Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 4, 2013

Bakancsos túra Ausztriában: Schwarzensee

Kép
Megint voltam kirándulni. Ez volt az idei év utolsó bakancsos túrája a cégnél, innentől jönnek a hótalpasok. Majd olyanra is megyek megint, mert tavaly nagyon tetszett. Vagyis hát még idén, februárban... Fél 6-kor indultunk a Délitől, fél 10-re értünk oda a kiindulási pontra, és én végig nem aludtam egyetlen szemhunyást sem. A mellettem ülő miatt. Mármint nem csinált semmit, csak volt, de az is éppen elég volt. (Majd ezt is elmesélem egyszer rendesen.) Reméltem, hogy szép idő lesz, legalább egy kicsit kisüt a nap, mert megint akartam olyan árnyékos képet csinálni, mint múlt héten, de hát ez nem jött be. Hideg volt, dél körül eleredt az eső is, aztán olyan szél is kerekedett, hogy majd lefújt minket a hegyről. Ettől függetlenül szép helyeken jártunk, gyönyörű volt a kilátás a hegytetőről, és jól éreztem magam. Háromkor értünk le a hegyről, és az eredeti program szerint ekkor még jött volna két óra sziklákon ugrálás, de azt már nem merte bevállalni a túravezető, nehogy valaki leugráljo

Önjutalmazás

Mivel estére így elszontyolodtam*, úgy gondoltam, megérdemlek némi jutalmat/vigasztalást, és mivel a Moly ma 50% kedvezménnyel árulja a kívánságlistám egyik elemét, amire már tavaly karácsony óta nagyon kíváncsi vagyok, ráadásul karácsonyi történet ( ő az ), és ami így 2000 Ft alá került, ami nálam egyfajta lélektani határ könyvek esetében. *Tényleg semmi komoly, meg még nem is lehet tudni, van-e okom elszontyolodni, valószínűleg nincs, csak nő vagyok, ezért mindenen túl sokat agyalok, és mindig félek. De ezért jó, ha az ember nem éli bele magát teljesen semmibe, amíg nem biztos a dolgában.

Zenede

Kép
Már régen keresgéltem olyan számokat, amikre ugrálunk, úgyhogy most összejött néhány. Newik: My Love John Newman: Love Me Again Steve Aoki, Chris Lake & Tujamo: Boneless Ez a legjobb, ennek mindig nagyon örülök, ha megszólal: Martin Garrix: Animals