Búcsú
Ma volt Ibolya néni búcsúztatója az erzsébeti evangélikus templomban. Énekelt Judit néni felnőtt énekkara, beszédet mondott Ricsi, aztán meg a pap is. Utóbbi abszolút nem tetszett. Nem jó szónok a bácsi. Sok szempontból nem az. Plusz voltak olyan érdekes anekdotái, amiknél az jutott eszembe, hogy ez most mégis kit érdekel. Pl. elmesélte, hogy volt a Természettudományi Múzeumban egy órakiállításon, és milyen szuper órák voltak ott. Ettől én feszengeni kezdtem. Hol érdekel engem, hogy hol művelődik a bácsi szabadidejében? A sztori vége amúgy tetszett, jó hasonlat volt, csak mire odáig eljutottunk... Hát volt vagy tíz perc. A konklúzió az lett, hogy az élet olyan, mint a kiállításon bemutatott egyszer használatos homokóra: lepereg, és nem lehet megfordítani, újraindítani. A búcsúztató után a család elment Ricsiékhez halotti torra, a barátok egy része pedig átjött anyuékhoz. Majdnem húsz ember gyűlt össze, ebből én mintegy nyolc embert ismertem. A többi thai-chis társ volt. Beszélgettek, e