LizaGazdija

Délelőtt magunkhoz tértünk, aztán elmentünk Tomi húgaival a Közlekedési Múzeumba, ami itt van nálunk, a kerületben. Nagyon érdekes, bemutatja Bécs tömegközlekedését a kezdetektől napjainkig. A legérdekesebb infó talán az volt, hogy 1889-ben sztrájkba léptek a lóvonta villamosok vezetői, mert 19 órás műszakban dolgoztatták őket, a járműveken keletkezett sérüléseket levonták a pénzükből, ami eleve nem volt sok, valamint egy percnél nagyobb késés esetén büntetésből a szabadnapon is műszakot kellett vállalni. A sztrájk egyik eredménye az lett, hogy a műszak hossza 12 órára csökkent. Durva. A múzeumban irtó hideg volt, merthogy ez egy remiz, amit nem fűtenek. Jégcsappá vált a lábunk, elfagyott kezünk-arcunk, brr. Tomi meg is jegyezte, hogy ide legközelebb nyáron jövünk. A múzeum után Tominak is volt különutas feladata, nekem is, aztán a Stephansplatzon találkoztunk, és az adventi naptárakban felhalmozódott programokból igyekeztünk némileg lefaragni. Az enyémben pár napja szerepelt a ...

Idén is megvettem a bérletet, ami négy ünnepi kiállításra szólt, ahogy tavaly is tettem, Ferenc József halálának századik évfordulója kapcsán. Tavaly nem szívtam meg, idén igen. Tavaly úgy volt, hogy három bécsi és egy alsó-ausztriai múzeum adott otthont a kiállításoknak, és úgy, hogy az alsó-ausztriaiba nem jutottam el, még mindig simán megérte a bérlet. Azt hittem, idén is így van, és ebből az sem zökkentett ki, hogy többször is elolvastam a honlapot, valamiért minden alkalommal úgy értelmeztem, hogy három bécsi és egy alsó-ausztriai múzeumról van szó, pedig csak az volt odaírva, hogy négy bécsi és alsó-ausztriai múzeum. Lényeg a lényegben, hogy most két bécsi és két alsó-ausztriai múzeum volt, és én az alsó-ausztriaiak egyikébe sem jutottam el, így aztán kicsit buktam a bérleten, de azért nem vészes, meg tanulópénz is, hogy sokkal figyelmesebben kell olvasni, akkor is, ha valamiért azt hiszem, tudom, mi van odaírva. Mindenesetre múlt szerdán, az utolsó napon még elmentem Schönbrun...

Idén 300 éve született Mária Terézia, Ausztria anyja (és Európa anyósa), ezért három bécsi múzeum is kiállítással emlékezik meg róla egészen november 29-ig, ami a halála évfordulója. Tegnap a Bútormúzeumban kezdtem a nézelődést. (Tomi is akart jönni, de aztán annyira fájt a feje, hogy inkább még feküdt egy kicsit munka előtt.) A kiállítás két órát vett igénybe, és a végén úgy éreztem, körülbelül négy-öt teremmel van több a befogadhatónál, bár ez biztos, hogy egyénfüggő, és azon is múlik, az egyén éppen mennyire friss, satöbbi. De a lényeg, hogy nagyon igényes az egész, óriási információanyaggal dolgozik, és nagyon megéri elmenni. Törin szerettem Mária Teréziát, mert tiszteletre méltónak éreztem, hogy nőként uralkodó lett belőle, bármennyire nem tetszett ez sokaknak. Meg tetszett, hogy ő vezette be az iskolakötelezettséget nálunk. (Szokásos módon ezzel is úgy voltam, mint sok minden mással - amíg nem tudjuk, valaminek hol volt az eleje, azt hisszük, mindig is úgy volt, ezért külön ö...

Még sosem hallottam a nevét, ez nyilván engem minősít, most is csak azért figyeltem fel rá, mert írtak róla, hogy lesz kiállítása Pesten, mindjárt kettő. A Capa Központban az életművéből (kb. 70 éve fotóz, és napjainkban is vállal megbízásokat), a Mai Manó Házban az 1964-es magyarországi útja során készült képeiből. Nagyon szeretek fotókat nézegetni, és miután néhány képét be is tették a cikkbe ízelítőül, úgy döntöttem, nekem ezt a két kiállítást látnom kell. Szeptemberig vannak itt, egyenként 1500 Ft a belépő mindkettőbe, de ha valaki egy napon nézi meg a kettőt, akkor a második hely csak 1200 Ft. Fényképezni sajnos nem lehetett, pedig bőven lett volna mit. Erwitt 1953 óta a Magnum Ügynökségnek dolgozik, ahová egyébként Capa hívta. Az benne a zseniális, hogy remek humorérzéke van, nagyon kedveli az iróniát, és ezt a fotóin keresztül profin be is mutatja. Több képe láttán elnevettem magam. Néhányat fel is jegyeztem, igyekeztem őket itthon megtalálni a neten, és mutatok pár példát. ...

Fruzsival régóta terveztük, hogy elmegyünk ide, igaz, én azt gondoltam, krimimúzeumról van szó, és az osztrák krimi fejlődését mutatja be. De ha tudom, hogy bűnügyi múzeum, akkor is ugyanennyire vártam volna, mert érdekel a téma, izgalmas az, ahogyan az igazságszolgáltatás fejlődött, szóval mindenképp nekem való a kiállítás. Tényleg érdekes is volt, és nagyon... plasztikus. Annyi infó volt, hogy esélyünk sem volt mindent elolvasni/befogadni, pl. szobánként jó három-négy gyilkosság története az elkövetés részleteitől az ítéletig, meg persze mindegyikhez grafika, festmény, korabeli újságcikk, halálos ítélet kihirdtése (nehogy valaki véletlenül ne jusson el az akasztásra) és nagyon sok esetben mumifikált fej vagy koponya, változó, hogy az elkövetőé vagy az áldozaté. Ennek megfelelően igen hamar elfogott a hányinger, de igazán durva csak akkor lett, amikor a XIX. század második feléhez megérkezve már fotókat lehetett nézegetni a tetthelyről meg a boncolásról. Valami rettenet, miket képes...

Reggel sikerrel jártam, megszereztem a nyelvsuliból a szükséges papírokat, elvittem őket beszkennelni, majd el is küldtem a két nyelviskolának. Annyira megkönnyebbültem attól, hogy sikerült, és még 9 előtt végeztem ezzel a körrel, hogy úgy döntöttem, ha még van jegy Steve McCurry kiállítására 10-11 közé, akkor elmegyek. Nagyon vágytam erre a kiállításra, de amióta megnyitott, egyik otthon töltött hétvégén sem jött össze, viszont a következő, utolsó hétvégén nem megyek haza, úgyhogy most szombaton már le is tettem róla, sőt már a szomorkodás (rövid) fázisán is túl voltam aznap estére. Így talán még nagyobb volt az öröm, hogy mégis eljutottam. És nagyon nagy kár lett volna kihagyni. A legismertebb képe az afgán Sharbat Guláról. Egy menekülttáborban készült 1984-ben Nagyon erős képeket válogattak ki a fotós eddigi munkái közül, nem is tudom, hogy bizonyos képek okozták-e, hogy teljesen meghatódtam, és ha nem lett volna tele a terem, biztos el is sírom magam, vagy az összhatás tehe...