LizaGazdija

És egyre valószínűbbnek tartom, hogy rombolt ez a joghurtozás-péksütizés. De reménykedem, hogy nem. Jaj, csak azt ne!

Délelőtt befejeztem a fordítandó könyv olvasását, tanítottam, aztán elmentem Rékához. Segítettem neki dobozokat pakolni, közben beszélgettünk egy csomót, aztán levittük sétálni a kutyáját, aztán bejöttünk a városba, és ettünk egy-egy joghurtot meg némi péksütit. Én eközben valahol olyannyira elfáradtam, elálmosodtam, hogy a joghurtevés közben már attól féltem, lefordulok a székről, és arra gondoltam, hogy ha most letenném a fejem az asztalra, a következő pillanatban már aludnék is. Közben meg se a nyelvem nem forgott rendesen, se az agyamban a kerekek. Nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire nagyon álmos. Nem sokkal később egyébként Réka is hasonlóan elpilledt, onnantól volt igazán vicces a történet :) Azért jót beszélgettünk, de én végül se arra a koncertre nem mentem el, amit a héten kinéztem, se Rékával és a lakótársával nem mentem el a beülős, kicsit iszogatós programra. Hazajöttem inkább, itt most kicsit relaxálok, aztán egy gyors zuhany után felviszem a gépet a galériára, és ott

Lassacskán vetem bele most magam ebbe. A tervezett egy hét helyett majdnem két hétig tartott, mire elolvastam a könyvet. Ez nem a könyv hibája, hanem a bennem történő eseményeké. Biztos emlékeztek még az örvényre, amiről írtam pár napja, na, hát az továbbra is teljes gőzzel működik. Mindenesetre most tudatosan olvastam a könyvet, tehát tartottam a közelében egy papírt, amire felírtam a problémás kifejezéseket, amik trükkösek, szóviccek, vagy egyéb okból látszik úgy, hogy nehéz lesz őket jól lefordítani. Összesen három ilyen gyűlt össze 315 oldal alatt. Most eléggé örülök. Nyilván egy csomót fogok töprengeni meg szótárazni, meg vannak benne szavak, amikről csak sejtem, mit jelentenek, ami ugye olvasáshoz elég, fordításhoz nagyon kevés, de problémás esetből jóval kevesebb van, mint a tavalyi könyvemben. Ráadásul ennek a stílusa is nagyon jó, gördülékeny, úgyhogy ilyen szempontból könnyű lesz fordítani. Alig várom, hogy belevessem magam!

Talán múlt héten írtam, hogy megtaláltam, ráadásul itt volt a szekrényemben, csak nem tudtam róla. Még hat éve vettem a kedvenc fölsőmmel együtt, szettben árulták őket, csak a nadrág ahhoz mindig túl merésznek tűnt, hogy felvegyem utcára. Szóval elmentem abban edzésre. Tök jól szuperált, kényelmes volt, tudtam benne mozogni, stb. Csak egy gond volt: észrevettem, hogy a teremben edző pasik mennyire bámulnak. Alapvetően nem zavar, hogy most már egyre több pasi megnéz, mert az önmagában akár még hízelgő is, de azokat a tekinteteket szívesen kihagytam volna. A korábbi nadrágokat nem tudtam visszavenni, mert kifogytam belőlük, és úgy állnak rajtam, mint tehénen a gatya. Úgyhogy tegnap elballagtam a C&A-ba, mert emlékeztem, hogy ott árulnak edzésre való nadrágokat, és tényleg. Gyorsan be is szereztem egyet. Továbbra sem értem, kikre gyártanak ruhát azok a cégek, akiknek a dolgait ez az üzlet árulja, de azért az nem kicsit vicces, hogy az XS-es nadrág hasban bő rám. Nem láttátok még a h

Azért kicsit tudatos döntés kérdése is, kiborulok-e dolgoktól, engedem-e, hogy lenyomjanak. Az utóbbi egy hétben már vagy négyszer tapasztaltam ezt. Jó, persze a vasárnapi zokogásnál pont nem sikerült, de akkor szerintem nagyon fáradt is voltam. Nem tudom, most mitől van annyi erőm, hogy ennyiszer leküzdjem a kiborulást, de tetszik ez az új rendszer*. Ha lehet, megtartanám állandóra. *Történik valami rossz, és akkor azt mantrázom, "Nem készülök ki, nem készülök ki, nyugodt maradok, nyugodt maradok", és akkor ez is történik.