LizaGazdija

Ezt egyszer már posztoltam, bár lehet, hogy akkor magyarul. Most megint eszembe jutott. Hogy én ezt mennyire szeretem…   Órám lejárt, tova tűnt az életem, Száz hű barát, künn az ültetvényeken, Ott várnak rám, ahol minden szép és jó, És hívogatnak csendesen: "Jöjj Ol' Black Joe!" Ó, megyek, már megyek, Hajam hamvas, mint a hó, S már hívogatnak csendesen: "Jöjj Ol' Black Joe!" Miért sírok hát? Szívem megnyugvásra vár, Szép ifjúság, soha nem jössz vissza már. Vár rám az éj, s halkan cseng a tiszta szó, Már hívogatnak csendesen: "Jöjj Ol' Black Joe!" Ó, megyek, már megyek, Hajam hamvas, mint a hó, S már hívogatnak csendesen: "Jöjj Ol' Black Joe!" Mind sírba hull, aki itt örült velem, Lányok, fiúk, akik ültek térdemen, Túl a folyón, vár egy part - oly biztató, Ott hívogatnak csendesen: "Jöjj Ol' Black Joe!" Ó, megyek, már megyek, Hajam hamvas, mint a hó, S már hívogatnak csendesen: "Jöjj Ol' Black Joe!"

Nem tudom, milyen asszociációs lánc útján jutottam el idáig, de eszembe jutott, mennyire utáltam azt a tanáromat az egyetemen, aki minden kérdésére adott minden helyes válaszra a következőt bírta reagálni: "Lucky guess". Akkor is, ha a kérdése a "Mennyi 2+2?" komolyságával vetekedett. Most sem értem, hogy bírja ezt megtenni egy ember más emberekkel, de arra emlékszem, mennyire elcsodálkozott, mikor egy ilyen után egy csoporttársam közölte vele, hogy "This was not a guess, I knew the answer." Vajon hogy lesz egy ember ennyire beképzelt bunkó?