LizaGazdija

Azért nem adtam életjelet, mert az elmúlt egy hetet teljesen együtt tudtuk tölteni Tomival, és nem akartam ebből az időből lecsípni még blogolással sem. A közös hét múlt szombat este kezdődött, és ma délelőtt ért véget. A múlt szombatról külön bejegyzés is lesz, mert akkor az évi rendes hótalpas túrán voltam, ami mindenképp megér egy külön beszámolót. Vasárnap Voltunk otthon Erzsébeten, és azt emelném ki, hogy anyu egy csomó díszt megcsinált az esküvőre, plusz nekem két láncot is. Odavagyok! Este színházban jártunk, a Radnótiban néztük meg A párnaembert. A kritikák nem értenek egyet velünk, de szerintünk ez egy kifejezetten rossz darab volt, ráadásul gyomorforgató is, nekem pl. még napokig erős hányingerem lett, ha eszembe jutott. A karakterek nem voltak szerethetőek, és a történetnek nem volt konklúziója, csak úgy vége lett. A szünetben sokan hazamentek, őket a második felvonás legelején a főszereplő kigúnyolta, ami szerintem gáz, még akkor is, ha direkt provokatív a darab. Attól...

- Délelőtt rohangálás, boltok, posta. - Délben itthon ebéd, és elkészült az idei karácsony első SK ajándéka is. - Megint posta, és útnak indult a húzottam felé a molykarácsonyi ajándék. Rájöttem, hogy ha ma nem adom fel, akkor már nem fogom karácsony előtt, szóval most majd sokáig nézheti a csomagot, mielőtt szabad lesz kibontani. - Molyszülinapi buli, mert 8 éves lett a Moly. (Én meg 6 éve vagyok tag, kemény.) Volt Merítés-díjátadó, tortaszépségverseny és tortakóstolás (isteniek lettek), tombola* és irodalmi kvíz (zseniális volt, és a mi csapatunk lett a második, csupán egy ponttal lemaradva az elsőtől). - A Quimby 25. születésnapi koncertje, ami óriási buli volt. Sokat vacilláltam, ülő- vagy állójegyet vegyek, végül az álló mellett döntöttem, mert három éve a Szigeten is jó volt rájuk ugrálni. Most is jó volt, és nem is volt olyan tömeg, hogy mindenhonnan nyomtak volna. Egyedül a lábam rohadt le, de hát erre lehetett számítani, három órát nem könnyű állni, pláne abban a cipőb...

Tomi már az állandó munkahelyén van, ami nem Tirol, és az első héten mindjárt két részletben kapta meg a két szabadnapját, az elsőt mára. Mivel tegnap este kicsit korábban végzett, mindjárt be is jött Bécsbe, hogy a mai napot végig együtt tudjuk tölteni. És ha már ilyen jól alakult, mára beterveztük a Haus des Meerest, ami az itteni Tropicarium. Egy toronyban rendezték be 50 éve, de nem akármilyen toronyban - még a II. világháború idején építették óvóhelynek. Ezen meglepődtem, mert eddig csak légó pincék ről hallottam, ilyen célból épített tornyokról sosem. Az épület kívülről nem túl szép (na, jó, csúnya, de persze nem is szépségversenyre készült), belülről viszont gyönyörű. 11 emeletes, mindegyik emeleten mindenféle halak, rákok, kígyók és persze növények kaptak helyet. Nagyon érdekes, elég jól lekötött mindkettőnket pár órára. A két legfelső szinten is elég sokáig elvoltunk, mert onnan meg csodálatos kilátás nyílik Bécsre. Persze vannak képek is. Miután végigjártuk a torony minden ze...

Érzelmileg eléggé megterhelő volt ez az év. Meg kellett tanulnom egyedül élni, (szinte) mindig egyedül lenni, még egy háziállat sem volt társam. Illetve másfél hónapig itt volt Marci, meg áprilisig itt volt Rozi, de azóta semmiféle állatom nincs. Igaz, nem is szeretnék, jó most ez így, épp elég nekem a növényeimet életben tartani. Azt is meg kellett tanulnom, hogy a fiúk nagyon szépen tudnak nézni, nagyon szépeket tudnak mondani, de ezek csak tekintetek meg szavak, amiknek nem szabad bedőlni. Végtelenül szomorú ugyan, hogy a világ nem úgy működik, hogy ők mondanak valamit, én elhiszem, és love meg happiness, de ha így, hát így. Év végére nagyon elég lett az egyedüllét, de még majd meglátjuk, igaza van-e Vonnegut bácsinak, amikor azt jósolja: "NINCS TÖBBÉ MAGÁNY!" Nagyon reménykedem, hogy igen, vannak erre utaló jelek, de vannak rossz jelek is, szóval egészen bizonytalan vagyok, és ha valamit utálok, az a bizonytalanság. Úgy érzem, némileg megtépázta a lelkemet 2013, pontosabb...