Szabó Magda: Az őz
A főszereplő Encsy Eszter, Kossuth-díjas színésznő, időpont a második világháború és az utána következő időszak. Az őz szereplő és metafora is, ezért lett jó cím.
Eszternek nem jutott könnyű gyerekkor, ezért gyűlöli azt, akinek meg jutott. Gyerekkorában is, felnőttként is, mindig csak akkor tud boldog lenni, ha a másik, akinek könnyebb, sír és szenved. Eléggé ellenszenves karakter, aki a veszteségből sem igazán tanul semmit, csak még olyanabb lesz.
Érdekes, két ember mennyire eltérően reagál azonos élethelyzetre. Van például két ember (nem ebben a történetben, hanem a valóságban), mindkettőt üti-veri az apja, meg is erőszakolja, megalázza, elveszi a gyerekkorát. Az egyikből hidegvérű gyilkos lesz, a másikból mindenkin segíteni igyekvő pap, és mindkettő a gyerekkorával indokolja, miért lett az, ami. Eszter is lehetett volna jó ember, aki segít másokon, mert tudja, milyen rossz volt, amikor neki nem segítettek. De nem segít, inkább igyekszik belerúgni mindenkibe, ahol csak lehet, mert bele is belerúgtak. Aztán sajnálja magát, mert őt senki nem szereti, közben úgy tesz, mintha nem érdekelné, mintha nem fájna neki, hogy nem szeretik. Pedig van, aki szereti, de azt is elüldözi, mindenkit elüldöz. Így marad aztán teljesen egyedül. Nem tudni, mennyi idős korára, az titok marad, de abban megegyezhetünk, hogy még eléggé fiatalon, talán harminc sincs.
Nem tudom eldönteni, sajnáljam, vagy érezzem úgy, hogy magának csinálta, hát meg is kapta. Mindenesetre szép példa, hová vezet az esztelen gyűlölködés, és miért kell megpróbálni túllépni a rossz dolgokon. Biztos van, akinek sikerül, biztos van, akinek nem sikerül, csak a szélsőségest jobb elkerülni.
A könyv jó, Szabó Magdától nem jót még nem olvastam. De azért hozzátenném, hogy Az ajtó sokkal jobban tetszett.
Eszternek nem jutott könnyű gyerekkor, ezért gyűlöli azt, akinek meg jutott. Gyerekkorában is, felnőttként is, mindig csak akkor tud boldog lenni, ha a másik, akinek könnyebb, sír és szenved. Eléggé ellenszenves karakter, aki a veszteségből sem igazán tanul semmit, csak még olyanabb lesz.
Érdekes, két ember mennyire eltérően reagál azonos élethelyzetre. Van például két ember (nem ebben a történetben, hanem a valóságban), mindkettőt üti-veri az apja, meg is erőszakolja, megalázza, elveszi a gyerekkorát. Az egyikből hidegvérű gyilkos lesz, a másikból mindenkin segíteni igyekvő pap, és mindkettő a gyerekkorával indokolja, miért lett az, ami. Eszter is lehetett volna jó ember, aki segít másokon, mert tudja, milyen rossz volt, amikor neki nem segítettek. De nem segít, inkább igyekszik belerúgni mindenkibe, ahol csak lehet, mert bele is belerúgtak. Aztán sajnálja magát, mert őt senki nem szereti, közben úgy tesz, mintha nem érdekelné, mintha nem fájna neki, hogy nem szeretik. Pedig van, aki szereti, de azt is elüldözi, mindenkit elüldöz. Így marad aztán teljesen egyedül. Nem tudni, mennyi idős korára, az titok marad, de abban megegyezhetünk, hogy még eléggé fiatalon, talán harminc sincs.
Nem tudom eldönteni, sajnáljam, vagy érezzem úgy, hogy magának csinálta, hát meg is kapta. Mindenesetre szép példa, hová vezet az esztelen gyűlölködés, és miért kell megpróbálni túllépni a rossz dolgokon. Biztos van, akinek sikerül, biztos van, akinek nem sikerül, csak a szélsőségest jobb elkerülni.
A könyv jó, Szabó Magdától nem jót még nem olvastam. De azért hozzátenném, hogy Az ajtó sokkal jobban tetszett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése