That moment
Amikor rám ír valaki, aki még tetszene is, majd a második körben megkérdezi, lehetne-e, hogy küldök neki képeket, mert sajnos csak kicsiben látja azokat, amiket feltöltöttem az oldalra (ez ténykérdés, ő tényleg kicsiben látja, mert nincs előfizetése, nekem meg van, mert ha már lúd, legyen kövér), és utána visszajelez, beszélgessünk-e tovább. Pff. Tudom, hogy én is nézem a külsőt, amikor jelölgetek, de azért mennyire szomorú ez, nem? Igazából innentől kezdve nem is fűzök ehhez sok reményt, mert eddig minden ilyen levélváltásnak az lett a vége, hogy elköszöntek tőlem. Szomorú, na. Azért igyekszem nem elszomorodni tőle. Meg nekem is van valakim, valahol, csak meg kell találni. Ezzel biztatom magam.
