a kupacot, és vasal. - Jaj, de jó, köszönöm! És milyen szuper, hogy még azt is tudod, hogy a rávasalt figurás felsőket kifordítva kell vasalni! - Hát, nehéz életem volt. :D - Nálatok a fiúknak is kellett vasalni? - Nálunk a lányok nem vasalnak, ezért a fiúk kénytelenek, ha nem akarnak gyűrött ingben járni*. Pedig anyu régen szeretett vasalni. Ált. iskolás koromból emlékszem, sokszor volt, hogy hazaértem a suliból, és anyu ott vasalt egy óriási kupac közepén. A harmadik gyerek táján szokott le róla. Mondjuk, akkora családban, mint az övéké*ő, én is gyorsan elengedném ezt a témát, vagy legalábbis kiszervezném. *Ez pers...

sokszor bizonyul hülyeségnek, ijesztő tud lenni, de sokszor előfordul az is, hogy tök jókat nevetek közben. Két példa ez utóbbira. Időről időre előkerül a máltai sajtóban a terv, hogy metróhálózatot alakítanának ki a szigeten, mert gyakorlatilag sem autóval, sem busszal nem lehet közlekedni, mert állandóan dugó van mindenhol, biciklivel meg szintén esélytelen, mert elcsap az autó és/vagy a busz. Amikor felbukkan a kezdeményezés híre, mindig remekül szórakoznak a kommentelők, általában ezen a vonalon: Málta olyan ország, ahol egy kapavágást nem lehet úgy megejteni, hogy ne fordíts ki a földből egy megalitikus templomot, így el lehet képzelni, meddig tartana egy metróalagút fúrása - kb. az idők végezetéig. Legutóbb viszont a következő komment érkezett egy neve alapján brit pasitól (és azért írom be angolul is, mert a rá adott válasz "lefordíthatatlan angol szójáték" kategória): "If it is operated efficiently and maintained to a decent standard then people will ditch their ...

Még mindig van egy-két dobozunk, ezekben vannak a képeink meg az íróasztal fölötti polcra való mindenfélék. Az íróasztal fölé egyszer már megpróbálta felfúrni a polcokat Tomi, de feladta, mert gyakorlatilag szétmállott a fal, amint hozzáért a fúró. De tényleg, hatos fúrófejjel gyönyörű, óriási krátereket sikerült kialakítani. Végül is gipsszel kijavította a falat Tomi, majd feltette a két polc közül az egyiket. Utána ültünk az ágyon, néztük, néztük. Egyszer csak azt mondja: - Nagyon magasan van ez a polc. Oda tettem, ahová mutattad. De ezt biztosan nem mutattad, mert nem érsz fel olyan magasra. Hogyan fogod te ezt használni? :D Nem baj, kicsi vagyok, székre állok, onnan majd jól elérem.

 Még az első lezárás idején botlottam bele a Facebookon a Viva La Dirt League néven futó, új-zélandi csapat videóiba, és nagyon megszerettem őket, mindig jókedvre tudnak deríteni. Több sorozatot csinálnak, nálam mindent visz a Bored, ami egy Playtech nevezetű, a valóságban is létező számtech bolt fiktív csapatának elképzelt hétköznapjait mutatja be, valamint az Epic NPC Man, ami a LoL és WoW típusú szerepjátékok logikai bukfencein élcelődik. Szokjatok rájuk ti is! Epic NPC Man Bored

 Olyan házba költöztünk, ahol a bejáratnál van két "postadoboz", és ha a postás nem talál itthon (avagy nincs kedve felcsengetni), nem a postára viszi be az ember csomagját, hanem valamelyik dobozba teszi be. Ebben az esetben bedob egy értesítőt, amin van egy vonalkód. Ezt a vonalkódot oda kell nyomni a doboz érzékelőjéhez, mire kinyílik az ajtó, és lehet vinni a szajrét. Elméletben. Rendeltem néhány játéktárolót a Kallax polchoz, ami a gyerekek szobájában kapott helyet. Nagyon jutányos áron adta ezeket a Möbelix, ráadásul valamiért nincs náluk kiszállítási díj (talán valami akció lehet?), annyi volt a bibi, hogy 15 euró alatt nem lehet rendelni az oldalukon. Mivel a dobozok 9 euróból megvoltak, gondoltam, jól átgondoltan veszünk még ezt-azt, amit amúgy is kellene, és apróbb dolog. Össze is jött a minimális összeg, sikerült is a rendelés. Pár nap múlva írták, hogy két csomagban jönnek a cuccok, gondoltam, oké. A kézbesítés reggelén küldtek e-mailt, hogy akkor ma van a napja, ...

Az enyém nem pont ilyen, de majd előbb-utóbb lefényképezem, megmutatom. Hozzá kapcsolódik az egyik legviccesebb játéksztori gyerekkoromból. Lefényképeztem. Flóra is :) Ovis voltam még, amikor ment a tévében a reklámja, és nagyon vágytam rá, hogy nekem is legyen egy ilyen menő babám, bár a "menő" szót akkor még nem használtam szerintem. Anyu elé vittem az ügyet, ő meg a nemleges válasz mellé a következő érveket adta még: - természetellenesen mozog, - nem lehet vele rendesen játszani, leszűkülnek a lehetőségek azáltal, hogy van egy görkori a lábán, - nem lehet vele aludni, mert kemény műanyagból van,  és mindezek miatt - nem fogok vele játszani, ott fog porosodni a polcon. Nagyon megharagudtam, úgyhogy azzal vágtam vissza: "Nem baj, majd kérek a Jézuskától!" Anyu saját bevallása szerint itt már tudta, hogy nincs tovább, muszáj lesz beszerezni ezt a babát. Mivel ekkor már kiment a divatból a játék, de legalábbis nem reklámozták többet, nem is lehetett kapni sehol, anyu...

Nagyon beindult a könyvpusztító, és ma két perc alatt kétszer nevettem fel hangosan ennek kapcsán.  Nézzétek csak: Erre egy kommentelő: Itt látható GIF-ként, ahogy a kommentben is szerepelt: https://tenor.com/view/harrypotter-umbridge-plotting-ihateveryone-ihateeverything-gif-3844603 A könyvpusztító első fellépésekor nekem is eszembe jutott a drága lélek. A hír alatt kommentár nélkül tökéletes. Ugyanerre a hírre reagálva egy írónő: Annyira szeretem, hogy vannak emberek, akik ilyen király humorral tudnak reagálni ilyen hírekre. Nekem is jobb lenne, ha képes lennék erre.

A FB egyre többször dobta elém a BBC meg néhány másik brit csatorna ill. csoport oldalát, konkrétan egy brit sitcom jeleneteit. Azt hittem, ez a sorozat most megy, aztán rákerestem, és kiderült, hogy az 1990-es évek első felében adták, összesen 44 rész készült belőle öt év alatt, és mindegyik rész csak 30 perces. A dailymotionön fent is vannak a részek, úgyhogy lelkesen neki is feküdtem a Keeping Up Appearances ledarálásának. Jó, annyira nem darálok gyorsan, kb. kétnaponta egy részt van alkalmam megnézni :'D Viszont nagyon jólesik. Az első rész után kicsit csalódott voltam, de a másodikon már annyira nevettem, hogy Tomi, aki éppen a gyerekszobában németezett, megkérdezte, mi vicceset hallottam/láttam. A történet Hyacinth körül forog, aki az ötvenes éveiben jár, és az a keresztje, hogy arisztokrata szeretett volna lenni, de sajnos nem annak született. Azért megpróbálja behozni a lemaradást, és igyekszik nagyon előkelőnek mutatkozni mások előtt - ő maga teljesen el is hiszi a saját a...

Ma délben értekezlet, be kell menni a suliba. Nagy, rohanós készülődés itthon, mint mindig, mert ezer dolgunk van pont ma. Beülünk a kocsiba fél 12-kor, mondom Tominak, még azért ránézek a munkahelyi e-mailre, ki tudja. Erre látom, hogy írt a whatsappon a kolléganőm, hogy mégis a Zoomon lesz a meeting, ő még épp időben látta, mielőtt elindult volna. :D Király! Mázli, hogy írt, és az is, hogy éreztem, hogy rá kellene nézni az e-mailekre - amúgy már két órája írt a főnök, csak nem nézegetem ennyire gyakran a fiókomat, általában ránézek egyszer reggel 8 körül, aztán még egyszer valamikor délután. Nagy poén lett volna bemenni, és ott megtudni, hogy mégis online találkozunk.

Egy beszélgetés kapcsán a szokásosnál többet gondoltam mostanában arra, mennyiszer kövéreztek le a középiskolában, és ez milyen hatással volt/van a testképemre (nem jóval). Eszembe jutottak a különböző osztálytársak is, akik sokszor bántottak (egyébként nem voltam kövér, csak nem voltam olyan szép vékony, mint a népszerű lányok), meg az, hogy mekkora poén, hogy közülük néhányan eléggé meghíztak érettségi óta. Amire sosem tennék megjegyzést, mert nem vagyok paraszt, csak remélem, eszükbe jut, milyen kedvesen beszélne velük 10-14-18 éves önmaguk. Azt álmodtam, hogy mindenféle előzetes bejelentés nélkül betoppant hozzánk a fél osztály egy spontán osztálytalálkozóra. Már ez az alaphelyzet is tök vicces, bizonyára pont hozzám toppannának be. Mindenesetre arra ébredtem, hogy itt van az a 15-16 ember, gyorsan összekaptam magam meg a gyereket, aztán megmutattam nekik a lakást, ahogy illik. Az egyik srác, akivel különösen rühelltük egymást, és rengeteget bántott, mellém került, és azt mondta: ...

Délután belealudtam a kutyás videóba*, aztán kb. 10-15 perccel később arra ébredtem, hogy a gyerek a telefonomon lévő videókat és képeket nézegeti, majd felvillant a Facebook Story. Gyorsan kivettem a kezéből a telefont, de már eltűnt addigra, amit csinált. Kerestem, posztolt-e valamit, úgy láttam, nem. Erre kaptam az értesítést, hogy 55 ember látta és nem tudom, mennyi lájkolta a képemet. A tojástartóból fabrikált hajót, amit amúgy nem állt szándékomban az ismerőseim elé tárni. Hát, így történt, hogy a gyerek posztolta életem az első Facebook Storyját. Az a szerencse, hogy nem róla készült képet/videót tett ki, mert akkor nekem bambi lenne (hogy Tomit idézzem, és ő is lenne az, aki gondoskodik erről). *kicsit álmos voltam, hiba volt javasolni, hogy fekve nézzük a vauvaut, de hát úgy szeretem, mikor bújik a gyerek

Míg sokak számára a karantén remek lehetőség arra, hogy végre sokat-sokat olvassanak, nálam ez máshogy alakul. Amíg eljártam dolgozni, tök gyorsan haladtam a könyvekkel, minden nap olvastam egy órát (oda felet, haza felet). Amióta itthon vagyok, egy sor nem sok, annyit sem olvastam, ezzel visszatértem a gyes alatt megszokott olvasásmennyiséghez. Keddig szabadságon vagyok, úgy volt, aznap értekezünk a főnökömmel, hogyan tovább. Ilyenekről ábrándoztam, hogy kérek két hét további szabadságot olyan megoldással, hogy gyűjtöm a mínusz órákat, úgyis hamar visszajönnek, ha újraindul az élet. Erre tegnap érkezett az e-mail, hogy az egyik kolléganő kiíratta magát (a rizikócsoportba tartozik, hétfőn nem várta meg a nagyfőnököt, és szerintem azt hitte, be kell majd járnunk, ezért elrohant orvoshoz), és a csoportját szerdától én veszem át. Vicces módon az olyan esetekben, amikor van egy láblógatós meg egy kevésbé láblógatós út, az én életem ritkán fordul a láblógatós irányába. Valahogy sosem alak...

ügyben az eddigi kedvenc nyilatkozatom mindenképp Trumpé. "A vírus elleni védekezésben nagyon tehetséges embereket vetünk be, 2 milliárd dollárt különítettünk el, és valószínűleg nem fogunk meghalni ." Ezen felvisítottam. Nem tudom, mit éreznék, ha olyan országban élnék, amelyet ez a fószer vezet, de szerintem nem lennék nyugodt. Továbbra sem tudom eldönteni, hogy ez egy szerep nála, vagy komolyan önmagát adja. Persze tudta még fokozni a dolgot azzal, hogy pár nappal később közölte, a koronavírus fake news, a demokraták találták ki, hogy őt megbuktassák, majd néhány óra múlva bejelentette, hogy aki 14 napnál nem régebben Iránban járt, az nem léphet be az USA-ba, és a déli határt is le akarja zárni, hogy senki se vihesse be a betegséget.