Tanítás és kötődés
Nem tudom, mi van velem. Régen is kötődtem a csoportjaimhoz, az elsőkhöz nagyon erősen, de mindig el tudtam engedni őket. Bécsben eddig akkor volt a legkönnyebb, amikor 7 hetes volt egy tanfolyam, de a legelején a 12 hetesnél sem volt gond. Most, a Violával itthon töltött két év után visszamentem, és az első 12 hetes csoport "kirepülése" teljesen hazavágta a hangulatomat. Nem is értettem, de meg is sirattam őket - jó, ebben benne lehetett, hogy egybeesett a búcsú a karácsonnyal. Még mindig tudom mindegyikük nevét, sőt néhányuk születésnapját is, pedig 5 hónap telt el, és legkésőbb 2 hónap alatt ki szoktak hullani a fejemből ezek az infók*. A második csoportnál azt a stratégiát választottam, hogy távol tartottam őket magamtól: alig meséltem valamit magamról, így róluk sem tudtam meg olyan sokat. Az elsők közlékenyek voltak, ettől én is az lettem, gondoltam, ez okozhatta az extrém erős kötődést. Persze a másodikak Business Englisht végeztek nálam, ami eleve kevesebb lehetőséget