Lucy Maud Montgomery: Anne of Avonlea
Elég sokáig tartott elolvasni, mert mostanában keveset utazom, valamint főként Liza kötött le. De azért csak a végére értem még hétfőn. Az írónő stílusát továbbra is szeretem, főleg a humorát. A könyv nem is annyira regény, mint inkább novellafüzér, és kicsit zavart, hogy fontosnak tűnő eseményeket csak egy félmondatból tudtam meg, pl. csak így említés szintjén került elő, hogy meghalt 3 hónaposan a tiszteletes gyereke, mikor a születéséről egy egész fejezet áradozott. Anne még mindig jófej kislány, de barátnőnek nem kéne. Megőrülnék ettől a folyamatos fantáziálástól, amit művel. Ha valaki néha megemlíti, hogy olyan az erdő, mint valami mesebeli Tündérország, az oké. De hogy valaki ebben élje le az életét, hogy mindenhol tündéreket meg manókat sejt, hát ez azért fárasztó lehet a környezetének. Örültem viszont Dora és Davy örökbefogadásának (még ha valójában csak magukhoz vették is őket), mert Davynek nagyon jó mondásai meg kérdései vannak. A kedvencem, hogy minden kérdése után kötelező