LizaGazdija

Nagyon kemény történet volt, nehezen is értem a végére. Egy huszonéves srác, egy forgalmista gyakornok utolsó vasútállomáson töltött napját meséli el. 1945 elején járunk, a háború még dúl, Drezda a földdel válik egyenlővé, olyan a világ, mint a maga a pokol. A vasútállomás személyzete is félelemben él, mert rendszeresen kénytelenek fogadni szigorúan ellenőrzött vonatokat, vagyis olyan szerelvényeket, amelyek német katonákat visznek a frontra, vagy hoznak vissza a frontról, a fegyverszállítmányokról már nem is beszélve. Közben azért telnek a hétköznapok, amúgy cseh módra, de nagyon nyomasztó az egész, mert a levegőben végig ott lebeg a félelem egy tragédiától. Nehezen bírom a vért még könyvben olvasva is, és nem vagyok kibékülve a naturalisztikus leírásokkal, úgyhogy jó néhányszor felfordult a gyomrom, míg olvastam. Most már nem vagyok biztos benne, hogy szeretném megnézni a filmet, annyira szörnyű volt ez nekem. Azért négy csillagot kapott, és nem lehetek elég hálás a sorsomnak, am

Ez a morci cica tiszta Garfield, minden szövegét Garfield hangján hallom, és nagyon jól szórakozom. Csak a kedvenceim: Persze, hogy játszom veled. Mondjuk orosz rulettet. Az én patrónusom egy dementor Örülök, hogy benne vagyok a tévében. Így az egész ország megtudja, hogy utálom őket. "Lefordíthatatlan angol szójáték" Falalalalala tegyél le! Csengő szól, csengő szól... Vegyél ki ebből a kib. szánból! Egyszer majdnem nevettem, de csak egy szőrcsomó volt. Egy angol gyerekdal paródiája

És még nem is mutattam a szépséges ágyneműt, amiről áradoztam: Macival díszítve, hogy ne legyen olyan üres az ágy Ma este felmásztam a galériára a vadiúj lépcsőn, ledobáltam a szemét egy részét, és egyesével belekukkantottam minden dobozomba, ami költözés óta várja, hogy kicsomagoljam, sőt majdnem minden tárgyat a kezembe is vettem. Egyrészt elborzadtam, mennyi mütyüröm van, amiket továbbra sem tudok hol tartani, pedig nagy részük gyönyörű, másrészt újra a gyerekkoromban találtam magam. Például benyúltam az egyik dobozba, megfogtam az első tárgyat, ami utamba került, és rögtön tudtam: komód, alsó fiók, vagyis "titokfiók". Mindenről tudom, hol volt otthon, melyik polcon, kitől kaptam, milyen történet kapcsolódik hozzá. Megtaláltam a régi emlékkönyveimet, bele is olvastam egy kicsit majdnem mindbe. Csak majdnem mindbe, mert a legelsőt, amit kb. 10 éves koromtól írtam, nem mertem. Csak a későbbiekben tapasztaltak miatt: rettenetes, milyen csitri voltam. Lehet, hogy egys