LizaGazdija

Megint lementem a mosókonyhába, megint tele a gép, megint lejárt a program, megint oda van készítve a mosógép mellé a következő adag, megint se híre, se hamva a ruhák tulajdonosának, megint csak a sz*r gép szabad, ami a legutóbbi alkalom óta annyit tudott változni, hogy most már mindegy, mit nyomkodok, semmiképp sem válik láthatóvá a kijelzőjén az írás. Ha egyszer majd tovább akarok költözni, top szempont lesz, hogy legyen a lakásban mosógép.

Az első munkanap a fogadóirodában egyáltalán nem volt rossz, nem kis részben azért, mert nagyon jófej a kolléganő, aki mellé betettek tanulni. Ég és föld a különbség közte meg a múlt heti pincérnő között. Ez a lány egész nap kedvesen, türelmesen magyarázott, hagyta, hogy kipróbáljam a dolgokat, de közben ott volt, segített. Egyszer sem szólt be, nem forgatta a szemét, nem volt semmi baja. Nem tudom, meddig leszek itt, de feltehetőleg jól fogom érezni magam. Este voltam egy olyan suliban, ahol kizárólag korrepetálnak. Úgy nézett ki az interjú, hogy egy hölgy kb. negyed órát beszélt az iskoláról, a munkaidőről meg a fizetésről, majd egyesével a színe elé kellett járulnia mind a húsz megjelentnek, és 2-3 percet beszélgetni vele. Én a végén kerültem sorra, 18. voltam. Első kérdés: milyen állampolgár vagyok. Mondtam, magyar - nem mintha nem lenne ráírva az önéletrajzomra, amit elküldtem már egyszer e-mailben, és amit a beszélgetés előtt közvetlenül elolvasott a hölgy. A végén aztán megkér